A legutóbb megjelent mesék
1595. nap: Amikor nem minden úgy megy…
Feri Mónikát hátulról tartotta. Mónika hol guggolva, hol négykézláb próbált segíteni a babának. A muskotályzsályás borogatáson és a masszírozáson kívül néha inni kért. Úgy éreztem, nem mer elmerülni, belemenni a szülésbe.
Tovább
1594. nap: Egy kis szappan belecsöppen (Jónás)
Most meg már az ismerős „tolófájás” jön, ami annyira fáj, hogy muszáj üvöltenem, ahogy a torkomon kifér. Minden egyes fájás olyan, mintha valami átszáguldana rajtam; érzem, ahogy közelít abból az irányból, amerre a fejem van, bemegy a torkomon keresztül, és szét akar feszíteni.
Tovább
1593. nap: Jó kis EDA (Marcus születésének története)
Megmondták, mikor jön a kitolás, felfektettek az ágyra, lábam kiköt, és akkor most nyomjak. Persze semmit sem éreztem, gondolom a jó kis EDA-tól. Mondták ugyan, hogy mikor nyomjak, de nem jól nyomtam, nem igazán sikerült. Még jó, hogy erős férfi dokit választottam, így ki tudta nyomni a hasamból a gyereket. Az persze már mellékes, hogy szanaszét szakadtam, a gátmetszés ellenére is.
Tovább
1592. nap: Egy nem otthon végződött mese (Hajna születése, avagy a mi VBAC2 történetünk)
Úgy tűnik, ebből tényleg szülés lesz. Akkor viszont most enni kéne, hogy energiát gyűjtsek, később már lehet, hogy nem lesz étvágyam. Kérek egy szendvicset. Beleharapok. Már nem megy le a torkomon. Járkálok. Térdelek. Járkálok. Térdelek. Leparkolok a fotel előtt. Lassan megszűnik minden, csak én meg a fájások vagyunk.
Tovább
1591. nap: Megint „mi lett volna, ha…” (Marci és egy sikertelen VBAC kísérlet)
Az oxitocinos fájások egyre elviselhetetlenebbek, az utolsókkal már úgy érzem, túllépnek a tűrőképességem határain, kis híján leesek az ágyról, közben könyörgök, hogy zárják el, és adjanak valamit, amitől elmúlik. Az elviselhetetlen, szünet nélküli fájdalmak mellett egyre kifejezettebben kezdek érezni éles fájdalmat a hegem körül és a méhszájamban is. Pánik. Minden fájás közben rettegek, hogy ezt már nem fogja bírni a heg.
Tovább
1590. nap: Egy péntek délutáni császár (Csenge)
A két óra alatt legalább nyolc vadidegen köpenyes nézett be hozzám a köszönés-bemutatkozás felesleges köreit mellőzve, közülük legalább öt alaposan meg is vizsgált, hümmögtek egymás között, én meg csak kapkodtam a fejem, és próbáltam rájönni, hogy mi folyik körülöttem…
Tovább
1589. nap: Derült égből ikerszülés
Alig vártam, hogy együtt legyünk – itt kint, összebújva, biztonságban az ölemben. Közel 20 órás szenvedés, kétség és félelem után, könnyedén, szinte fájdalommentesen, ötperces eltéréssel, mint két pici halacska, sitty-sutty kicsusszantak az ikrek. Megszületett Andris és Gergő. A negyedik és ötödik P. fiú. Két formás, dundi törpike.
Tovább
1588. nap: Születési idő: 15 perc
Norbi már a nagykapunál brümmögtette a motort, amikor Palkó kibotorkált a szobából: „Anya, hova mééész?” – sírta el magát. Mami nyugtatta: „Csak a kisöcsiért a kórházba!” „De hát ott van a hasában. Hova viszi…?” Futottunk az autóhoz. Azaz futottam volna, de derült égből villámcsapás, beütött az újabb fájás. Földre rogytam. Anyukám sipítozott, mint az olasz filmekben.
Tovább