igaz történetek szülésről, születésről

773. nap: Amikor először csináltuk…(Ákos)

Megjelent: 2012. nov. 16.

Amíg kel a holnapi reggeli (kalács lesz), visszaemlékezem a régi szép időkre, amikor még az első fiamat vártuk-szültük.

A 37. heti vizsgálaton arra mutattak a jelek, hogy BÁRMIKOR beindulhat a szülés, nem hordom én ezt a babát már sokáig, ennek megfelelően rákészültem, hogy itt az idő! Jaj, milyen kis naiv voltam.

A várandósság utolsó hetei hihetetlen lassúsággal teltek, minden nap úgy ébredtem, hogy igen, ma szülünk! ‒ Aztán maradtak a dolgok a régiben, vagyis partra vetett bálnaként evickéltem az életben. Édes kicsi fiam olyannyira élvezte a teljes körű anyai szolgáltatást a pocakban, hogy a 42. héten még mindig odabent lébecolt.

A nagy napon délelőtt felugrottam Hozzád babahallgatásra, s mivel rendben találtad a dolgokat, bátran belevágtam egy nagyszabású vásárlásba, a belvárosban csámborogtam, aztán meg sehogy sem volt kedvem metrózni, így jó másfél óra alatt hazasétáltam. Ekkor még mindig semmi jel.

Ebéd után elmajszoltam egy tábla csokit az egészség jegyében, közben rejtvényt fejtettem, és torkomon akadt a falat, olyan erős összehúzódás tört rám. Gyors pillantás az órára, vágta az illemhelyre, visszaültem rejtvényezni. Hohó, újabb rohanás a kétbetűs helyiségbe, amikor kitámolyogtam, láttam ám, csak tíz perc telt el az előző menet óta. Kicsit gyorsabb az iram, mint a nagykönyvben, úgyhogy telefonra kaptam, férjem, szüléses szám, doula, barátnők ‒ mert aznap estére palacsintapartit terveztünk, inkább lemondtam, nem éreztem olthatatlan vágyat a serpenyő fölött hajlongani.

Szerencsére, hamar befutott mindenki, addigra egymást érték a kontrakciók, a konyhában gőzölt a víz, egyikőtök előkapta a kötését, másikótok szobabiciklit tekert, megint más körülöttem tett-vett, én meg hol kinyittattam, hol becsukattam az ablakokat… Szóval, amolyan családi körben zajlottak az események. Péternek kiosztottátok, hogy hajtogasson papírvattát, szerintem nem akartátok, hogy láb alatt legyen.

Tudom, hogy olyan forró borogatást kértem a hasamra, hogy azbesztkesztyűben hordtátok, nekem meg az volt jó, nagyon jó. Ó, és senki nem masszíroz úgy kontrakció alatt, mint Ti, a későbbi szüléseknél a párom is próbálta, de a nyomotokba sem ért (de vannak egyéb pótolhatatlan tulajdonságai, csak a renomé végett).

Arra is emlékszem, hogy négykézláb vagyok a padlón, borogattok, mondom, köszönöm, köszönöm, Ti meg: „Jól van, ne köszönd annyiszor!”; később már nevettünk, mert minden kontrakciónál köszöngettem…

Amilyen hirtelen és gyorsan zajlott a tágulás, olyan gyorsan ki is futott, egyszer csak leállt minden. Mondtátok, pihenjek, tapintatosan visszavonultatok, én meg Péterrel ledőltem.

Nem tudom, akkor megfogalmaztam-e, kimondtam-e, de ott, a szülés kellős közepén döbbentem rá, hogy ez egy egyirányú utca. Visszafordíthatatlan folyamat, hogyha ez a kis manó előbújik, onnantól már más lesz, soha nem adhatom vissza senkinek, hogy bocsi, nem így gondoltam; hogy örökre velünk marad, és mindig az én felelősségem lesz, amíg csak élek. Igen, ezt kellett lemeccselnem magamban, erre kellett igent mondanom.

Aztán a születés maga kirobbanó volt, szó szerint. Nem hittem volna, hogy ennyi erő van bennem, még inkább, hogy ilyen elementáris, magával ragadó erő az, ami magával hozza a babát.

Persze, a kis Kos szétcincált ezt-azt, úgyhogy varrtatok, és attól eltekintve, hogy ez volt a legfájóbb pontja az éjszakának, mégis maga a varrás is meghitt emlék maradt ‒ ahogy tartottatok, beszélgettek, a doula fogja az egyik lábam, beszél hozzám, vigasztal, Te a másikat, a bába meg varr, valahogy ez is helyénvaló volt, és ebben a női körben olyan egyszerű.

És az is egyszerű volt, hogy nem kellett sehová menni, csak magunkhoz ölelni a fiunkat, és összebújni az ágyban.

Bizonyos értelemben az első szülés úttörő, számomra legalábbis az volt. Sokat tanultam belőle magamról, a nőiségről ‒ és arról, hogy alázat és odaadás nélkül nem lehet szülni, és ez a megszerzett tudás az élet más területén is előhívható…

T. P.

Matyi > > >
Szabolcs > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.