A legutóbb megjelent mesék
1547. nap: A Mi történetünk… (Benedek)
Beöntés kipipálva, szülőszoba elfoglalva, egyujjnyi a tágulás, szülésznő aggodalmaskodik, hogy ez rossz ómen, sokáig fog tartani. Engem bedarál a kórházi közeg, végrehajtom az utasításokat, izgatott vagyok nagyon, hogy hamarosan találkozunk a kisbabámmal.
Tovább
1546. nap: Kinyírva (Ráhel születése)
Becsengetünk. „Bassza meg, ma sem lesz egy nyugodt esténk!” – hallatszik a folyosóról. Dante szavai jutnak eszembe: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” – és milyen igaznak bizonyult… így látva az eseményeket visszafelé.
Tovább
1545. nap: Bizonyos, mint a kő
Amikor először találkoztunk, hatalmas súly gördült le a vállunkról: minden rendben lesz. Te emberként segítesz, ez bizonyos volt, mint a kő. Minden aggodalom elmúlt. Így is lett. S aztán a következő szülés mégis abban a kórházban, ugyanott, ahol már volt egy keserves tapasztalatunk.
Tovább
1544. nap: Természetesnek venni (Simi születése)
Azt gondoltam, hogy szeretnék a kislányból (aki átadja az irányítást másnak) nővé érni, és a kiszolgálhatott helyzetek helyett egyszerűen inkább hagyom, hogy a természet és a testem – ami olyan jól meg van alkotva – tegye a dolgát a kisbabámmal együtt.
Tovább
1543. nap: Virág, Ajándék
Én az arcát akartam látni. Magam felé fordítottam, de olyan volt, mint egy rossz álom. Néztem az arcát a várva várt kislányomnak, és nem láttam. Nem tudom, hogy az rengeteg oxitocin volt-e az oka, hogy nem voltam képes felfogni, életem legrosszabb pillanatai voltak.
Tovább
1542. nap: Lejött közénk egy csillag (Marci)
Rákötöttek a CTG-re. Volt, hogy egy idegen szülésznő köszönés nélkül megjelent, és valami „sokkolót” a hasamhoz tartott, hogy mozgásra bírja a babát. És azok a szörnyű papírok kitöltése, ahol én voltam a beteg és a kórismém a terhesség volt... Szóval nagyon nem úgy mentek a dolgok, ahogy én azt elképzeltem.
Tovább
1541. nap: Legyen már vége! (Rozi születése)
Csak arra gondoltam, hogy legyen már vége, és menjünk innen. Szóba került a burokrepesztés, de az orvos még úgy gondolta, várjunk. Én minden elvemet eldobtam volna, csak legyen vége. Mindegy, hogy. Burokrepesztés. Csak úgy dőlt ki a sok magzatvíz. Ezután fekhettem a vizes, félrecsúszott lepedőn.
Tovább
1540. nap: A Nagy Kaland (Marci születése)
Az orvosom csak egyre mondta, hogy „Hmmm, megadja a módját ez a baba!” Aztán öt óra tájt már eléggé enervált voltam, mondta az orvosom, hogy hát nyomjam erősebben. Ekkor kiderült, hogy én ugye nem is nyomtam, egy szóval, valaki valamit félreértett. Ez nagyon rosszulesett, mert én jól akartam csinálni, de úgy éreztem, nem kaptam hozzá kellő instrukciókat.
Tovább