A legutóbb megjelent mesék
1771. nap: Ellenszélben (Nándi születése)
Ma is érzek egy kis büszkeséget azért, amiért ilyen ellenséges személyzeti hozzáállás és erőszakos nyomás ellenére sikerült kitartanom amellett, hogy várjunk akár egy egész napot is, de ezért a tartásért örök hálám illeti Geréb Ágnest. Ha nincsen az ő információs hete, soha nem leszek tisztában azzal, hogy miféle következményei lehetnek, ha elindítanak egy beavatkozásspirált.
Tovább
1770. nap: Otthon nem szülés Angliában
Próbáltam minden pozíciót, labdát, sétálást, ágyon fekvést, ez volt a legrosszabb, és ezek után elmentünk a zuhanyzóba a férjemmel. Ez volt a megváltás, négykézlábra ereszkedve, a férjem meg tusoltatta a hátam, derekam. Mivel már jóval több mint 24 órája elfolyt a magzatvizem, így a szülőkádban nem vajúdhattam, de a zuhany fantasztikus volt. Én azt hittem, fél órája vagyunk bent, de a férjem elmondta, hogy több mint két órát tartózkodtam bent.
Tovább
1769. nap: „Gyereknek gyerek a barátja” (Péter)
Három-négy fájás jött nem’tom hány percenként, de minden következőnél azt éreztem, mintha körbecsavarnák az összes szervem, és egy hajókötéllel rángatnák kifelé... Ezután már jeleztem, hogy én MOST szeretnék szülni!! Tolófájásokat éreztem.
Tovább
1768. nap: Welcome in való világ (Zsófi)
Három (szor három) nyomásból kipottyant Zsófi baba. Ebből egyet nagyjából tudtam, hogy mikor kell nyomni, a másik kettőnél elkelt a segítség. Az első után még „semmi izgalmas” nem történt, de ujjongott a csapat, hogy már látszik a haja. Nagyjából ilyenkor lehetett a gátmetszés, amitől végig paráztam, hiszen egy szikével kettévágnak... jaaajjj, az biztos extra gáz... No, hát azt gondoltam, hogy egyáltalán nem vágtak, mert semmit nem érezte a vágásból!
Tovább
1767. nap: Erőszak
Még beszűrődik a nehéz, hipós levegő, meg a hangzavar a rádióval, hogy jól szórakozzunk, de a neonok vakító fényét lassan lefedi a hatalmas tölgyfa árnyéka, levelei arany madarakká válnak, belém költöznek – érzem az akaratát, a segítségét... kicsiny fények születnek bennem, érzem, hogy megérkezik... sejtről sejtre, lassan szakadok szét, ahogy bújik elő belőlem a csodás palánta, mindjárt megláthatom, a bőrömön érezhetem...
Tovább
1766. nap: Nemcsak a testemen keresztül
Az egyik ilyen injekciónál elsírtam magam, a nővérke sem értette (persze, hogy nem, lombikos anyukaként magamat szurkáltam hetekig napi szinten), mondtam, hogy ezután a szülés után én már semmi fájdalmat nem bírok elviselni. Erre faggatni kezdett, hogy mi a baj, mondtam néhány mondatot. Például, hogy a gyereket leszámítva elcserélném a történeteket egy csoportos nemi erőszakra.
Tovább
1765. nap: Nagyszerű közös kaland (Mátyás fiam születésének története)
Móni ekkor azt kérte Évától, hogy nyomjon akkorát, amekkorát csak bír. Éva eleget tett ennek a kérésnek, és valahonnan a hasa irányából feltörő mély, morgó hangon nyögve kitolta a gyermekünket. Én mindeközben előtte térdeltem és támasztottam, átölelve őt. Az esemény és Éva ereje annyira átható volt, hogy magam is zokogtam.
Tovább
1764. nap: Hamuba sült pogácsa (Boróka)
Majd egyszer csak elindult a kitolás. Annyira erős és intenzív volt ez az erő, hogy megijedtem. Azt gondoltam, én itt ezt abbahagyom, kiszállok. De ez a gyerek jött magától is. Először kibújt a feje, ahogy kell. Majd a teste, ahogy kell. Fogadtuk őt, ahogy kell. Edina lágyan duruzsolt neki, megkapta a hamuba sült pogácsát, egy egész életre.
Tovább