igaz történetek szülésről, születésről

613. nap: Magányos befelé fordulás (Olivér)

Nagyon sokat gondolunk Rád, a születés misztériuma mostanában állandó téma a gyerekek között, így Te is mindig szóba kerülsz.

Olivér születésénél a másik Ági volt jelen, aki teljesen más stílus, de őt is nagyon szeretem. Mindezek ellenére nagyon hiányoztál nekünk. Különleges szülés volt, hiszen rám nem jellemző módon kétéjszakás vajúdgatós szakasszal indult. Bár én már a legelején azt hittem, reggelre kibújik.

Ági kétszer is eljött beszélgetni, lelket önteni kicsit, de végül mégis a magányos befelé fordulás hozta meg az eredményt. Olivér is megvárta a nagyok lefekvését a második nap estéjén.

Vasárnap éjjel éreztem először a szabályos, tízperces méhösszehúzódásokat. Hajnalban riasztottam anyukámat, aki az első vonattal jött is. Reggelre elmúlt, de legalábbis rendszertelenné vált a méhtevékenység. Viszont a gyerekek kicsit részt vehettek a szülésben, hiszen napközben locsolgatták a pocakomat a kádban, kenegették, izgultak, készültek a kistesóra. Kalácsot sütöttem, beszélgettünk egy jót Ágival.

Miután a gyerekek lefeküdtek, újra kezdődtek a tízpercesek (20.10-kor már ágyban voltak, 20.20-kor jött az első.) Kicsit bóbiskoltam, hiszen az előző éjjel semmit nem aludtam, de tízpercenként felébredtem.

Kettő-három körül érkezett Ági, ekkor kicsit megint lelassult a folyamat, de a vége rám jellemzően gyors lefolyású volt. Öt órakor kibújt Olivér, a mini baba. Ági 3 kg alattira saccolta, és a másnapi mérés valóban csak 2,90 kg-ot mutatott.

Eddigre remegtem a kimerültségtől, és már felállni sem maradt erőm. Mikor kicsit összeszedtem magam, megvolt a szokásos zuhany, majd irány az ágy. A gyerekek még a kitolásra sem ébredtek fel, kb. hétkor jöttek át mellém. Együtt az ágyban az összes gyerekemmel, még most is elérzékenyülök, ha eszembe jut az a reggel.

Hét hónap múlva Olivér kisbékából komoly kúszó-mászó Buddha-bébi lett. Én meg esténként azon mélázom, hogy lassan jöhetne a következő.

T. S. S.

Örs > > >
Emese > > >
Sára > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.