igaz történetek szülésről, születésről

1616. nap: Megint csak lánynévvel készültünk (Pali születése)

Palit márciusra vártuk. Már nem volt kérdés, a várandósság elejétől kezdve tudtam, ő is otthon fog születni. Egy társasházban laktunk ekkor.

Pali is pontosan érkezett, mint a bátyja. Előző este voltak fájásaim, akkor lefeküdtem aludni, tudtam, hogy pihenésre szükségem van, és reménykedtem, talán nem alszom át a szülésem. Persze átaludtam az éjszakát, és nem is szültem.

Aznap a szüleim vitték a játszótérre Lukácsot. Vacsorát adtam nekik, de már el-elvittek a fájások. Lukács azon az éjjelen a nagyszülőknél aludt. Egyedül voltam otthon, férjem Pécsett volt egy díjátadón.

Egy idő múlva hívtam Ágit, ő a hangomból érezhette, most jól haladok, kérte, hogy időben szóljak. Egy ideig jó volt egyedül, aztán törődésre vágytam, akkor szóltam nekik. Nem tudom, mennyi idő telt el így, amikor újra hívtam, mondta, hogy jönnek. Jó meglepetés volt, ugyanaz a két ismerős doula jött vele, akik négy évvel előtte az első szülésemkor velünk voltak.

Már a hálószobában üldögéltem a földön. Rögtön csatlakoztak a ritmusunkhoz. Jó volt ott lenni, velük lenni, pont annyit kaptam, amennyire szükségem volt. Aztán már nem tudtam ülni. A fájással négykézláb tápászkodtam, majd az ágyra telepedtem. Aztán mondtam, hogy kakilnom kell, mondták, hogy menjek, de majd azért figyeljek most már… Akkor megértettem, ez talán már nem kaki, nem mentem.

Kezdődött a kitolás, ám ekkor Pécsről megérkezett a férjem. Hideg kezével lehűtötte a forró hangulatot. Pihenni kezdtem, Pali visszahúzódott, ő is várt.

Lassan újra belelendültünk a ritmusba. Palit több nyomással, a magzatvíz kilövésével, négykézláb hoztam világra. Magamhoz öleltem, bebugyoláltam, egy idő múlva jött valaki, nézzük meg, fiú vagy lány.

Persze megint csak lánynévvel készültünk. Nyolc nap múlva kapott nevet, a szabályozás miatt nem gondolkodhattunk rajta többet. De ezzel a névvel is elégedettek vagyunk, jó választás, még így tíz év távlatában is.

Most a nyolcadik hónapban vagyok, babát várunk, a fiúnévre jó előre felkészültünk, hogy ne érjen meglepetés… Lánynévvel lehet, hogy gondban leszünk.

G. É.

Lukács > > >
Matyi > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.