A legutóbb megjelent mesék
1739. nap: Jön Hajni! Vagy mégsem?
Néztem Edinát, ahogy átalakult a tágulás folyamata alatt. Teljesen átadta magát a ritmusnak, a légzés ütemének, és anyai minőségének teljes megélésétől valami eredendő, vad szépség sugárzott belőle. Időközönként felkelt az ágyból, ringatózva és fújtatva segítette a baba helyezkedését, elindulását. Néha elnyomott az álom, de többé-kevésbé ébren vártam a szülést.
Tovább
1738. nap: Kitolás és alázat (Hajnácska)
Amikor közeledett a kitolás, mindenki éber lett és ugrásra kész. A bába kérdezte, hogy van-e már kakilási inger, amire igennel válaszoltam, bár még igen halvány volt az érzés. Hirtelen megmozdult a félhomályban mindenki és kezdetét vette a maraton. Másfél óra brutálisan fájdalmas kitolás. Hát ezt is éreztem, ez kitolás egy ilyen könnyed tágulás után.
Tovább
1737. nap: Kadosa, az ellenállhatatlan
Egyértelmű lett, a baba születését nekem kell segítenem. Mivel a legfontosabbnak a természetes ritmus szerinti folyamatot tartjuk, meg sem fordult a fejünkben, hogy visszatartsuk. Ennek így kellett lennie. Bennem kiélesedett a készenléti állapot. A külvilág megszűnt létezni számomra, csak Edinára figyeltem. A mosdó előtt guggolt, abba kapaszkodva, én pedig mögötte-alatta vártam a jövevényt.
Tovább
1736. nap: Végre kiadtam a hangot magamból (Kadosa születése)
Kicsit erősebbnek tűntek a jóslók, így menet közben felhívtam a bábám. Mondtam neki, hogy bocsi, nagy eséllyel fölöslegesen ébresztelek, de nem tudom, hogy most ebből lesz-e szülés. Mondta, hogy semmi baj, lezuhanyozik, iszik egy teát, és utána megbeszéljük a továbbiakat. Eközben jött egy újabb fájás. Ezt hallva a bába mondta, hogy ő már nem zuhanyozik, hanem készíti a cuccot a kocsiba és indul.
Tovább
1735. nap: Csabi nyitotta a „sort”
Természetes születés volt, bábával, segítőkkel, olyan volt, mint egy szép álom, minden és mindenki a helyén volt. Pont, ahogyan a belső képünket kialakítottuk és fenntartottuk magunkban. A legfontosabb szempont – a baba és az anyuka természetes és háborítatlan harmóniája – ragyogóan érvényesült.
Tovább
1734. nap: Óriási a különbség (Csabi születése)
Furcsa volt, hogy nem vizsgálgatnak, és fogalmam sincs, hol tartunk. A bába viszont így is tudta, mert amikor besokalltam és elküldtem mindenkit a fenébe (a gyereket, mert fáj a szülés, a férjemet, mert gyereket csinált nekem, a Jóistent, amiért rábólintott, és legfőképp magamat, amiért én is ezt akartam), akkor mosolyogva mondta, hogy már nagyon közel a vége.
Tovább
1733. nap: Halvány kétely (Orsi születése)
A kórház ajándékaként készült egy fotó a családról, ami tényleg szép gesztus volt. Ami csak sokkal-sokkal később tudatosult bennem: ebben az örömteli képben két dolog hibádzik: az egyik a nagyfiam hiánya, a másik pedig, hogy a babácska épp kétségbeesetten ordít – hiába van tisztára fürösztve és szépen felöltöztetve.
Tovább
1732. nap: Az orvosok jobban tudják, hogyan kell szülni (az igazi beavatás küszöbén: Dávid születése)
Az ügyeletes doki meglehetősen állat módon vizsgált, majd megkérdezte: „Teljesen zárt a méhszáj, biztos, hogy a magzatvíz folyt el???” – ezzel a kérdéssel nem kicsit taposott bele a lelkivilágomba... Persze ma már azt mondanám neki válaszként: „Maga, mint férfi, legfeljebb tankönyvekből tudhatja, hogy a nőknél a húgycső és a hüvely teljesen különálló dolog, de én, mint évek óta menstruáló nő, tapasztalatból meg tudom különböztetni azt, hogy a folyadék belőlem honnan távozik. Mert érzetre egészen más a kettő...” Akkor persze csak bőgni tudtam.
Tovább