A legutóbb megjelent mesék
1499. nap: Akit megálmodtunk (Adél születésének története)
Az orvosommal az volt a megállapodás, hogy csak akkor jön be, ha hívjuk! A két szülésznő csodálatos munkát végzett. Közben gyertya volt, zene, illat. Bár kórházi szülés volt – féltem, mint a tűztől –, de nem éreztem semmi negatívumot, pedig eléggé nem akartam oda menni. A három napból kettő jól telt, összebarátkoztam a vaslédi nővérrel, a kőszívű csecsemőssel, szóval nincs okom panaszra.
Tovább
1498. nap: Ő tudja, hogy miért van itt (Kincső)
Fürkésző szemei az enyémet keresték, tekintete egy pillanatra tiszta és átható volt, mint aki tudatni akarja velem, hogy ő tudja, hogy miért van itt. Vajon én is? Ez a tekintet beégett az emlékezetembe. Ez az emlék azóta csak megerősít abban a hitben, hogy ő nem az enyém, csak egy időre nálam lakik, az én – a mi – fejlődésünk javára.
Tovább
1497. nap: Áldással indult… (Ráhel)
Ötgyermekes anya lettem, akinek az anyaság már nemcsak a kacagást, szaladgálást, problémamegoldást és sebgyógyítást foglalja magában, hanem a csendes békességet, a bölcsességet sugárzó szempárt és a végtelen távolságot is átívelő szeretetet. Samu születése után azt mondtam Geréb Áginak, hogy ha végre szabad lesz, szülök még egy ötödik babát is. Ráhel fogantatásával egy időben feloldották a házi őrizetet, ennek ellenére nem beszélhettünk és nem találkozhattunk, mert babát vártam. Ági nem szabad még ma sem.
Tovább
1496. nap: Egy keresztény anyuka története (Ádi születése)
Aztán jött a nem kedves szülésznő, hogy ne kiabáljak, maradjak csendben, és a hasamba könyökölt, amikor toltam. A pasi elnyiszált, ezt nem éreztem, csak azt, hogy nyiszál szikével. Végre kibújt Ádi. Azonnal eltüntették, hallottam, hogy a másik szobában felsír.
Tovább
1495. nap: Beavatásom az otthonszülésbe (Illés születése doulaszemmel)
Minden annyira a helyén volt! Z. és C. között tapintani lehetett az összhangot. De a bábák közt is. És igenis volt helyem a két bába mellett is. Annyira természetes és magától értetődő volt minden, ami zajlott és történt. Ennek mindig, minden szülésnél így kellene lenni.
Tovább
1494. nap: Illés, a nyugalom és béke szigete
Összehasonlíthatatlan volt ez a vajúdás az előző, oxitocinnal és EDÁ-val végigcsinálthoz képest. Most éreztem a testem. Éreztem, hogy mit csinál. Tudtam, hogy mi történik, éreztem, mikor kell nyomni. És senki nem mondta, hogy rosszul nyomok. Biztattak és dicsértek, erőt adtak ezzel is.
Tovább
1493. nap: Anya lettem (Lőrinc születése)
Hát igaza lett a csecsemősnek, könyörögtem az epidurálért. Anélkül az oxit nem lehet kibírni. Igazából azzal sem! Azt hiszem, már csak a túlélésért küzdöttem. Vegetáltam, csináljanak velem, amit akarnak. Nem érdekel. Csak legyen már kint a babám!
Tovább1492. nap: Harmadszor („Jön a Bába, jön a Bába!”)
„Nem bírom kinyomni ezt a babát!” – kiabáltam. „Dehogynem!” – jött a válasz. És tényleg, nem sokkal később úgy éreztem, hogy most tényleg tudok nyomni, de mintha magától ment volna minden (reflexszerűen, ha akartam volna sem tudtam volna megakadályozni). D. volt az élő szülőszékem, teljesen átadhattam magam a folyamatnak. Ő pedig tartott, hozzáidomult a mozgásomhoz. Jó volt. Biztonságban voltam.
Tovább