A legutóbb megjelent mesék
723. nap: „Magányos” vajúdás (Abigél születése)
Természetesen a szülés közbeni „skizofrén” tudatállapot (igen-igen, lehet szebben is mondani, én akkor skizofrénnek éreztem) most is elért, hiszen az imént említett hihetetlen erő dacára csak annyit tudtam nyögni-nyafogni-érezni, hogy „Én ezt nem akarom csinálni!” „Nem is kell, megy az magától.” ‒ Ági válasza valami hasonló volt. És akkor végre, Ági érkezése után alig több mint tíz perccel, délután 2 óra 48 perckor kibújt a kicsi test.
Tovább
722. nap: Programozott szülés (Olivér)
Programozott szülés. Ez a baba Ágival akart megszületni. Én Ágival akartam szülni, akármilyen szimpi volt is a másik szülésznő. És Ági is ott akart lenni a szülésemnél. Ez már túl sok kívánság ahhoz, hogy ne hallgattassék meg. És meghallgattatott.
Tovább
721. nap: Világok közötti élmény (Alex)
Az egész szobát, az egész tudatomat, az egész világmindenséget betöltötte a világ leghangosabb és legvidámabb szívhangja. Emlékszem, hangosan nevettem. Aztán csak annyit nyögtem, hogy nagyon nyomnom kell, mire Ági azt felelte a világ legnyugodtabb hangján, hogy akkor nyomjál.
Tovább
720. nap: Ismét békességben (Bátor)
Hova lehetne kötni az infúziót? Nincs rá szükség, semmi baj nincsen, csak a biztonság kedvéért.” És én megmutatom a helyét, a biztonság kedvéért, és a biztonság kedvéért hozok hozzá madzagot, és engedelmesen elhiszem, hogy nincs rá szükség. De érzem a hangodon, hogy aggódsz. És közben Erát masszírozod, nyomkodod, varázsolsz valamit, amiről nekem fogalmam sincs, hogy mit csinálsz. Eláll a vérzés. Tényleg nem kell az infúzió. És bennem valami hatalmas szeretet ébred
Tovább
719. nap: Egészen másképpen (Villő Ajsa)
Nagyon levert és elkeseredett. Bemegyek hozzá. Az első mondatainak egyike, teljes depresszióban: „Nem vagyok jó anya.”, „Ugye, kiábrándultál belőlem?”. Most értem csak meg, hogy az egész dolog hogy érintette őt. Nem úgy, ahogy az ember elsőre gondolná. Ez valami egészen más történet. És az érintésen és néhány szón kívül semmit nem tehetek. Iszonyú érzés.
Tovább
718. nap: Az első gyerek misztériuma (Emőke)
Era egy darabig az ágyon négykézláb áll, szorítja a kezem. És időnként üvölt. Nem kiabál, üvölt. Úgy istenigazából, mint előtte soha. Mer üvölteni, és emlékszem, ezért ott helyben is hálás voltam neki. Igaz, senki nem volt, aki szóljon, hogy „Anyuka, csendesebben!”, senki nem nyöszörgött a függöny másik oldalán hasonló állapotban, nem jöttek-mentek idegen nővérek. Szabad volt üvölteni.
Tovább
717. nap: Őrizetbe véve/Placés en garde à vue (Eliza apameséje)
Ki vagyok ütve. A sokkhatás. Csüggedt vagyok és kiüresedett. Egy gyermek születése. Öröm… Megfenyegetve. Megtámadva. Megvádolva. Nem sikerül logikus párhuzamot vonnom. Semmit se értek. A helyzet valóságosságát is elveszítem. Ági visszajön, a nyomozó elmegy. Újra csönd lesz a folyosón, az éjszaka nyugalma visszaveszi uralmát, és az ajtó túloldalán pedig Eliza küzd az életéért.
Tovább
716. nap: Rémálom (Eliza)
„Asszonyom, az jó lesz magának, ha idejön a rendőrség, és erőszakkal berángatja?!” Én: „Jó lesz, igen, csak maguk menjenek el innen, azonnal!!” A két órája szült gyermekágyas félmeztelenül áll a nappaliban, és csípőre tett kézzel kiabál három mentőssel (bakancs, láthatósági mellény). Tragikomikus. De használ. Veszik a cókmókjukat, és elindulnak lefele a lépcsőn: „Menjünk innen a pi----ba.”
Tovább