A legutóbb megjelent mesék
1643. nap: Új seprű jól seper
Burkot repesztettek, megfürödtem, és előkészítés után mentem a szülőszobára. Tíz óra volt, a párom kint sétált. Az orvos azt mondta, nyugodtan menjen haza, itt ma gyerek nem lesz. Erre a párom annyit mondott: „Doktor úr, az elsőről lemaradtam, a másodikat ki nem hagyom.”
Tovább
1642. nap: Egy megtört anya
Hajnal négy órakor bementünk a kórházba, és ott azt mondta a szülésznő: „Nyugodtan feküdjön le!” A mai napig érzem az utálatot a hangjában, mert fel kellett kelnie! Reggel tíz óra, és rám szólnak, mászkáljak! Mondom, nagyon szédülök, erre: „Szülünk!” Akkor hirtelen utáltam az egészet, a nővéreket, a doktorokat, mindenkit!
Tovább
1641. nap: A Király leánya
„Íme, az első kívánságom: napkelte után indulj, de térj vissza hozzám még napkelte előtt! A második kívánság: szegődj el egy jólelkű, ám tudatlan asszony mellé, és szolgáld őt! Harmadik kérésem pedig, hogy tanítsd meg az asszonyt három fontos tudásra: tanítsd meg befogadni, tanítsd bízni, és tanítsd meg neki az elengedést!”
Tovább
1640. nap: Ahogy a húgom átélte
Az szörnyű volt, amikor bementetek, és nem tudtunk semmit, senki nem tájékoztatott. Ott voltunk körülbelül éjfélig, aztán Papa elkezdett veszekedni, hogy induljunk haza. Nagyon rossz volt, de nem tudtunk maradni.
Tovább
1639. nap: Mese, mese, mátka, így született egy királylányka – ez egy szülésmese
A vajúdás hetekig tartott, apránként, időről időre előhozva bizonyos félelmeket, ki nem mondott gátakat. Anya és baba teste közben érlelődött a szülésre-születésre, de a vajúdás mindig megállt, amikor el akart indulni a kórházba. Ez az anyuka nagyon szeretett volna megfelelni az országa törvényeinek, betartani a szabályokat, de nem ment neki. Amikor lélekben feladta ezt az elvárást maga felé, akkor pár nap múlva indult el a folyamat.
Tovább
1638. nap: Az összes égi és földi energia (Mimi születése)
„Gyere, kislány, gyere!”, oda lélegzek, oda képzelem a lélegzetet, a méhembe, a babához, oda húzom le, majd nagy levegővel ki, jól belemegyek, ez az, hadd fájjon. És fáj is, és mire felérünk a harmadik emeletre, érzem, hogy ez már nem ugyanaz a fájás, hanem az a fájás, amit már nem lehet lelélegezni, nem lehet belelazulni...
Tovább
1637. nap: Nővérke, kérem… (1950)
A szenvedések éjszakája elmúlt./Itt fekszem fáradt, csendesen./„Nővérke kérem, úgy szeretném látni,/mutassa meg a picinyem!”/– szóltam halkan és szememmel követtem,/ahogy még tett-vett körülem./„Igen, igen, de annyi még a dolgom!/Tessék megkérni majd a reggelest...”
Tovább
1636. nap: Életem legszörnyűbb élménye (Marci születése)
Nem tudom, hogy más érez-e valamit a műtét során – mert ugye gerincbe egy adag érzéstelenítést kaptam, már nem emlékszem, hogy ez most spinális vagy epidurális-e, de nem is számít –, én éreztem sok mindent, elég kellemetlen volt, ahogy éreztem, hogy húzzák-vonják a dolgokat, meg ugye hallottam is mindent. A műtőasztalon kicsit megijedtem, amikor hallottam, hogy Marcit nehezen tudják kiemelni, aztán megkönnyebbültem, amikor ő már kint volt.
Tovább