A legutóbb megjelent mesék
1003. nap: Indián asszony (Larion születése)
Nagyon nehezemre esett az a fekvés. Akkor kezdtem valamikor hányni, bemenekültem a mosdóba, ahol egyedül lehettem, és próbáltam megbirkózni az engem átjáró és fogva tartó elviselhetetlen fájdalommal. Laci közben, mint egy apatigris, próbált távol tartani mindenkit, aki megpróbált engem onnan kirángatni – ez már a szülészet mosdója volt, viszonylag tágas és tiszta, kellemesen félhomályos. Szerintem ott jól ellettem volna (a szó mindkét értelmében), ha békén hagynak.
Tovább
1002. nap: Hüvelyk Panna a tavirózsa közepén (Luca születése)
Feltérdelek az ágyra: olyat érzek, mint még soha, pedig már van egy gyermekem. Mégis az érzés egyértelmű. „Zsolti, nekem tolófájásom van!” – sikoltok. Nem is értem, miért hívják tolóFÁJÁSnak, mert nem is fáj. Zsolti kapkodja a telefont. A szülésznő szerint még nem lehet az, a dúla már úton van.
Tovább
1001. nap: Bulcsú születése a felelősség vállalásának a kezdete
Állok a zuhanyzóban, nézem a piros vizet a lefolyóban, támasztom a falat. Bevillan egy kép: az amerikai börtönökről szóló dokumentumfilmekben állnak így az elítéltek a zuhanyzóban, miután jól megverték őket. Én is így érzem magam: mint akit megvertek, megaláztak és megerőszakoltak. Elvették a testem tőlem.
Tovább
1000. nap: Nem mondtam el senkinek, elmondom hát Áginak
Amint van már újra gyerekorvosunk az ünnepek után, szó szerint futva hagyom el karomon a kisbabámmal ezt a helyet, és a kórház kijáratáig meg sem állok. A kerítésen kívül aztán fellélegzem. Néhány hét múlva, az egyik első sétánk alkalmával egy mentőkocsi láttán rosszullét fog el. Percek múlva rakom csak össze, miért.
Tovább
999. nap: Kimondani
És vajúdtunk, vajúdtam a szavakkal, amiket ki kellett mondanom. Gondolatban sokáig formáltam és újraformáltam őket, míg végre el tudtam velük mondani a férjemnek azt a sok jót és szépet, ami az évek során összegyűlt, de bennrekedt, talán bátorság híján. Ő pedig türelmesen várt a szavak születésére, és egyenként csókolta le őket az ajkamról, ahogy virág képében végül előbújtak.
Tovább
998. nap: Szétvet a fájdalom
Értem már, miért mondták Ágiék, hogy a baba akkor is megszületik, ha nem erőlködik, nem nyom rá még külön az anyukája. Hát én nem nyomok, csak várok, hogy mikor ül el a vihar, de közben szétvet a fájdalom.
Tovább
997. nap: Ez is szülés
A kórházban az orvosról kiderült, hogy egy régi, elfeledett ismeretség, és egyáltalán nem zavart, hogy így látjuk viszont egymást újra, sőt, jólesett, hogy nem egy vadidegen kezei közé kerülök. Rendkívül empatikus volt, illetve nem is egyszerűen empatikus: tisztelte bennem a másik embert, a nőt, a gyászoló anyát, akinek szüksége van az ő segítségére.
Tovább
996. nap: Leszakad a derekam
A szülésznő hangja hatol át a minket körülölelő függönyön: „Bazd meg, befolyt a klumpámba a vére!” Igen, a gátvasalás után jön a gátvarrás. Közben didergek. A babánk is biztosan fázik, nem hagyja abba a sírást.
Tovább