A legutóbb megjelent mesék
1571. nap: Bulira várva (Benjamin születése)
Késő délután hirtelen váltás: semmi sem esik jól már, csak a csönd, a sötétség, amit akkor tapasztalok, amikor belefúrom a fejem a vállába… és… velem van, érzem, ott van nagyon. Jó ez az egész, én csak vagyok benne és visznek a méhösszehúzódások, valahova, ami ismeretlen, és amitől félek, és mégis olyan ünnepi, olyan nagyon várom.
Tovább
1570. nap: Magabiztosság és kiszolgáltatottság (Mátyás születése az apuka szemszögéből)
Az előző szülésről már ismert érzés kerített fokozatosan a hatalmába. A szülés érzése. Amikor éppen a világ átszervezésére készülünk. Magabiztos voltam, de ugyanakkor éreztem a kiszolgáltatottságot is. Éreztem, hogy erről az eseményről nem kizárólag mi döntünk. A Mindenható hatásköre ez, aminek tudata a tehetetlenség mellett biztonsággal töltött el.
Tovább
1569. nap: Nocsak, máris? (Villő születése az apuka szemszögéből)
Középen ült egy hosszú hajú nő, aki talán kicsit háttérben is volt, de mégis, mintha ő lenne az egész itteni dolog természetes központja. Amikor eljött az idő, megkezdődött az előadás. A középső nő elkezdett beszélni, s nekem akkor esett le, hogy ő a Gerébági. A téma, amiről beszélt, a hang, a hangsúly, a fogalmazás s a kisugárzása együttesen olyan hatást gyakorolt rám, ami teljesen megváltoztatta az addigi gondolkodásomat a szülésről, a szülésre való felkészülésről.
Tovább
1568. nap: Magasabb dimenzióban (Kincső születése az apuka szemszögéből)
Lenyűgözött ez az egész folyamat. A kapcsolatom a feleségemmel addig is rendben volt, remek párnak tartottam magunkat. Amióta láttam szülni, s testközelből éreztem a szülést, azóta a kapcsolatunk egy magasabb dimenzióba lépett, amit sajnos nagyon nehezen tudok írásban megfogalmazni.
Tovább
1567. nap: Tudatosabban
Dühös vagyok magamra, mert nem álltam ki eléggé magamért és a gyermekemért, bár találóan fogalmazott valaki, amikor azt írta, hogy a szülőszoba nem küzdőtér. Rossz érzés, hogy a szülésznőm ahelyett, hogy kicsit rám is figyelt volna, a CTG-s görbét tanulmányozta, majd abból vonta le a következtetéseit.
Tovább
1566. nap: A „jókislány” szül
Sokan a fél karjukat odaadnák egy ilyen szülésért, de nekem mégis fájt és még mindig fáj, hogy a szülésznőnk nem erősítette meg bennem azt, hogy bízzak magamban, hogy mindent jól csinálok. Úgy érzem, ő nem bízott bennem, és innentől én sem magamban.
Tovább
1565. nap: „Szóljon, ha jön a fájás!” (Első gyermekem születése)
Amikor némileg enyhült a fájdalom, a doki becézve megszólított, és azt mondta: „Három fájás, és szülünk!” Fel kellett feküdnöm az asztalra, tiltakoztam, de nem engedték, hogy másképp szüljek. Leszíjazták a lábamat, és úgy éreztem magam, mint akit az imént épp megerőszakoltak, és most is arra készülnek. Borzalmas volt…
Tovább
1564. nap: Otthon – így is lehet szülni és születni (Berta születése)
Vajúdás közben nagyon jólesett hangokat kiadni. Nem kiabálni, csak olyan hangokat kiadni, mintha éppen szeretgetnének. Ezzel a fájások sokkal elviselhetőbbé váltak. Olyan volt, mintha a fájások megszelídültek volna. Ezt a kórházban nem mertem volna megtenni…
Tovább