A legutóbb megjelent mesék
1707. nap: Szeretettakaró (Lídia születése)
Nemsokára hívjuk a dokit, mert közeledik az idő. Viszont mostantól már nem mi irányítunk. Nem lehet guggolva vajúdni, szülni pláne nem. „Tessék az ágyra felfeküdni! Apuka fogja meg a másik lábát, és nyomja vissza! Ne kiabáljon, az erőt a kitolásra összpontosítsa!”
Tovább
1706. nap: Az első szendvics (Abigél születése)
Utólag belegondolva milyen hülyeségek jártak a fejemben. „A férfinak nem szabad néznie, ahogy kibújik a baba, mert aztán elmegy a kedve a feleségétől egy életre!” Ezt nem akarom! Hál’ Istennek van ott valaki, aki nézi, hogy minden rendben van-e. Fiatalnak tűnik, de feltételezem, hogy látott már ilyet vagy ehhez hasonlót!
Tovább
1705. nap: Csúcsfej
Az egyik orvos megpróbálta a zsinórt visszanyomni, de nem ment. Mondta, lassan nyomjak, ha jön a fájás, a szülésznő kézzel, inkább ököllel tágított még, a másik orvos, akihez tanácsadásra jártam, belekönyökölt a hasamba, ordított, hogy nyomjak egy nagyot, én nyomtam, ahogy csak tudtam.
Tovább
1704. nap: Elillant
Ekkor mindenki elkezdett lassan készülődni, én meg csak ültem megbénultan. Lélekben kapkodtam valami után, ami még az előbb itt volt a szobában köztünk és most már nincs, és a többiek szemében sincs, és úgy fájt a hiánya. Ez a valami nem szokott így elillanni, ez szép lassan beépülni szokott a lelkekbe, sokáig melengeti a szívet.
Tovább
1703. nap: Aggódok
A tágulási szak nem lehetett több 20 percnél. Nóra még mindig feküdt. Aztán kirobbant a magzatvíz és rögtön utána jött a baba. Nóra tudta, hogy ez már a gyerek feje, leguggolt az ágy mellé, és érzett egy kis ijedtséget, egy kis bosszúságot, hogy minek is mentünk el, de a tudatát az a felismerés töltötte be elsősorban, hogy EGYEDÜL van.
Tovább
1702. nap: Már nem vagyok annyira kedves (Teodor születése)
Férjjel pihengetünk, ágyba bújunk, csókolózunk, gyönyörű vajúdás. Még bírok feküdni. Néha zuhanyozok. Anyu közben játszik a lánnyal, néha beszól dolgokat, hogy hol van a kaja, vagy hogy adhat-e enni a lánynak. Majdnem elküldöm a francba, hogy vajúdok, és ilyen hülyeségekkel zargat. Most nem vagyok kedves. Most ÉN szülök.
Tovább
1701. nap: Úgy szülök, ahogy akartátok (Dorina születése)
Azt hittem, szép szülésem volt, azt csináltam, amit kellett... nem voltam tiszteletlen, jól viselkedtem, nem kiabáltam. Nem lett császármetszés… A kórházi öt nap alatt az összes létező nőgyógyásznak letoltam a bugyimat, hogy megvizsgáljon. Férfinek is, nőnek is. De nem szóltam, azt hittem, ez így van jól. Mindenkivel ezt csinálták.
Tovább
1700. nap: A mi kis titkunk (Lilien születése)
Egy olyan erő kerített hatalmába, mintha az egész univerzum azért lett volna, hogy minket és nekünk segítsen. Éreztem azt az erőt, amiről olyan sokat hallottam korábban. Elhelyezkedtem négykézláb, a doulám szorította a kezem, és valahogy úgy hozta az élet, hogy a férjem nem az apukáktól megszokott helyen állt, hanem az „érkezési oldalon”.
Tovább