A legutóbb megjelent mesék
755. nap: Hurrikán, ami teljesen magával ragad (Aliz születése)
Bementem a nappaliba, és letérdeltem a matracra. Odanyúltam magamnak, és megéreztem a fejecskédet. Olyan hihetetlen volt. Nyomnom kellett, de nem bírtam, annyira fájt. Nagyon kiabáltam, Apa kért, sétáljunk a másik szobába. Átértünk, kértem egy plédet a földre, hogy rátérdeljek. Csak ez az egy pozíció volt elviselhető. Apát megkértem, tartson meg a hónom alatt. Nyomtam, és éreztem, ahogy haladsz lefelé. Nagyon jó volt így.
Tovább
754. nap: Belém csapott egy villám (Szonja születése)
Nagyon jó, hogy már nem vagyok egyedül. Orvos megjelenik: „Meg kell operálnunk.” Azt az érzést nem tudom elmondani, amit akkor éreztem. Körülbelül mintha belém csapott volna egy villám. Nem születhet meg másként, rossz a szívhang. Apa műtőbe bejöhet, igaz késve engedték be, majd előbb is küldték ki.
Tovább
753. nap: A dúla (Johanna születése apaszemmel)
Szükség esetére előre beleegyezik a páciens gátmetszésbe, császármetszésbe, ebbe, abba, amabba, elismeri, aláveti magát, tudomásul veszi stb, stb. Egy kicsit tiltakozunk, próbálunk legalább párat nem aláírni. Az eredmény az, hogy a hangulat romlik, a nyomás és az idegesség fokozódik, most már kekeckedő ellenség, idegen behatolók vagyunk. Pár perc után Vera mindent aláír.
Tovább
752. nap: Én szülök ‒ saját ritmusban (Hanka)
Saját kontrakcióim jöttek már az első csepptől vissza, a saját testem vajúdott, a saját férjem tartott közben, s a saját doulám masszírozta és borogatta a derekamat. A kórházi személyzet (bár én nem érzékeltem őket) néha benézett, tett egy-egy erőtlen próbálkozást, hogy javasoljon ezt-azt, vizsgálatot, de minden lepergett. A mi hármasunkba (négyesünkbe) nem fértek bele.
Tovább
751. nap: Goldberg-variációk (Cili)
Érzem a baba fejét a kijáratnál. Ez a kedvenc részem. Az az érzés, amikor érzem a fejét, nagyon feszít, de mégis jó nagyon. Nem tudom visszatartani, jön magától.
Tovább
750. nap: A szabály az szabály (Miska)
Úgy látszik, én nem tudok magamtól szülni. Örülhetek, hogy azért szép volt; nem vágtak fel, nem kényszerítettek hanyatt feküdni, nem tompítottak le epidurállal. Lehet, hogy vannak nők, akikből nem indulnak el maguktól a magzatok, segíteni kell nekik...
Tovább
749. nap: Bach csellószvitje kontra főorvosi „bemutatás” (Matykó)
Egy hét múlva a választott orvosom kórházba küldött. Itt aztán szertefoszlott minden ‒ a háborítatlanságba vetett ‒ reményem. Borzasztó volt. Már az első napon beküldtek a főorvoshoz „bemutatásra”. Sajnos, nem csak kezet ráztunk, hanem fájdalmas vizsgálat volt egy fél focicsapat társaságában, és erre a bemutatásra minden nap sor került egyszer vagy kétszer.
Tovább
748. nap: Újszülöttkori emlékeim
Fekszem. Fehér falat látok, kellemetlen fények sütnek a szemembe. Zajok – csak tompán hallom, így nem olyan zavaró (más babák sírása, beszédfoszlányok). Valami csapkod itt oldalt (a kezeim). Nem is tudom, mi az (nem vagyok ura a testemnek). A hátam mögött csapkodás, valami asztalszerűn fekszem. Próbálom hátracsavarni a fejem
Tovább