1475. nap: Bobi otthon – kedves, illatos szép emlékek
Már párperces fájásoknál ketten jöttek ki hozzánk, vacsival vártam őket. Ágiból áradt a teljes nyugalom, és ezzel is sokat segített! Együtt ettünk és beszélgettünk miközben… Kedves, illatos szép emlékek ezek, amiket nehéz szavakban úgy leírni, hogy valamit vissza is adjanak…
Tovább
1474. nap: Jonatán Pesten – a mersz hiányzott
Nem szerettem a kórházakban, hogy fekve kellett szülnöm, sőt amikor még a lábamat is meg akarták velem fogatni, ideges is lettem. Hiába kértem a babás szobát, nem hagyták bent velem a fiam.
Tovább
1473. nap: Hanna Hollandiában – szülni, születni tanulni
Különleges élmény más szokásokat, hozzáállást megtapasztalni, hogy értékes vagy, és úgy is bánnak veled. A férjem, barátnőm is bent lehettek velem elejétől a végéig, rendes tiszta utcai ruhában, de még a szülésznő is abban volt. Ott kezdtem el megtanulni szülni (talán valamire születni is).
Tovább
1472. nap: Blanka Kerepesen – „Ne kelljen még bemenni!”
Emlékszem, lecsókészítés közben indultak el a fájások, és húztam az időt, ameddig csak lehetett, hogy ne kelljen menni. A doki nagyon rendes volt, és ennyi.
Tovább
1471. nap: Lányunk születik (Lea)
Ági megvizsgált, és mondta, hogy döntsem el, hogy most azonnal elindulunk-e haza, és akkor talán hazaérünk szülni, vagy mi legyen. És nem indultunk. És nem is emlékszem erre a szülésre sem pontosan. A borogatásokért örök hála! A gátvédelemért is! A biztatásért! A türelemért! Az időért! És a burok csak a kitoláskor repedt meg...
Tovább
1470. nap: A bába és a baba is megérkezik (az első, aki hamar jött a tesó után, mégis sokat kellett rá várni, Csanád Máté)
Fájdalom, visítás (mint utólag megtudtam, nagyfiam csak annyit mondott: nem ijesztő, olyan anyu hangja, mint amikor a teáskanna sípol…). Még egy erős fájás. Elfolyt a magzatvíz. Kértem a babámat, hogy ha már ennyit vártam rá, most aztán már jöjjön ki! A bába még sehol. Anita bejött, kérdezte, kérek-e borogatást, Apuka kérdezte, masszírozzon, kezeljen-e, mondtam: NE! Nem kérek semmit!
Tovább
1469. nap: Megnyílni (az első barna, Bendegúz Márton)
A nagyok még itthon voltak, épp indultak suliba. Gyorsan reggeli, szendvics, táska, tiszta ruha stb. Majd kiléptek az ajtón… és azon nyomban elkezdtem ordítani! Mintha mindazt a fájást, ami zajlott bennem, nem is éreztem volna, amíg ott voltak, hisz rájuk kellett figyelni. Majd amint magamra maradtam, elöntött a fájdalom…
Tovább
1468. nap: Ha már idáig kitolta… (az első fiú, Ámon Dániel)
Én egyre erőtlenebbnek éreztem magam, remegett kezem-lábam, és azt éreztem, hogy nem bírom tovább. Egyre csak azt kiabáltam, hogy „Anya! Anyám! Anya!” Kérdezték, odahívják-e, de valahogy azt éreztem, nem is a földi Édesanyámhoz kiabálok, hanem valami Nagy Anyához, aki mindent tud, aki tud segíteni minden női dologban…
Tovább