A legutóbb megjelent mesék
1819. nap: A karomba őt sem foghattam
Alternatívaként egyedül az epidurális érzéstelenítés merült fel, így ezt kértem is, hogy legalább láthassam a gyerekemet szülés után. Nagyon kedves volt az aneszteziológus, és most az orvosom is végig velem volt. A kezemet fogta, amíg a gerincemet böködték. Nehezen találták a pontos helyet.
Tovább
1818. nap: „Legalább az arcát szeretném látni!”
Infúzióval „kikötve” feküdtem, amikor látogatási idő után újra kértem a kicsit, aki a mellettem lévő ki-be tolható kis fiókban feküdt, áttolva a túloldali babaszobába. A nővérke csak elszáguldott mellettem, közben kirántotta a fiókot. A pici arca éppen az ellenkező irányba nézett.
Tovább
1817. nap: A szülés anyává tesz
Szeretnénk tapintani, érezni a szagát, minden érzékünkkel megtapasztalni, hogy ő van, tényleg van. Hozzánk bújik, teljesen átadja magát a szopizásnak, egy nagy szuszogó szopizássá válik és megpihen. Megérkezett, jó helyre érkezett és ezt érzi. Mi pedig belesimulunk a szuszogó csöndbe és simogatjuk. Mi is megérkeztünk. Megérkeztünk anyának lenni.
Tovább
1816. nap: Angyalka született!
M., a bába többször jött Anyához, nagyon kedves volt. Megnézte a kisbabát, beszélgetett Anyával. Egyszer E-vel nálunk is vacsoráztak. Olyan szép volt minden. Ha nagy leszek, én is bába szeretnék lenni, olyan, mint M.
Tovább
1815. nap: „Egy szülés felérhet több év pszichoterápiával” (Karsa születése)
Minden pillantás, mozdulat, biztató szó mélyen belém vésődik. Mennyi szeretet és odafigyelés árad felém ebből a három emberből! Teljesen beleengedem magam ebbe az érzésbe. Leesik rólam a kemény kéreg, és mint egy kicsiny gyermek tiszta lelkébe nyomódik bele ez a gyógyító élmény.
Tovább
1814. nap: Hegekkel gyógyul (Bulcsú baba születése)
A fájások lassan-lassan újra felerősödtek. Szándékosan írok fájásokat és nem összehúzódásokat, kontrakciókat. Mert ezek fájások voltak. Testi és lelki fájások, tele kudarccal, szégyenérzéssel, önbírálattal, csalódottsággal, félelemmel. Sodródtam az árral, nem voltam a magam ura, mások uralkodtak fölöttem. Legalábbis így éreztem.
Tovább
1813. nap: Győztünk! (Csanád születése)
Minden erőmmel azon voltam, hogy uraljam a helyzetet. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy segítsem a kisbabánkat, hogy minél előbb szabaduljon ebből az állapotból. Micsoda Erő repített a cél felé! Nem gondoltam volna, hogy erre képes vagyok. Úgy éreztem, több ember ereje árad ki bennem, nem érdekelt a fájdalom, átadtam magam neki. Elképzeltem a babát, ahogy halad lefelé, és az összehúzódások között biztattam, dicsértem, hogy milyen ügyes.
Tovább
1812. nap: Szavak nélküli beszéd (drága kicsi Lellénk születése)
Hosszan állok a zuhany alatt, a forró víz nagyon jól csillapítja a fájdalmamat. Férjem minden kontrakciónál tart, biztat. A forró gőz fojtogat, pedig nyitva az ajtó. Meddig fog még ez tartani? Férjem néz és azt mondja: „Milyen szép vagy!” Én is így érzem magam: szépnek és erősnek.
Tovább