igaz történetek szülésről, születésről

407. nap: Jurtában (Keve érkezése)

Szombaton hajnalban, úgy négy óra felé Csenge, születendő gyermekem testvére ébresztgetett. Az volt a furcsa, hogy nem pisilnie kellett, hanem csak fölébredt, és átjött az ágyunkba. Furcsa volt, nem szokott ilyet csinálni.

Ha már fölébredtem, gondoltam átmegyek a jurtából – ahol készültünk Keve érkezésére – a házba, mosdóba. Ahogy a papucsomat vettem föl, éreztem, hogy pár csepp magzatvíz csorog a combomon.

A nyákdugó is rövidesen elment, én pedig azon tűnődtem, hogy szóljak vagy ne szóljak Ágiéknak…

Visszajöttem, és megosztottam a családommal a hírt. Teljesen feldobottak voltunk, és már nem is tudtunk elaludni. Csak felhívtam Ágit, illetve a nővéremnek is írtam egy SMS-t, akinek a Balatonról kellett feljönni Csengére felügyelni, ha indul a szülés. Ági bölcsen azt tanácsolta, hogy aludjunk. Mi mint a kisangyalok visszafeküdtünk, és aludtunk is egészen kilencig. Utána már érdeklődött, hogy hogyan állunk. Visszahívtam, és elmondtam, hogy nincs nagy fájdalom, csak nyákfolyás és rendszeres jósló fájások vannak. Tapasztalata szerint – mondta – este fog majd csak beindulni, ha Csengét már ágyba dugtuk.

Délután Csenge és István, a férjem mentek Málnafesztiválozni. Gondoltam, jót tesz, ha egy kicsit egyedül vagyok. A jóslók addigra egészen rendszeresek lettek, este hatra tízpercenként jöttek, és mintha már fájdogáltak volna egy kissé. A fesztiválozók minden bábműsor, koncert után hívtak, hogy mi újság velem. Hét felé indult el a nővérem Balatonfüredről, hogy lesz, ami lesz, ő jön. Istvánék fél 10 felé jöttek haza, nővérem nem sokkal később ért ide, akivel körülbelül este 11-ig beszélgettünk, ez alatt még a tízpercesek is elmaradgattak. Kicsit le is lombozódtam, de gondoltam, legalább alszom egyet.

Bementem a jurtába, lefeküdtem, élveztük Istvánnal a csendet és a gyertya irreálisan megnyúlt lángját. Pocakomra tette a kezét, és folyamatosan borzongott. Csenge a jurtában lévő ágyában, nővérem a házban aludt, csak a baglyok vijjogását lehetett hallani. A következő órában egyre erősödő kontrakciók jöttek, és éjféltől már kértem, hogy mérjük az időközöket. Határozottan ötpercesek voltak. Ekkor hívtam Ágit, hogy jó lenne, ha indulna. Indult.

Innentől a kontrakciók alatt már nem tudtam egy helyben maradni. Minden kontrakcióval indult a séta, körben, a jurtában, amit az idő előre haladtával nyögés, nyöszörgés, dünnyögés hangjai is fűszereztek. Egyre mélyebben szippantottak magukba ezek a percek. Egy órakor – biztos, ami biztos – újra hívtam Ágit, hogy ennek a fele sem tréfa, két-három percesekké sűrűsödtek a kontrakciók. Szegény Ági, mint később összeállt a kép, a Szentendrei szigeten, a váci révnél állt, mert azt gondolta, hogy át tud jönni. Nem értettem, hogy került oda… Később István mondta, hogy Horányból indult. Ági kérte, hogy adjak valakit, akivel tud beszélni. A következő néhány kontrakció és a szünetek alatt egyértelművé vált, hogy Kevét valószínűleg Ági érkezése előtt fogom a világra hozni. Éreztem, hogy emberfeletti lesz, de jöjjön, aminek jönnie kell. A végtelennek tűnő telefonbeszélgetésük után István jött, és csak ültünk tanácstalanul. Áginak legalább két óra kell, amíg visszamegy Budapestre, és ideér Kismarosra. István próbált a helyzet fölé kerekedni, és csak annyit mondott, hogy: „Meg fogjuk oldani.”

Minden egyes kontrakció egyre erősebb, mélyebb, hosszabb volt. Próbáltam ráülni a labdára, de mint egy űzött vad, pattantam föl, mennem kell, nem volt mese, másképpen elképzelhetetlen volt átérni a következő szünetbe. A kontrakciók alatt már folyamatosan mondanom kellett, hogy „Jaj, jaj, jaj, jaj, nagyon fáj!”.

Úgy fél kettő felé István ajánlgatni kezdte a borogatást. Ekkorra már a nővérem is bekapcsolódott, vizet forralt. Csengét átvitte István a jurtából a házba, hogy ha lehet, ne riadjon fel az esetleges későbbi zajokra. Távolból hallottam István hangját, ahogy Ágival beszél. Ági elmondta, hogy hogyan kell a borogatáshoz az illóolajat feloldani. Valami elképesztő vibrálás volt a levegőben, és azzal együtt határtalan nyugalom is. István, miután letette a telefont, jött a jó hírrel. A másik bábáék is elindultak, és nemsokára itt kell lenniük. Ez nagy megkönnyebbülés volt. Azonnal hívta István őket, és megnyugodva hallotta, hogy már Verőcén voltak, 10 percre tőlünk. Ekkor éreztem, hogy mégsem egyedül fogunk megbirkózni a feladattal. Azt hiszem, itt szálltam ki a külvilágból.

A borogatós fazékkal megérkezett István. Hánynom kellett. Megkértem, hogy vigye ki, nem bírom a muskotályzsálya szagát. Hánytam. Tudtam, hogy ezzel átléptem egy szakaszát a vajúdásnak. De vajon melyiket?

Közben a másik bába és Juli megérkezett, nem sokkal később Geréb Ági is befutott. Jött is a következő kontrakció, amit már gondos kezek masszíroztak át. A két bába masszírozta a derekamat, combomat, Juli borogatott. Itt már az extázisé és a másodperces alvásoké volt a terep, illetve a „Szétszakadok, nem bírom, nagyon fáj!”-é. Valahol az örvény közepén azon lamentáltam, hogy azzal, ha ezeket a szavakat kimondom, nem engedem ezt a hatalmas erőt gátak nélkül átáramolni magamon, hogy tegye a dolgát. Ez már az elviselhetetlenségig fokozódó fájdalom volt, amit a kontrakció kezdetétől egy viszonylag magas pultra görnyedve kínlódtam végig. Segítő kezek próbálták könnyebbé tenni.

Az egyik szünetben István, aki csendesen figyelt, és a szünetekben itt ült mellettem, megkérdezte segítőinket, hogy hol tartunk. Mondtam, hogy kb. egy órája, hogy hánytam. Erre az volt a válasz, hogy már nincs sok hátra. Elég is volt ennyi. A kontrakciók alatt próbáltam tudatosítani, hogy már megértettem a fájdalom lényegét, megtanultam a leckét, ami az előző szülésemnél lett feladva. Innentől kezdve dupla kontrakciók jöttek, néha a szünetek még egy percig sem tartottak. Hová lehet ezt még fokozni?

Geréb Ági mondta, hogy nézzem csak meg, milyen szépen halad a baba lefelé, egészen lent van a pocakom. Nem láttam, csak éreztem, hogy zökken egyet a baba feje, és kakilni kellett. A két lépésre lévő ágyunkba sem jutottam el, amire jött az első tolófájás, és kidurrant a burok, elfolyt – mit elfolyt, kilőtt – a magzatvíz. Megkönnyebbültem.

István elém térdelt, én átfogtam a derekát, és a sarkaiba kapaszkodtam. Úgy nézhettünk ki, mintha egy szabadfogású birkózó edzésen lennénk. Így négykézláb volt jó. Jöttek a tolók, elszorították a torkom, megcsavarták az erőt, és olyan lendülettel söpörtek végig a derekamig, hogy levegőt sem tudtam venni. A derekamtól indult a tolás, és ezzel együtt nyíltam meg a baba feje előtt. Pihegésen, lihegésen kívül nem jött ki több hang belőlem.

Ahogy haladt előre a fej, úgy ismét indult az ellenkezés. Pihenni szeretnék. Három tolófájást sikerült eltompítanom. Közben hallottam, hogy szépen jön a feje, csak engedjem. Ekkor Geréb Ági, aki az ágy mellett térdelt, nagyon halkan és szelíden annyit mondott, hogy a következő tolófájással meg is születhetne a baba, ha adnék neki egy kis erőt. Adtam. A következő kontrakciónál már hallottam, hogy fekete haja van, és hogy milyen aranyosan jön. Az azt követőnél kijött félig a feje, és akárhogy is szerettem volna kitolni, ebben a maximálisan kifeszített helyzetben kellett megvárni a következő kontrakciót. Ez azért nem volt egyszerű. Így elkezdtem tolni, ami meghozta hozzá az erőt.

Ezzel a hullámmal Keve partot ért. Azonnal látni akartam. Négykézláb voltam, és alám tolták ezt a maszatos fekete hajú tündér fiúcskát, aki ordított férfiasan. Rád vártunk hónapok óta! Négy óra volt, éppen napkelte.

Nővérem, aki a ház teraszán ült, csak annyit hallott, hogy kint van. Gyakorlatilag hang nélkül szültem meg Kevét, második otthon született gyermekemet. Egy kis utógondozás, ágyhúzás után Kevét az ölembe kaptam. Az erős utófájások egy kicsit megleptek. Ez a második szüléstől jár…

Kevében gyönyörködtünk mindannyian, és megállapítottuk, hogy tiszta Csenge, csak kicsit fiúsabb vonásokkal. Jöhetett a csoki mindenki örömére. Egy óra múlva elvágta István a köldökzsinórt, és megszületett a méhlepény. Ági kitöltötte a papírokat, beszélgettünk, reggeliztek.

Cs. Gy.

Csenge > 
Regő > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.