A legutóbb megjelent mesék
1755. nap: Nem én szültem
Aztán nyomok. Nem megy. Mondom, nem bírom. Nincs erőm!!! Elfogyott!!! De van!!! – így Ági. Arra kér, szedjem össze minden erőmet és adjam oda a Babának. Így teszek és olyan iszonyatos erővel nyomok, hogy hegyeket lehetne vele mozgatni. És ordítok. Akkorát, mint még soha! Mint egy sakálüvöltés! Egy nyomásra megszületik a gyermek.
Tovább
1754. nap: „Mesés szülés” 2.: Madárfiú
„Kelepelve-kerepelve” fogadott. Beszélt, olyan volt, mint egy nagy, kelepelő madár. Futkosott, de inkább röpködött. Tudták, kisfiút várnak, akinek egy madárnevet szántak. Az lesz a neve, hogy Holló utasa. A név jelentéséről csipogott Éva, mintha csipogna. Sötét madár, de mégse gyászt, hanem jó hírt hoz és nagyon bölcs.
Tovább
1753. nap: „Mesés szülés” 1.: Viráglány
Fokozatosan egyre inkább kizáródik a külvilág, a mama messze kerül, csönd van, Éva elmerül, felbukkan, anyja, nagyanyja csak messziről tekintgetnek le rá, suttogva érdeklődnek, ha valamelyikünk kimegy, Évából valódi vajúdó nő lesz, vajúdása kiárad, elárasztja a mindenséget. És ekkor mesét kér. Meséljünk neki... Bármit lehet, csak ne a Micimackót...
Tovább
1752. nap: Kapu. Középen. 2. – Megint középen
Nem kellett zene, sem masszázs, sem füstölő. Semmi, ami az előző szülésem külsőségeit jellemezte. Egyszer csak ott találtam magamat megint középen. Összeszedetten és konkrétan annak az ismerős helynek a közepén, ami később, visszatérve, a viszonyítási pontot fogja jelenteni az életemben. Amihez képest válik súlytalanná vagy éppen lényegessé valami.
Tovább
1751. nap: Kapu. Középen. 1. – Élménycserepek
A hátam mögé kucorodott, úgy ölelt. Ma már tudom, hogy az volt az utolsó két óra, amit még kettesben töltöttünk. Olyan volt ez a két óra, mintha álmodnék. Mindenféle képeket „láttam”, és ezek magamról nekem hoztak új üzenetet. Dolgom volt ott, és amíg azt el nem végeztem, nem tudtam tovább lépni. De ennek valóban semmi köze a „megcsinálás”-hoz. Ez egyszerűen magától megtörtént ebben a kegyelmi állapotban.
Tovább
1750. nap: Szülés?
„Császármetszéssel szültem" – ez a hivatalos meghatározás. Csak azóta érzem ellentmondásosnak e szókapcsolatot, amióta tudom, mit jelent szülni, minden izmommal és érzésemmel órákon keresztül azon dolgozni, hogy életet adjak. Mert ez munka. Kemény fizikai munka. És az örömmel végzett munka fejleszt, tanít, erőssé tesz.
Tovább
1749. nap: Benedek ötéves
Nem szándékosan szóltam későn, nem tudtam, ez a szülés mennyi ideig fog tartani, és az elején még nem voltak olyan erősek a fájások. A férjemet négy óra előtt keltettem, ő elment zuhanyozni, én pedig lefeküdtem a kanapéra. Négy órakor erősödtek fel a fájások, kiáltani akartam, hogy Tamás, gyere már, telefonálj, de csak nyöszörögtem. Tudtam, hogy nemsokára szülök.
Tovább
1748. nap: Mintha minden fordítva történt volna
Teltek az órák várakozásban és tehetetlenségben. Egy jégtáblák közé szorított hattyú jut eszembe, ha arra gondolok, milyen volt benne lenni… Az élet valahova mélyre költözött, annyira mélyre be, hogy nem tudta testemet mozgásra, aktivitásra ingerelni. Hiába kértem oxitocint… „nem kockáztatunk” – volt a válasz. És jött a császármetszés… Úgy éreztem: nem volt módom elengedni gyermekemet, hanem elvették tőlem őt.
Tovább