A legutóbb megjelent mesék
1843. nap: Hogyan szüljek Ági nélkül? (Julcsi)
Lelassult az idő. Egy szál gyertya égett. A három lány odatérdelt mellém, és nézték a testvérüket: „Ez életem legszebb napja.” „Olyan boldog vagyok, hogy mindjárt sírok.” „Én ilyen szépet még soha nem láttam.” – ilyeneket mondtak. Én meg csak feküdtem a földön, körülöttem azok, akiket a világon a legjobban szeretek, fölénk hajolnak, mindenkinek csordultig a szíve.
Tovább
1842. nap: Megérkezett a béke (Leon születése)
Össze voltam zavarodva, féltem és tudtam, hogy nincs most más választásom, ezen a tűzön keresztül kell mennem, ez az egyetlen lehetséges út most számomra. Rettegtem. Szeretem megúszni a fájdalmat, de most a kisbabámról volt szó, ez nem megúszható. Világra kell őt hoznom! El kell engednem. Segíteni akarom őt ezen az első úton, minden erőmmel.
Tovább
1841. nap: Utazás (Nina születése)
Azt mondják, szüléskor a nőkhöz hatalmas erő jön el. Ez igaz. Hatalmas erő, ami ugyan nem csökkenti a fájdalmat, de nélküle képtelen lettem volna végigcsinálni… nem is beszélve egy huszonnégy, harmincöt vagy negyvenórás szülésről! Ez az Erő segít és támogat. Olyan, mint a folyó sodrása… visz.
Tovább
1840. nap: Szabadon szülni jó! (Ábel)
Azt hiszem, ez lehetett az a pont, ahol az első gyerekem annak idején elakadt a születésénél, a harmadik pedig igencsak lelassult. Mert bizony Ábellel is itt fáradtam el, mondtam: „Aludni akarok!” Felelted: „Aludjál!” Erre nem számítottam. Nagyon jó érzés volt. Igazi biztonság.
Tovább
1839. nap: Flóra és a delfinek
Az orvos végig biztatott, hogy nyomjak, én pedig végig az autogén tréningen tanult ellazító formulát mondogattam, először halkabban, aztán hangosabban: „nyugodt vagyok, ellazulok”. A gyerekem számára lélegeztem, nem követhettem el ugyanazt a hibát még egyszer. Tudtam, mit kell tennem és meg is tettem.
Tovább
1838. nap: „Be fog szorulni és meghalni” (Borcsi)
Azzal érvelt az orvosom, hogy a baba buksija ilyenkor már megcsontosodik, nemigen rugalmas, a mellkasátmérője pedig a mérés szerint nagy, be fog szorulni és meghalni, meg lehet, hogy én is, és akkor otthagyom a hároméves gyerekem árván.
Tovább
1837. nap: Megcsonkítottnak érzem magam (Sára)
Tizennyolc órát vajúdtam, kétperces fájásokkal, és nem kaphattam inni! Kálmánra is rákiabáltam, hogy adjon inni. Közölték, állat módra viselkedem. Végül, utolsó felvonásként megpróbálták belőlem kinyomni a gyerekem, miután másnap reggel a prof is megérkezett, és megvizsgált az összes többi után. Sokan voltak.
Tovább
1836. nap: Belesimult az életünkbe (Lőrinc születése)
A párom elment az újdonsült nagytesóért. Csodálatos volt az első találkozás, az ismerkedés, az első óvatos pillantások, az ujjacskák megfogása, az együtt szopizás, majd az első simogatás. Együtt vacsoráztunk az ágyban, együtt aludtunk el.
Tovább