igaz történetek szülésről, születésről

1495. nap: Beavatásom az otthonszülésbe (Illés születése doulaszemmel)

Megjelent: 2014. nov. 8.

Tavaly tavasszal megkeresett C., hogy kísérném-e őt, amikor majd a második babája születik, otthon. Meglepődtem, hogy engem kért fel, hisz alig ismertük egymást. De örömmel igent mondtam a felkérésnek. Nagyon boldog voltam, hogy lehetőséget kaptam C-től, és ott lehetek élete egyik legmeghatározóbb eseményénél. Hamarosan találkoztunk, és sokat beszélgettünk. Nagyon tájékozottak voltak szülés témában, Z. is, C. férje. Öröm volt velük eltölteni az időt. Úgy éreztem, hogy nagy az összhang köztük, és úgy éreztem, egy hullámhosszon mozgok velük.

Teltek a hetek, a hónapok, többször is találkoztunk közben, mondhatom, hogy barátság alakult köztünk. A harmadik trimeszter közepe táján én is várandós lettem. Izgatottan és rosszullétek közepette vártam C. hívását a szüléséhez. C. is egyre izgatottabb, türelmetlenebb volt, már a 38. héten szülni akart. Én meg imádkoztam, hogy még ne, először múljanak el a rosszulléteim, az émelygésem és a hányingerem, mert attól tartottam, így nem tudok szülést kísérni. A terminus előtt már két héttel minden nap telefonnal feküdtem le, és mindenhova magammal is vittem. Amikor megcsörrent a telefonom, mindig azt hittem, ő hív és mennem kell. Tapasztalt doulák és bábák most biztosan nevetnek, azóta tudom, hogy azért, mert felkérnek egy szüléshez, még nem áll meg az élet a terminus körül. Lehet továbbra is élni a mindennapjainkat, és ha menni kell a szüléshez, akkor menni kell. Ha meg nem, akkor meg nem.

Eljött a terminus napja, aztán teltek a napok, és egyre nagyobb volt bennem az izgalom. A gyerekeim vidéken voltak már egy hete, várták, mikor megyek értük, mikor születik meg a kisbaba. C. egyre türelmetlenebb volt, ami engem nem zavart, csak őt, de őt nagyon. Sokat beszéltünk, azt hiszem, a terminus utáni napokban el is mentem hozzá, hogy személyesen is megöleljem, és biztosítsam a felől, hogy minden rendben lesz, tartson ki, a babája nem fog bent maradni!

Végül hat nappal a terminus utáni este beindult valami. Lefekvéskor már jelzett a szervezete. Én teljes nyugodtsággal aludni mentem, tudtam, hogy ma éjjel fogok beavatódni. Így is lett. Hajnali egy körül hívott C., hogy háromperces fájásai vannak, lassan induljak. Nagyon hamar odaértem, de ők még nem voltak ott Z-vel, mivel nem a saját lakásukban tervezték a szülést, hanem egy ismerős otthonában. Én közelebb laktam ehhez a lakáshoz, mint ők. Hideg, novemberi éjszaka volt. Ültem az autóban, felhívtam Z-t, hogy hol vannak. A válasz: a Tescóban, Túró Rudit venni. Mi van??? Háromperces fájásokkal minek mentek boltba? Nem értettem.

Tíz perc múlva megérkezett M., a bába. Kiderült, hogy J., a másik bába is már ott állt a ház előtt, és aludni próbált a várakozási időben. Szóval mi hárman, a két bába és én, a doula, vártunk az otthonszülő párra. De ez olyan jó várakozás volt, legalábbis nekem.

Fél óra után megérkeztek, és nekem elsőre C. nem úgy nézett ki, mint akinek háromperces kontrakciói vannak, pedig azok voltak, csak még nagyon az elején járt a vajúdásnak. A hullámok közt beszélgettünk, nevettünk, pakoltunk a lakásban. Gyújtottam gyertyákat, készítettem fotókat, innivalót, borogatásnak vizet, zenét kapcsoltam stb. Jó hangulat volt, és számomra nagyon intim és meghitt is egyben. Teljesen meghatódtam, ahogy egyre jobban engedte bele magát C. az egyre nagyobb erővel érkező hullámokba. Extra érzékeny voltam lelkileg, mivel már tízhetes várandós voltam ekkor. Beszélgettem a bábákkal a szülésről, az én korábbi szüléseimről is, és boldog voltam, hogy hét hónap múlva én is átélhetem az otthonszülés csodáját.

C. gyönyörűen vajúdott közben, nagyon-nagyon szépnek láttam őt. Ami nagyon megmaradt bennem, az az, hogy bár négyen voltunk a szülő nő körül, mindenki nagyon jól megtalálta a helyét. Kicsit féltem, hogy mint első otthonszülés-kísérésem és első találkozásom a bábákkal, hogyan tudok majd együttműködni a többi résztvevővel. Féltem, hogy rám már nem is lesz szükség a két bába mellett. De minden annyira a helyén volt! Z. és C. között tapintani lehetett az összhangot. De a bábák közt is. És igenis volt helyem a két bába mellett is. Annyira természetes és magától értetődő volt minden, ami zajlott és történt. Ennek mindig, minden szülésnél így kellene lenni.

Már bő három órája vajúdott C., amikor valami megváltozott. Kezdett lassan feljönni a nap, mindenki egyre csendesebb lett, és C. elvonult az ablakhoz. Egyre inkább kezdett befelé fordulni, és csak magára és a babájára figyelni. Már csak félszavakkal kommunikált, és egyre nehezebbeket sóhajtott. Folyamatosan raktuk a hasára a muskotályzsályás borogatást, felváltva borogattuk őt J-vel, és masszíroztuk a hátát. Nagyon jó volt érezni és látni, hogy minden mehet a maga tempójában, nem kell félni sürgetéstől, beavatkozástól. Mindenki maximálisan jelen van, és csakis JELEN van. Ez a legfontosabb. Ezt ilyen közelről megélni és megtapasztalni nekem fantasztikus érzés volt.

Teltek a percek, az órák, C. kicsit kezdett fáradni, és akkor J. egyszer megvizsgálta, hogy tudja mindenki, hol tart a folyamat. Már majdnem teljesen eltűnt a méhszáj ekkor. Segítettünk pozíciót váltani C-nek, a hangja egyre mélyült, ez már a kitolási szakot jelezte. Nehezen találta a helyét, végül az ágy mellett félig ülve-guggolva, Z. által megtartva és az én kezemet is szorongatva, megtalálta a megfelelő pózt a kitoláshoz.

Az utolsó 10-15 percben én már csak kívülről néztem őket, és potyogó könnyekkel képeket készítettem. Megjelent Illés feje búbja, C. nyomott, és visszacsusszant, ez néhány hosszú percig így ment. C. újra nyomott, és tapintani lehetett az elemi erőt, ami akkor benne volt. J. és M. várták a babát, Z. tartotta C-t, és akkor kibukkant a fejecske, majd a pici test is kicsusszant. J. egyből C. kezébe adta Illést, ő és Z. sírtak és nevettek egyszerre. Csodaszép pillanat volt. Sosem felejtem el. A nap rég feljött addigra, és besütött az ablakon. Reggel fél tíz múlt picivel.

Ekkor vettem észre, hogy amióta eljöttem otthonról – közel nyolc órája – nem voltam rosszul, nem is émelyegtem, minden a legnagyobb rendben velem. Ehhez egy szülő nőt kellett kísérnem. Nem felejtem ezt a napot. Isten éltessen, drága Illés!

Cs. B.

Lőrinc születése anyaszemmel > > >
Illés születése anyaszemmel > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.