1874. nap: Bodzavirág (Szonyi)
Az orvos kapacitált, hogy feküdjek fel az ágyra, mert begörcsöl a lábam. A lábam valóban megállíthatatlanul reszketett, már szinte rángatózott, de előre dőlve akkor is sokkal jobb volt, bár éreztem égető érzést a hüvelyemnél, éreztem, hogy kis fejecskéje nyomja belülről a hüvelyemet. Mozgattam a csípőmet, körbe-körbe, és nyögtem, Jolán masszírozta a hátamat és a gátamat.
Tovább
1873. nap: A kiteljesedés (András születése)
Hihetetlen, de még akkor is minden fájásra tökéletesen tudtam összpontosítani és lélegezni. Teljes mértékben éreztem így ülve, hogy mit és hova kell nyomjak. A tolófájások nem voltak sokkal erősebbek, mint a tágulás alattiak, de igen határozottan és gyorsan jöttek egymás után. Hihetetlen volt ezeket a pillanatokat megélni. Egy álom vált valóra akkor ott a szülőszéken.
Tovább
1872. nap: Hosszú az út (Zsoltika érkezése)
Orvos rám szólt, hogy ez így nem hatékony, nyomjak. Nyomjak, mintha kakálnék. Nem tudtam, hova. Oxitocint kaptam és egy alkart a hasamba. Fogtam a térdeim, férjem tartotta a hátam. Két fájás között láttam az orvos kezében a kék fecskendőt. Rövid volt a fájás, nem tudott szúrni, majd sikerült és vágott. Nem éreztem, csak hallottam.
Tovább
1871. nap: A császárt ismeri, azzal nem volt baja (a mi születésünk)
Mondták neki, hogy ne egyen annyit, mert elhízik, értse meg, hogy a háborúban is nagy babák születtek, a baba elveszi, ami neki kell. A szoptatáshoz kell rendesen enni, hogy legyen elég tej, de várandósan vigyázni kell az elhízásra. Hát nem evett, ahogy mesélte, a végén már csak répát.
Tovább
1870. nap: Elaltatták és lett egy fia (a bátyám születése)
Anyukám mondta az orvosnak, hogy szerinte nem jól számolt, ő tudja, mert ő volt ott: van még hátra egy hét. Kivárták még azt az egy hetet, de akkor sem történt semmi. Akkor megszületett a döntés: császár. Anyu örült neki. Nem hitt benne, hogy tud szülni, hiszen gyenge a hasizma, a műtéttel viszont nem volt gondja. Megkérték, hogy „ezzel a csinos fiúval sétáljon át a műtőbe, de ne máshova menjenek”.
Tovább
1869. nap: „Aztán nem adják azt ingyen!” (Apukám születése)
A nagymamám egyedüli gyerek. Úgy mesélte, hogy azért, mert az ő születésével nagyon megszenvedett az anyukája, és mivel az apukája nagyon szerette az anyukáját, többet nem akart ilyet.
Tovább
1868. nap: Már csak játék (Anyukám születése)
Leírok mindent, amit tudok az anyai nagymamám szüléseiről. A nagymamámnak három gyereke született. Amikor az elsőt várta, skarlátos lett, ezért az első gyereke, Ivánka, párhetes korában meghalt. Anyukám a legkisebb gyereke. Összesen annyit mesélt a szüléseiről, hogy egyre könnyebbek voltak, „Tercsike már csak játék.”
Tovább
1867. nap: Időtlenség (Rebeka és Damján doulaszemmel)
Van a szülésben számomra valami időtlenség. Minél inkább háborítatlan egy szülés, annál jobban el tudok merülni a jelenben, és fogalmam sincs, hogy mi mikor és mennyi ideig történik. És így volt ez most is. Nem tudok igazán nagy hű meg ha érzéseket és eseményeket felidézni. „Egyszerűen” történt az élet. Olyan érdekes számomra, hogy bár óriási dolog egy új élet születése, mégis ilyenkor a világ leghelyénvalóbb, a mindennapokban belesimuló dolgának tűnik.
Tovább