igaz történetek szülésről, születésről

1808. nap: …aki maradt volna még! (Donát születése)

Donát nem akart megszületni. Nagyon jól érezte magát az anyukája pocijában. Jócskán túlórázott odabent, produkált néhány vaklármát ugyan, de jól elvolt.

Jól megnőtt odabent! Születés után olyan hegyes volt a feje, mint Dan Aykroydnak a Csúcsfejekben. Évekig viselte a feje tetején keletkező két óriási hematóma nyomát, de makkegészséges volt. Még ma is az, és remélem, hosszú évtizedekig az is lesz! Tizenhárom éves.

Már a mindennapos szívhangellenőrzésről sem akartak elengedni minket, pedig az eredmények jók voltak. Főleg, hogy elszóltuk, otthonszülés lesz… Órákig várakoztattak, hátha beindul a szülés, de mi hajthatatlanok voltunk! Aláírtunk, megígértünk mindent, csak hadd mehessünk… Minden nap másik kórházba mentünk, hogy ne szekáljanak.

Otthon elaludtunk együtt a nappaliban. A kanapén, holtfáradtan.

A párom hajnalban felébredt pisilni, de már nem jött vissza, csak kiabált, hogy segítsek leszállni a vécéről és hívjam Ágit.

Este még beszéltünk vele, győzködtük, hogy menjen nyugodtan haza, mert nem lesz semmi. Már annyiszor jött hiába, hogy sajnáltuk megint zaklatni. De ő a telefonon keresztül érezte a kismama hangján, hogy a közelben kell maradnia. Maradt is Pesterzsébeten…

Mint mindig, itt is minden akkor történt, amikor ideje volt. Pont akkor lépett be a fürdőszobába, amikor a baba fejét már a kezemben tartottam, de a válla elakadt…

Innen felgyorsult az idő. Bámulatosan tette, amit kellett: kéz bevizez, köldökzsinór a nyakról leteker, baba megszületik, csönd…, orrból a mekónium kiszív-kiköp, baba felsír, babát betakargat, felemel – „uh, ez van vagy öt kiló” …volt. Több is.

Csak bámultam, amikor a párom, az intenzív térden vajúdás után szépen felállt, és besétált a szobába a saját lábán segítség nélkül. Bezzeg a nagyobbik fiú születése után napokig alig vánszorgott a gátvágástól, meg a kimerültségtől. Pedig a kórházban sem tartott tovább a szülés…

A gát most is repedt, de csak az előző varrás mentén (ötéves heg)… egy ötös bőrlabda, meg öt kiló élősúly megszülése után… Néhány öltés, és rendben volt.

Hála az érdi szülésfelkészítésnek, meg a sok beszélgetésnek Ágival, semmi meglepetés nem ért minket… illetve, akkor megértettem, miért adnak a kórházban beöntést a kismamáknak… Senki, de senki se egyen mákos gubát, ha szülni készül! Egy egész tekercs vécépapírt elhasználtam, de akkor ott ez az élet része volt, a világ legtermészetesebb dolga!

Érden döntöttük el véglegesen, hogy otthon fogunk szülni. Dacoltunk rokonnal, baráttal, ellenséggel, annyira bíztunk Ágiékban. Olyan megható volt tapasztalni, milyen alázattal és odaadással tudja Ági minden figyelmét és érzékszervét a várandós kismama felé fordítani…

Áldom a sorsot, hogy ezt megélhettük, és őszintén sajnálom azokat, akiknek ez nem adatott meg!

Pedig előtte pár éve még vastagon megvetettük és felelőtlennek bélyegeztük Gyöngyiéket, az otthonszülős ismerőseinket. De később tőlük kértünk segítséget Ági eléréséhez, miután egy barátunk (Tapasz, Isten nyugosztalja!) kislánya születésekor készült videót megnéztük. Brutális volt kívülről látni, hogy mi történik egy csecsemővel egy kórházi normál apás szülés alatt. Kipréselték a babát az anyukából a neonfényáradatba, majd olyan sikálókefével, amivel a katonaságnál a bakancsunkat pucoltuk, folyóvíz alatt lesikálták a magzatmázat a bőréről… szegény meg üvöltött, mint akit nyúznak!

Akkor fogtuk fel, hogy ugyanez történhetett a mi, akkor még egyetlen gyermekünkkel is, és nem akartuk, hogy a még meg nem született babával is ez történjen!

K. G.

Marcell > > >
Borsika > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.