A legutóbb megjelent mesék
1763. nap: Mint egy rakéta, vagy legalábbis egy gyorsvonat (Huba születése)
A végén volt pár mozzanat, amit az első szülésnél nem élhettem át, akkor nem éreztem, és ez annyira meghatározza az érzéseimet ezzel a szüléssel kapcsolatban. Csodálatos volt. Éreztem, ahogy elfordult, amikor kellett, éreztem, amikor kicsusszant a kis teste, utána rögtön rám rakták, éreztem, ahogy lüktet a köldökzsinór, amit aztán a férjem elvághatott.
Tovább
1762. nap: Focicsapatot! Partjelzővel! (Hanga születése)
Az orvosom már korábban leszögezte, hogy faros szülést csak oxitocinnal és gátmetszéssel vállal. Nos, én ezekből nemigen éreztem semmit, mert annyira gyorsan zajlottak az események, és engem annyira magukkal sodortak, hogy alig voltam jelen. Bár a szülésznő „Ne üvöltsön, nyomjon!” beszólására élesen emlékszem, legszívesebben fejbe rúgtam volna, pedig nem szoktak agresszív gondolataim lenni.
Tovább
1761. nap: Első alkalom
Tudjátok, mi történt? Egy gyermek született. A legnagyobb csendben, bonyodalmak és eget rázó érzelmek nélkül. Egyszerűen a természet törvényeinek erejét használva megszületett. Nem zokogott ő sem, csak felsóhajtott és pihent.
Tovább
1760. nap: Már csak föl kell nevelni 2.
Minden apró mozdulatnak jelentősége van. Noémi úgy engedi bele magát a folyamatba, mint ahogy a hideg vízbe ereszkedik bele a fürdőző, szokja, szokja a bőre, végül már élvezi, úszik, úszik, tempózik befelé. Jenő, mint egy kis mentőcsónak, siet utána, küzdve a szembefröcskölő hullámokkal, esetlenül, le-lemaradozva.
Tovább
1759. nap: „De szép vagy! Megjöttél?” (Már csak föl kell nevelni 1.)
Nyitva a kapu. A térképen valami bonyolult házbeli eligazítás volt, de nincs szabad kezem, hogy elővegyem. Nem is kell. Csak a hang után… Nem vitás, Noémi tol. Még egy emelet, meg még egy. A békés kutya ajtót nyit az orrával.
Tovább
1758. nap: Eufória (Sodort a sors… 2.)
És innen kezdődött az én igazi anyai pályafutásom. És mintha nő is mostantól lettem volna! Innen egy új időszámítás és két évig teljes eufória. Nem tudom, leírjam-e a részleteket, mert szerintem nem lehet. Az az alázat, ahogy ott körülvettek engem Ági és Böbe, az a jelenlét és figyelem. El tudtam engedni magam és el tudtam engedni végül a félelmeimet.
Tovább
1757. nap: Sodort a sors…
Hogy miért lett császármetszés? Csak annyit mondok, ha kérdezik: nem tudom. Mert fizikailag lehet azt mondani, hogy kevés volt a magzatvíz, alig voltak fájások, ez volt a legjobb megoldás akkor. Lelkileg meg lehetne azt mondani, hogy képtelen voltam akkor még SZÜLNI, felvállalni egy sorsot, tudatosan, és anyává lenni, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
Tovább
1756. nap: Egységélmény
Közeledtünk a kitoláshoz, az orvosom, R. kedvesen elmondta, hogy minden úgy fog történni, hogy nekem jó legyen, nem avatkoznak bele a rendesen zajló szülési folyamatba. A szülésznő megkérdezte, hogy megnézheti-e, hogy állunk a méhszájjal – mondtam, hogy természetesen. Ekkor megnézte, megnyugtatott, hogy elsimult méhszáj van, jöhet a baba, a magzatburok ekkor meg is repedt, és gyakorlatilag perceken belül megszületett a gyermek.
Tovább