igaz történetek szülésről, születésről

1882. nap: Igazi anyává születhettem (Regő születése)

Megjelent: 2015. nov. 30.

Úgy érzem, kettéhasadok. A bába mondja, próbáljam ellihegni a végét, legyen idő tágulni. De újabb tolófájás, nem bírok ellenállni. Éget, ordítok. Petinek közben mondja, hogy amikor elfordul a baba feje, kapja el, mert egyszerre kijön majd. Még egy fájás, emberfeletti erővel nyomok, mint egy ágyúgolyó lő ki belőlem a gyerek.

Tovább

1881. nap: Jöhet a következő! (Rita)

Megjelent: 2015. nov. 29.

Fél óra múlva már négy centire volt nyitva a méhszáj, ekkor szokás szerint megcéloztuk a kádat, tele langyos vízzel. Közben kértem Erzsikét, hogy most is figyeljen a gátra, csakúgy, mint legutóbb. Azt mondta, most sokkal nagyobb esélyem van elkerülni a gátmetszést, mivel másodszor szülök, és a baba sem olyan nagy, mint az első volt.

Tovább

1880. nap: Gátmetszés és repedés nélkül (Kata)

Megjelent: 2015. nov. 28.

Az első tolófájásnál bizony meglepődtem, mert számomra nem volt fájdalmas, legalábbis annyira nem fájt, mint egy tágulási fájás, de olyan elemi, belülről fakadó erő késztetett tolásra, hogyha már egy csepp saját erőm nem lett volna, akkor is ki tudtam volna tolni a babát.

Tovább

1879. nap: Jó kezekben (Levente születése)

Megjelent: 2015. nov. 27.

Nagyon-nagyon lassan jött a baba. Minden porcikámmal erőlködtem, és mégis alig volt eredménye. Egyszer meg is érintettem a buksiját. Nagyon bent volt. Nagyon nehéz lehetett neki is. Nem tudom, mennyi idő, de biztos, hogy órák teltek el így. Tényleg jött lejjebb, mert egyre lentebb éreztem a feszítést. Kezdtem kimerülni.

Tovább

1878. nap: Függőség

Megjelent: 2015. nov. 26.

Olyannyira jó volt egy-egy mesében olyan mondatot találni, hogy a meseíró már a mi honlapunkat olvasva tanult valamit, ami segített a szülésében! Ennél többre talán nem is vágyhatnánk.

Tovább

1877. nap: Mese nincs

Megjelent: 2015. nov. 25.

Nincs mese. Ma van a védőbeszéd és a potenciális ítélethirdetés napja.

Tovább

1876. nap: Egy nagyapa visszaemlékezései

Megjelent: 2015. nov. 24.

Amikor az én gyermekeim születtek, még nem volt apás szülés. Az otthonszülés pedig csak „végszükség” esetén jöhetett szóba. Ezzel kapcsolatban akkor még véleményem sem volt erről, mert elhittem, hogy a szüléslevezetés az kórházi tevékenység, nem pedig természetes folyamat! (Baromság.)

Tovább

1875. nap: Igazi kis túlélő (Gáspi)

Megjelent: 2015. nov. 23.

Több mint két óra hosszát tart a műtét. Több baba ne legyen, kérik, mondom, nem, nem tervezünk többet. Végre kész vannak, visszatolnak a szobámba, nagyon fáj a hasam, mindenem. Átfut az agyamon, hogy ki az az őrült, aki direkt császárral szeretne szülni, tuti nem normális. Pedig mennyit hallok ilyet.

Tovább