1111. nap: Az ember teste végzi a dolgát (Zente születése)

19.00: Egész délután Eszteréknél vagyunk, baracklekvárt főzünk. Illetve ő főz, én imitálom a segítséget. Egész nap sokat keményedek, estére már úgy érzem, hogy vajúdok, de semmilyen fájdalmat nem érzek. Nyögnöm kell és sóhajtoznom. A szabadba vágyom, Szezivel sétálunk egyet a kertben, majd a hintaágyban énekelünk: „Pici baba gyere ki, vár a tesó ide ki, kapsz tejet vajat, holnapra is marad.”

21.00: Hazaérünk, lefektetjük Szezit.

22.00: Beülök a kádba, az Esztertől kapott levendulás és muskotályzsályás illóolajjal megbolondított vízbe. Mellettem a telefon – chaten tartani a kapcsolatot a lányokkal, a régi iphone-om (fájásmérő programmal, Szezivel is ezt használtam) és a vajúdókő, amit Katitól kaptam kölcsön, és Edinának már bevált. Ötpercenként kőkemény lesz a hasam, de továbbra sem érzek fájdalmat. Közben szólok Hubynak, hogy figyelmeztesse Nórit, mert lehet, hogy jönnie kell.

23.40: Kijövök a kádból és hívom a doulám. Egész frissnek tűnik a hangja, bár utólag bevallotta, hogy nem nagyon volt képben pár másodpercig. Mondom neki, hogy ötperces keményedések vannak, de nem fáj, abban maradunk, hogy ha változás van, hívom. Hubyval ülünk a kanapéra a Groundhog Day-t nézni századszor, de ezúttal eredeti nyelven. Közben is keményedek, néha picit fájogatok, de továbbra sem gondolok semmi komolyra. El is alszom a filmen.

1.40: Huby ébreszt, és megbeszéljük, hogy lefekszünk aludni. Megkérdezi, hogy csalódott vagyok-e. Mondom, miért? Hát, mert leállt megint. Nem állt le, fájásaim vannak. És tényleg. Lefekszünk, de nem tudok aludni. Mérem az időt, ötpercenként keményedek és fáj, egész erősen.

2.40: Felkelek és hívom a doulát, aki a hívásom előtt tíz perccel ébredt, így ismét nagyon fitt a hangja. Megbeszéljük, hogy Apu és Nóri elhozzák, elkezd készülődni. Javasolja, hogy Ágit is hívjam. Picit aggódom, hogy na, de ilyenkor, de egy pontosan idevágó hasonlattal megnyugtat.

2.54: Hívom Ágit két fájás között, amik most már három-négy percesek. Kérdezi, hogy induljon-e. Bizonytalan vagyok. Azt mondja, nekem kell kimondani. Abban maradunk, hogy felkel, készülődni kezd, és ha a többiek ideérnek, visszahívom.

3.00: Hívom a doulát, hogy elindultak érte, és Ágit is visszahívom, hogy induljon. Közben a labdán ülök és érzem, hogy erősödnek a fájások.

3.15: SMS-t küldök a lányoknak, hogy szülünk.

3.25: Megérkezik a doula, Nóri és Apu. Még röhögcsélünk, Huby kávét főz, Apu sztorizik, aztán egy idő után elmegy, szerintem nagyon izgult. A fájások között még vidám vagyok és beszélgetek, de amikor jön az összehúzódás, becsukom a szemem és próbálok lélegezni. Itt még megy az aranyfonalas légzés.

Ettől kezdve az idő egybefolyik:

Eleinte úgy érzem, Nóri nem találja a helyét, a szemem sarkából látom, hogy csak ül a számítógép-asztalnál. Egy pillanatra aggódni kezdek, aztán feladatot kap. Vizet forral (hányszor mondta nevetve, amikor a szülés szóba került, hogy ő majd ezt fogja csinálni), miután kérem a doulától a borogatást. Pár perc és muskotályzsálya-illat tölti be a nappalit. A labdán ülök és próbálom átvészelni az egyre sűrűsödő és egyre erősödő fájásokat.

Huby és a doula felváltva masszírozzák a keresztcsontomat, az nagyon jólesik. Huby egyszer csak azt kérdezi: „Ezek már nem egyperces fájások?” A doula közben telefonál Áginak, csak annyit hallok, hogy azt mondja: „Nagyon sűrűn jönnek.”

Egy idő után már nem jó a labdán ülni, a kanapé elé térdelek egy párnára. Azt érzem, hogy nem tudom átlélegezni a fájásokat. Szólok a doulának, azt mondja, hogy vegyem úgy a levegőt, ahogy jólesik. Közben már a borogatásra sem vágyom annyira, és inkább lihegni esik jól. A fájások is változni kezdenek, utólag pontosan tudom, hogy ez már a kitolás volt, de akkor nem akartam elhinni, mert olyan gyorsan történt. A doula közben megint telefonál, kicsit aggódó hangon mondja Áginak, hogy már nem esik jól a borogatás.

Felállok és érzem, hogy jön egy erős fájás. Nyomnom kell és hánynom egyszerre, minden kijön belőlem, Huby tartja az odakészített vödröt. Jó, hogy erre is készültünk, amikor említettem, hogy hányingerem van. Visszatérdelek és közlöm, hogy feszít nagyon fájás közben. Kérdezi a doula, hogy hol, a gátamon? Nem, nem, még feljebb… Aztán megbeszéljük, hogy ez már a kitolás és nem kell bugyi, így leveszem, de a supermanes zokni rajtam maradt. Viszont arra nem emlékszem (és a többiek se), hogy a pink trikómat mikor vettem le. (Mert én bizony „kiöltöztem” szüléshez.)

A kitolás valamivel könnyebb volt, mint amire számítottam. Igazából nem nyomtam, illetve nem tudatosan nyomtam. Ágiék azt mondták az információs héten, hogy a valódi tolófájás, amit választott pózban él át az ember, olyan erő, amit nem lehet visszatartani, és nem lehet még csak irányítani sem. Egy dolgot lehet, utat engedni neki és hagyni, hogy az ember teste végezze a dolgát. Ez szó szerint így történt. Oké, a legvégén picit rányomtam, amikor mondta a doula, hogy itt a feje, de tényleg csak picit. Talán azért is volt, hogy nem sérült a gátam.

Jött a fájás, és csak jajgattam, kiabáltam, még egyszer azt is mondtam, hogy „Gyere ki gyere ki!” Aztán pár fájás múlva érezem, hogy egész lent van a feje és mindjárt kint lesz. A doula is megerősít, mondja, hogy érzi a fejét. Ez valahogy erőt ad, de már nincs idő semmire, jön még egy fájás és kinn van a feje, és aztán a teste is.

MEGSZÜLETETT! Kérem a doulát, hogy adja ide, közben ő meg Nórit, hogy valamit segítsen, törölközőbe teszik, és már ott köhög, sír a kezemben. FANTASZTIKUS ÉRZÉS! Nem kell leszívni, mert hamar sír. Gyönyörű rózsaszín, magzatmáz is alig van rajta.

4.59: A kanapéra ülök, nézzük az órát is: 4.59. Mindenki örül, lelkendezik, nem is tudom, mennyi idő telik el, egyszer csak Nóri megjelenik Szezivel a kezében. A babasírásra felébredt.

Aztán Nóri telefonál, hívja Anyut és Aput, akik csodálkoznak, de örülnek. Próbáljuk Zentét mellre tenni, de nem kér még, próbálom vigasztalni, mert nagyon sír. A doula közben letörölget, lemosdat, Huby mögém ül a kanapén, várjuk a lepényt. Közben Zente is megtalálja a cicit, a szopizás hatására jönnek az utófájások is, de egyelőre nem tudom a lepényt megszülni. Hívjuk Ágit, hogy már ne siessen annyira.

Szezi csodálkozik, megszeppenve néz, majd ő is odabújik mellénk. Közben elég kemény utófájások jönnek, de a lepény nem érkezik, próbálok nyomni is pedig. Nem kényelmes már az ülés, így lefekszem a kanapéra, vicces, ahogy a köldökzsinórt meg a gyereket pakolgatjuk, én meg forgolódom. Szezi enne valamit – természetesen fagyit –, én meg úgy döntök, nem minden nap születik testvére, így hajnali fél hatkor házi készítésű málnajégkrémet eszik. Ezen nagyon jót nevetek.

6.00: Megérkezik Ági. Huby viccesen fogadja: KÉSTÉL! Ági nevetve mondja, hogy amikor telefonáltunk, akkor mert megállni először pisilni, de akkor kétszer is. Megnéz, megnézi a vattákat, lepedőket, hogy mennyi vért vesztettem. Mindent rendben talál, és egy icipici rásegítéssel megszülöm a lepényt. Elég nagy és tökéletes. Mindent végigmutogat rajta, nagyon érdekes. Szezi is nagy szemekkel nézi. Végül nem Huby, hanem Ági vágja el a zsinórt, szép hosszú csonkot hagyva. Huby szerint már nincs jelentősége ugyanis, mivel kint a van a lepény. Nem tudjuk, mióta nem lüktetett már a zsinór, de arra emlékszem, hogy hamar éreztük, hogy hideg. Ági megnézi a gátamat, egy pici sérülést lát, kérdezi, hogy összevarrja-e, de megbeszéljük, hogy inkább a természetre bízzuk az összeforrást.

Közben Zente végig velem van, sőt Szezi is a mellemre kéredzkedik. Zente még alig van egyórás, és egyszerre szopnak. Csodás érzés. Az összehúzódások is ennek megfelelően erősek.

7.30: Ági megkérdezi, hogy lemérjük-e Zentét. Előveszi a halmérlegét, és az újszülött babámat egy textilpelenkába csomagolja, amire csomót köt, és már akasztja is. Kereken 4 kg…

Közben kakaót kívánok, a doula térül-fordul és hoz nekem, nagyon jólesik, természetesen Szezinek is azonnal kell. Itt az idő, hogy én is felkeljek, lezuhanyozzam. Hasonló érzés, mint Szezivel, alig kapok levegőt, a tüdőm még nem alkalmazkodott a has nélküli léthez. Mielőtt tusolok, Nóri és Ági megcsinálják az ágyat, majd Ági végig figyel a zuhany alatt. Eközben Zente Huby csupasz mellkasán pihen, még mindig meztelenül, egy pici sapkában és jól bebugyolálva.

Befekszünk az ágyba, és amíg Ági adminisztrál, felöltöztetjük Zentét. Rengeteg a papírmunka, ezen mosolyognom kell, szegény Ági a jó részről lemaradt. Közben megéhezem, és megint a doulám lesz a megmentőm. Miután kétszer kérdezem meg, hogy ki megy el boltba, végül ő vállalkozik. Leadjuk a rendelést. Nagyon hamar térül-fordul, Huby tükörtojást süt. Szezike elemében van, élvezi a sok embert maga körül. Ági pecsétjével játszik, aki nagyon kedvesen engedi neki és nem szól rá. Néha odabújik hozzánk és cicizik ő is. Hoznak nekem szendvicset, csokis párnát, minden nagyon jólesik. Nagyon jól érzem magam, csak picit fáradt vagyok.

Lassan a doula és Ági elköszön, még elmondják, hogy mire figyeljek – kerüljem az ülést, ha fekszem, akkor összezárt lábbal stb. – és hogy minden nap hívjam fel őket.

A nap második felére, bevallom, már csak homályosan emlékszem. Megérkezik Apu, ő is gyönyörködik az unokájában. Elmesélünk neki mindent, aztán hazaviszi Nórit, aki délután dolgozik, így kicsit még megpróbál előtte pihenni. Hubynak is van egy munkája délután, de Apu és Anikója eljön Szezire vigyázni. Anikó elpakol a konyhában, kicsit takarít is, tök jól feltalálják magukat. Mi Zentével pihenünk, ő felváltva szopik és alszik.

Az este elég kaotikus, a gyerekek mindig egyszerre sírnak, azt sem tudom, melyikhez forduljak. Kimegyek Zentével a kanapéra, hogy ne ébressze fel Szezit, de ő sűrűn ébred, cicit kér, be kell menni hozzá. Végül hajnalban úgy tudunk aludni egy hosszabbat, hogy Huby mellkasára teszi Zentét, aki ott megnyugszik, Szezi meg a cicimen szundít.

N. N.

Saját gyermekem születése kórházban > > >
Egy szülés, ahol fotóztam > > >
Dúla lettem > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.

• Day 600. Birth of life
• 975. nap: Nemes harcos (Alíz születése)
• 547. nap: Elhúzódó kitolás (Lilikém születéstörténete)
• 1491. nap: Másodszor (Hentesmunka)
• 1649. nap: „Most nem tud hátra dőlni, fájása van…”