A legutóbb megjelent mesék
715. nap: Gyógyulásom (Bendi)
Jön a kontrakció, Ági és Juli két oldalról nyomják erősen a csípőcsontomat, meg még a derekamnál is közben, jó erősen, istenem, de jólesik, egy-két kontrakció így, vagy tán több is, mit tudom én, melyiknek hol a vége és a másiknak az eleje, nincs is köztük szünet, de a fej átjött, érzem én is, ez most jó, és az a kínlódós hangom is megszűnik, ez most már „rendes”. Mert ők rájöttek persze: elakadt a csontos medencében, szegény, mint a fába szorult féreg, csak én visítottam úgy helyette, ez az a műfogás, ami ilyenkor átsegíti: ha összenyomják a csípőlapátokat, alul jobban szétnyílik a kijárat.
Tovább
714. nap: Második veszteség – kórházban
Az orvos visszajön fölvenni az adatokat, kérdezget, nem emlékszem, mit, néha föltör belőlem a sírás, annyira rossz, mondogatom is, hogy bocsánat, úgy sajnálom, szégyellem stb., ő meg azt mondja, semmi baj, sírjak csak, semmi gond, ez természetes, ő sajnálja…(!) Nem bírok napirendre térni afölött sem, hogy ilyen is van köztük, az ő nevét is megjegyzem, nem is kell fölírni, máig tudom.
Tovább
713. nap: Első veszteség – otthon
Hívom Ágit, ott a vécén ülve, csak bőgök a telefonba, de érti, miért, megkérdezi: „Odamenjek?” ‒ még ilyenkor is kérdez először, s csak utána állít: „Odamegyek.” Pillanatok alatt ott terem, megölel, és nem vígasztal. Tudja, nem lehet. Most nem.
Tovább
712. nap: Éjféltől kettőig (Máté)
Ilyen gyorsan? És ilyen könnyen? Ez jó volt! Máris újrakezdeném! Ide nekem az oroszlánt! Nem vagyok magamnál: többedszer hallom: most már üljek le! Ja, nekem mondják! Jó. Csak előreadják a babát. Nézem, a lábam közt két kéz előreadja a kisbabám, előttem T. két keze fogja, és az én két kezem is nyúl érte lefelé: hat kézben az én második kisfiam.
Tovább
711. nap: Küzdés önmagammal (Simon)
Aztán takarítás, tiszta ágynemű, rendrakás és lassan mindenki elmegy, maradunk mi hárman. Mit kell most csinálni? „Föl kell nevelni.” – hangzik a válasz.
Tovább
710. nap: Őrült várakozás (Levi)
Már nagyon akartam, hogy itt legyenek. Amikor anya megérkezett, Gyula ismét telefonált, hol tartanak már. Akkor hagyták el Aszódot. Istenem, akkor még majd’ egy óra az út. Megpusztulok addig… Várakozás, kapaszkodom a komódba, minden elhaladó autóra kinézek, hátha ők azok. Fő úton lakunk, van mit nézni…
Tovább
709. nap: A magam békéjében (Dóri)
Átadtam magam egy ősi erőnek, és engedtem, hogy a testem csinálja, amit tennie kell, és működött! Tudatos szinten nem csináltam semmit, nem gondoltam semmire, még arra sem, hogy szülök, mégis történt minden magától, úgy ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Nem kellett gátmetszést végezni, egyáltalán nem repedtem szét, jóformán alig véreztem. Igazi háborítatlan szülés volt.
Tovább
708. nap: Minden rezdülésemet figyelték (Patrik)
Köszönöm, hogy visszakaptam az önbizalmamat, örökre hálás leszek azért, amit értünk tettél. Köszönöm azt is, amikor írtam Neked, hogy Norbi dadog, és azt válaszoltad, tegyem be a hintába sokat, azóta nem dadog. Bárcsak Norbit is Veled szültem volna! Nagyon szeretünk, és reméljük, minden jóra fordul.
Tovább