A legutóbb megjelent mesék
1867. nap: Időtlenség (Rebeka és Damján doulaszemmel)
Van a szülésben számomra valami időtlenség. Minél inkább háborítatlan egy szülés, annál jobban el tudok merülni a jelenben, és fogalmam sincs, hogy mi mikor és mennyi ideig történik. És így volt ez most is. Nem tudok igazán nagy hű meg ha érzéseket és eseményeket felidézni. „Egyszerűen” történt az élet. Olyan érdekes számomra, hogy bár óriási dolog egy új élet születése, mégis ilyenkor a világ leghelyénvalóbb, a mindennapokban belesimuló dolgának tűnik.
Tovább
1866. nap: Királyfi születik (Dami születése bábaszemmel)
Körben ülünk, négyen, asszonyok, anyák, és mesélünk szülésről, születésről, családról, gyerekekről… és nevetünk és nevetünk. Közben látom, ahogy a láthatatlan kontrakciók sóhajokat csalnak Rebeka arcára, s egyre észrevehetőbbé lesznek. Felszabadultan, örömmel lazulunk, s közben lassan előkészülünk.
Tovább
1865. nap: Minden a helyén (Dami születése anyaszemmel)
Nem volt belső vizsgálat, nem kellett. Néha a bába szívhangot hallgatott, de sosem kellett emiatt kizökkennem. Mindenki a helyén volt mindig. Annyit mondtam csak: MOST, és FORRÓBBAT, FORRÓBBAT. Nagyon jólesett a gondoskodásuk. Hat kéz mind csak értem serénykedett, nem kívánhattam volna magamnak ennél jobbat és többet.
Tovább
1864. nap: Ahogy a szüléstörténetekben olvastam (Kenese születése)
Úgy érzem, a legtöbbet hoztam ki a kórházi szülésből, ami kihozható volt. Ugyan kaptam közben rosszalló tekinteteket, megjegyzéseket, és harcolnom is kellett, ami nem illik bele az elengedés lágyságába. Néha bemászkált valaki a szülőszobába valamiért, amit ott raktároztak, de sikerült kizárnom ezeket a zavaró tényezőket is.
Tovább
1863. nap: Engem ott és akkor megerőszakoltak (Léni születése)
Nekem most NAGYON rossz. Nekem a legrosszabb! És üvöltöttem, csak üvöltöttem, és azt akartam, hogy valaki szülje meg már helyettem. Időnként jött a szülésznőm „vizsgálni” – maga a pokol. Ha ránéztem, már hányinger kerülgetett. Kértem is, hogy NEEEEE, de azt mondta, muszáj. Nem értem, pedig ő is NŐ és ANYA. Hogy teheti ezt egy másik nővel?
Tovább
1862. nap: Van, aki nem tud otthon szülni? (Janka)
Egyből elvitték a kislányom, tíz perc köldökzsinór-ráncigálás után mély altatásban vették ki a méhlepényt, félretoltak, és véresen vacogva (arra gondoltam, innen a szófordulat, hogy vérbe fagyva) órákat vártam, a takarítónő adott egy plédet, műszakváltásnál úgy adtak át: „Ő a tervezett otthonszülős anyuka”.
Tovább
1861. nap: „Szerintem szülni fogok.” (Domonkos születése)
Két fájás között előkészítették a vénámat, hogy ha esetleg műtőben kötök ki, ne kelljen kapkodni. Közben Bea néni odahozott néhány papírt, amit alá kellett írnom. Olvasni abban az állapotomban már nem tudtam, de szerencsére elmondta, hogy mi van a papírokon. Bosszantott, hogy vajúdás közben adminisztrálni kell.
Tovább
1860. nap: Fájdalomcsillapítást kértem, így kádban szülhettem
Mozoghattam, állhattam, ülhettem, feküdhettem, mindent lehetett, ehettem-ihattam is. Az utolsó három órában fájt nagyon, de szünetek voltak a fájások között. Pozíciókat váltogattam, de bírtam. Az utolsó fél órában szóltam az orvosnak, hogy most már nem bírom a fájdalmat, csillapítsuk. Beültettek a kádba, langyos vízbe. Egy kicsit enyhültek a fájdalmaim, és fél óra múlva a kádba született meg a kislányom.
Tovább
