A legutóbb megjelent mesék
3. mese: EGYetlen leánygyermekecske (Félni a fényt elveszíteni – Nikinek)
A szülőszobán jött az ágyra fekvés a mindenféle szalagok, szívhanghallgatózók felhelyezése, de már ott lógott az infúziós zacsi az ágy végében, az állványon. Kriszti láthatóan elkezdett befelé figyelni, odafele indulni, ha hagyták volna. Ahogy én láttam, ügyesen vette a levegőt. Tényleg próbált a körülményekhez képest nem ott lenni.
Tovább
2. mese: Még egy pici időt adjanak, hogy elengedhessem! (Boróka)
Egyik orvos a másik után könyökölt a hasamban. Hajtottak, és éreztem, hogy nem jól csinálom, de nem tudtam, hogy mit kell másképp csinálni. Közben biztattak, azt mondták, jól csinálom. Legszívesebben ordítottam volna, hogy érzem, hogy nem csinálom jól, ne hazudjanak! Nem éreztem, hova nyomok, csak nyomtam és fájtam és nyomtam és fájtam.
Tovább
Még 1 mese: Békében és szeretetben (Bors születése)
Kezdődött a Vajúdással, ami egyre mélyebbre visz a nyúl üregébe, ha hagyod magad, akkor előbbre kerülsz, és elérsz a határaidhoz. Szó szerint meg kell nyílnod, hogy egy élet születhessen rajtad keresztül. Itt már nincsenek földi érzések, fájdalom sincs, a testem darabjaira hullott, de életemben először éreztem EGYségben magam. Létrejött egy szentség abban a szobában, és mindenki ezt segítette.
Tovább
1928. nap: A nagytesó így látta
Mind a ketten kimentünk és láttuk, hogy éppen Barni születik. Leültem a fotelba, a szüleim nem tudtak rám figyelni. Apukám egy kicsit azért oda tudott jönni. Olyan érzésem volt, hogy se nem izgultam, se nem féltem. Kicsit meg voltam hatódva. Összehúztam magam, mert az izgulástól egy kicsit fáztam.
Tovább
1927. nap: Öntörvényű születés (Barni)
A gyerekek leültek a fotelba, és mint a moziban, nézték a szülést. Egy rövid ideig azt éreztem, zavar ez engem, és megkérem a férjem, küldje ki őket. Tudtam, hogy nagyon bántaná őket, ha nem láthatnák a kistestvérük születését, ezért nem mondtam ki rögtön. Aztán sikerült elvonatkoztatnom ettől, berántott a szülés örvénye, és a már csak a szülésre, a születendő kisfiamra koncentráltam.
Tovább
1926. nap: Zádor, a kun vitéz
A kanapéra rogyva hagyom, hogy a fájdalom beborítson, jajgatni kezdek. Az első tolófájás. Elvesztem. Utolért az a hatalmas valami, aminek jobb, ha engedelmeskedem. A külvilág tompa, de vannak szavak, mondatok, érintések, amik örökre megmaradnak. Hallom Edi megnyugtató hangját, hallom, ahogy meleg vizet kér valakitől, érzem az érintését, ahogy tart, miközben puhán, gyengéden simogat, enyhítve a nyomást, a fájdalmat.
Tovább
1925. nap: Bárcsak itt lenne! (Borókabogyó)
Szeretlek, szeretlek, mindenkit szeretek, minden, valaha szült nővel együtt érzek ebben a pillanatban. Tér és idő megszűnt. Csak az anyaság van. Rázkódik a lábam. Már csak állatként küzdök. Nehezen férnek hozzám a bábák, de nem szólnak. Állunk. Körülöttem a három nő. Botticelli Primavera című festményét látom a szobában megelevenedni, mi vagyunk azok. Flóra és a három grácia.
Tovább
1924. nap: Február volt (1964)
Csak akkor mondta el anyám, hogy ő előzőleg megpróbálta rávenni az orvosát, hogy ne neki kelljen bemenni a kórházba, hanem az orvos jöjjön ki, amikor már megszületett itthon az unokája, a lányom. Anno anyunak nem sikerült ezt keresztülvinnie.
Tovább
