igaz történetek szülésről, születésről

1388. nap: A szülés belül zajlik

Megjelent: 2014. júl. 24.

Második gyermekem születésekor már kristálytisztán átéreztem, hogy a szülés is, mint minden egyéb az életben, a fejlődés egy állomása. Tükör előttem arról, hogy hol tartok a női minőségem megélésében. Így is kezeltem. A szülés még mindig nem az volt, amit szerettem volna, de sokkal jobban el tudtam fogadni azokat a történéseket, amiket amiről első gyermekem születésénél még hatalmas traumaként éltem meg.

A másodikat is otthon szerettem volna szülni és vele sem sikerült. Hát, igen. Jogilag már volt lehetőség az otthonszülésre, de vidékre nem jöttek ki a bábák. A falu, ahol élek, nem is felel meg az elvárásoknak, amióta a közelben lévő kis kórház szülészetét bezárták – nem volt elég hatékony. Megyeszékhelyen, városban meg tudtuk volna oldani, de a bábák vidéki várost sem vállaltak. Próbáltunk Budapesten „haknizni”: Szülhetek a lakásotokban? De két nemleges válasz után úgy éreztem, hogy ez túl megalázó számomra, kibillent a lelki egyensúlyomból. Hagyjuk az egészet, inkább vállalom a kórházat. Egyfajta apátiával reagáltam. A nyugalom volt a legfontosabb számomra és adott helyzetben a biztos rossz jobb volt, mint a bizonytalanság.

Nem volt fogadott orvosom – jobb ez így. Nehogy a szolgáltatás színvonalának emelése érdekében megcsináljanak még nyolc-tíz vizsgálatot rajtam. Mottóm az volt, hogy lapítok, mint nyuszi a fűben. Itt sem vagyok. Én itt csendesen elvajúdgatok, nyugodtan tessenek a fizetős vendégekkel és a bonyolultabb esetekkel foglalkozni. Egész jól bejött ez a stratégia, azt kell mondjam.

Hajnal négykor folyt el a magzatvizem néhány nappal a kiírt időpontom előtt. Reggel kb. fél kilencre be is jutottam a szülészetre, indulás előtt még megszoptattam a nagyobbat. Eleinte nagyon jól ment a dolog, mire beértünk, kétujjnyira ki voltam tágulva. Olvastam a hipnoszülés könyvet, nekem az a praktika vált be a legjobban, hogy egy lufit fújok fel képzeletben minden fájáskor a pocakomban, és magam elé képzelem, ahogy minden egyes fájással iciri-picirit nyílik a „kapu”.

A papírok kitöltése és a szülésznők kiképző őrmester stílusa miatt a folyamat meglehetősen lelassult. Ekkor jött a beöntés és borotválás – dacára annak, hogy elmeséltem, miután elfolyt a magzatvizem, több hullámban hasmenésem volt. Próbáltam viccelődni: az is kijött belőlem, amit csak holnap reggel terveztem megenni. Nem jött be. A humorérzékemet tartsam meg magamnak, lábakat fel, cső a popóba. Utóbb rájöttem, hogy mázlim volt. Ugyanis így kaptam úgy 40 perc magányt a vécén. Nagyon jó volt, hogy egyedül voltam. Bármilyen abszurdul hangzik, a szülésem kórházban töltött fázisának a legintimebb részét egy vécén üldögélve töltöttem.

Szóltak, hogy idő van, jöjjek ki – ez alatt a jó fél óra alatt kétujjnyiról szinte teljesen kitágultam. A gond az volt, hogy amikor fel kellett feküdnöm arra a nyamvadt ágyra, és leszíjaztak (magzatiszívhang-ellenőrzésnek hívják, de praktikusan csak a kezem meg a fejem tudom mozdítani, esetleg a lábamat felhúzni vagy kinyújtani, szerintem embertelen, és nem segíti a vajúdás folyamatát). Sajnos, belassult a dolog a stressz miatt.

Az orvosnak, aki foglalkozott velem, délben lejárt a műszakja, így azért, hogy befejezzük a dolgot, 11 körül kaptam egy kis oxitocint. Legalacsonyabb dózist kötötték be, a gyerekem mégis úgy robbant ki belőlem, mint egy rakéta.

A legszebb az egészben, hogy így is örülök. Hogy miért? Azért, mert egy bejárós, de jó felfogású és alapvetően normális orvost fogtam ki (egy közeli kisváros bezárt szülészetéről járt át a megyeszékhelyre időnként ügyelni). Nem adott oxitocint, amíg látta, hogy haladok a tágulással, és lehetőség szerint keveset macerált. Ha átvett volna egy másik, kórházhoz tartozó orvos – ismerve a főorvos által képviselt medikalizált konvencionális irányvonalat – semmi jóra nem számíthattam volna. Így délre megvolt a kicsi. A gátmetszést nem úsztam meg.

Ennyi a történet. Ha az első gyermekem születését traumatikusként írtam le, akkor a második apatikus volt. Mégis sokkal jobban éltem meg, mert mentálisan jobban felkészültem.

Szeretnék harmadik babát, de nagyon figyelek befelé. Most már tudom, hogy csak akkor tudok háborítatlanul szülni, ha elég erős vagyok a saját nőiségem megélésében ahhoz, hogy teljesen függetleníteni tudjam magam a külső környezettől. Ha kapok rá lehetőséget, az csodálatos lenne.

Megpróbálom a harmadiknál is a kórházon kívüli szülést. De tulajdonképpen majdnem mindegy már számomra, hogy hol. A szülés belül zajlik. Saját magamat is szülöm. Egy másik embert, egy másik minőséget.

T. N.

Első gyermekem születése > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.