igaz történetek szülésről, születésről

1450. nap: Bába lettem

Megjelent: 2014. szept. 24.

Pár perccel este tíz óra után csörgött a telefon. Bizonyos M-né hívott, hogy háromperces kontrakciói vannak, és Ági alszik. A neve alapján nem tudtam beazonosítani, ki lehet. Lassan rájöttem: a kérdés lényege az volt, hogy szerintem megindult-e a szülés. Én ezt a hangszínből nem tudom még megállapítani. Kérdeztem hányingerről, étvágyról, magzatvízről; egy intenzitásváltásról beszámolt, másfél órával azelőttről. Hallottam azt is, hogy kontrakció közben nem tud velem beszélni, Ádámot, a férjét küldte a telefonhoz a címet bediktálni. Közben a háttérből kiabálta, hogy elfolyt a magzatvíz.

Érdekes módon éppen útra készen álltam. Ez nagyon ritka állapot nálam. Három perc múlva indultam el. Ági csak aludjon. Éreztem a fejem fölött a szirénát, most nagyon elkelt volna, de mások sajnos nem látták. Útközben kezdtem érezni, hogy szívhanghallgató és kesztyű nélkül nem tudok boldogulni, úgyhogy mégis felhívtam Ágit. Ő azt mondta, hogy a tervezett húszperces életmentő alvásából még hátravan öt perc, aztán indul. Teljesen lehetetlen, de fél óra múlva ott voltam Pécelen.

Ádám elém jött a kapuhoz. A szobában ő, a nő, az ágyon, egy szál pólóban. Mindenféle hangokat adott. Bementem hozzá. Izzadtságszag csapta meg az orromat. (Állítólag a kitolási szak jele.) Közismert, hogy jóformán nincs szaglásom, de most lett. A fenekéről virított a libabőr. (A bábáink megfigyelése, hogy a kitolási szak kezdetekor megjelenik a farpofákon a libabőr, máshonnan pedig eltűnik.). Amint meglátott, egészen biztosan érezte, hogy nyomnia kell. Megpróbáltam azt gondolni, hogy tévedek. Ez nem libabőr, hanem ilyen furcsa bőre van. Kénytelen voltam arra is gondolni persze, hogy nem tévedek. A kitolási szak kellős közepébe csöppentem.

Igyekeztem a 20-30 másodperces szüneteket kihasználni kézmosásra, átöltözésre, anamnézisfelvételre, előkészülésre. Hozattam Ádámmal borogatóvizet, ugyanazzal a lendülettel gátvédő lábost is kértem. Szerencsére szépen, egy csomóba készítettek mindent, amit be kellett szerezni. Masszíroztam kicsit a hátát, az jólesett neki, de a borogatást ledobta. Néhány kontrakció így telt, aztán ő kiperdült a szoba közepére, Ádámba kapaszkodva letérdelt, és elkezdett nagyon nyomni. A csudálatosan előkészített dolgaim ott maradtak az ágy mellett. Egy dekubituszlepedőt elértem, azt alágyűrtem. Néztem, milyen klasszul alakul a végbél. A gátmasszírozó olaj még elő se került.

Fogalmam se volt, hogy hívják, pedig már nagyon időszerű lett volna megszólítani.

Sikerült a gátvédő lábost a vattákkal közelebb húzni. Tenyérnyi részen kilátszott a fej. Körülsimítottam a gátat, gyönyörűen elvékonyodott. És ahogy a fej lassan kinyomult, úgy kívánta, hogy puszta kézzel támasszam a gátat. Eközben ő felállt. Éreztem a baba nyakát, éreztem a feszülő gátat, éreztem, hogy ép.

Vaskos szülésznői tankönyvem nem segített semmit. Egy doula kedves beszámolója járt a fejemben, aki egyszer egyedül maradt egy szülésen. Ő mondta, hogy a kitolási szak egyetlen teendője megtörölgetni a baba arcát, ha már kibújt. Ezt meg is tettem. Ádám, aki velünk szemben állt, kérdezte, hogy csak nem a gyerek jön máris, én meg bólogattam, hogy de bizony. A szünetben kezdett a baba feje lilulni, de rövid ideig tartott, aztán elfordult, és éreztem, hogy jön a váll.

Elvesztettem jó kapcsolatomat a gáttal, nagyon koncentráltam, nehogy kicsússzon a kezemből a gyerek, kicsinek láttam először, gyönyörű színe volt, ráterítettem egy pelenkát, letettem az ágy szélére. Pihegett, aztán elkezdett üvölteni, attól még szebb lett.

Ő leült az ágyra. Rá akartuk tenni a babát, mert a köldökzsinór még nagyon életteli, rövid volt, és ilyen kis távolságon belül nem volt más jó hely. De ő nem akarta magához venni, a hasát fájlalta. Keveset vérzett. A babát Ádám dajkálta, meg én. Ahogy többször megnéztem, már úgy láttam, hogy nem is olyan kicsi.

Hát, bába lettem.

Aztán megérkezett Ági a szívhanghallgatóval és a kesztyűkkel. Elvágtuk a köldökzsinórt, átjött a szomszéd szobából a másik két gyerek. Ági a szülőnőt Katinak szólította. Micsoda megkönnyebbülés! Ez is kiderült!

Kati nem bírt a babával foglalkozni, csak messziről kérdezte meg, hogy milyen. Harmincöt perccel a szülés után kijött a placenta. Kati sokkal jobban lett, kérte a babát, szoptatni kezdett.

A berepedt gátat Ági egy öltéssel egyesítette. Aztán írtunk meg pakoltunk, és fantasztikus érzés volt, hogy ez a Kati, aki eddig alig nyilvánított érzelmeket, most engem ölelgetett meg. És nekem mondta, hogy köszönöm. És engem szerettek, nem Ágit. Őt is szerették, mert velem volt. És a kisgyerek a búcsúzásnál tőlem kérdezte meg, hogy: „Mikor jössz?” Ennek a csodálatos kötődésnek, amit annyira ki akartam ismerni, most én is részese lettem.

A szülés élményén Ági bizonyára kívül maradt, mindenesetre nagyon hamar elkezdett öltözködni. De én láttam, hogy örül annak, hogy én örülök. Kint gonoszkodva elárulta, hogy nem is sietett annyira.

Sajnos hazafelé a kocsiban nem bírtam elég nagyokat kiáltani, mert be voltam rekedve. De mindenkinek, aki arra járt a nagy éjszakában, átkiáltottam, hogy bármit is éltek át ma éjjel, az semmi ahhoz, amit én éltem át!

K. Á.

(Részlet az Inda című könyvből. A kép illusztráció, készítette: Koós Tamás.)

Anna születése>>>

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.

This post is also available in: angol