igaz történetek szülésről, születésről

1605. nap: Nemfájnemfájnemfáj…

Ádámék vidékről érkeztek. Az orvos egyértelműen megmondta, hogy a gyerek aránytalanul nagy, császármetszést kell végezni. Ki is tűzte a műtét napját. Gabi ugyan nem túl magas, és a baba tényleg jó nagynak látszott, amikor egy hete megvizsgáltam, de nem volt téraránytalanságnak jele. Úgy döntöttek, hogy följönnek. Megpróbálják megúszni a műtétet. Ha nem megy, innen is lehet kórházba menni.

Éppen hogy berendezkedtek, meg is kezdődtek a kontrakciók. Két segítővel megyek, mert B. Ági, aki vidékről jár föl időnként, hogy hátha sikerül egy-egy szüléshez eljutnia, most itt van, Edinával meg már előre egyeztettem, hogy velem jön.

Amikor megérkezünk, Gabi az ágyon fekszik, Ádám masszírozza. Gabi minden kontrakció alatt ritmusosan hallatja: „nemfájnemfájnemfájtáááááágul” – menthetetlenül kitör belőlünk előbb-utóbb a nevetés. Szerencsére Gabinak is, Ádámnak is jó a humorérzéke, együtt nevetünk.

Nem is baj, hogy hárman jöttünk, mind a négyünknek van rendesen dolga, ki borogat, ki masszíroz, ki jobbról támaszt, ki balról tart, itat, orrot töröl, ablakot nyitogat és csukogat.

Egyszer csak Gabi változtat az azóta is minden kontrakció alatt fölhangzó szövegen: „nemfájnemfájnemfájNEMAFENÉTtáááááágul” – újabb, féktelen röhögés.

Gabi már órák óta nem fekszik. Mászkál, ülve vajúdik a vécén, négykézláb a kádban, végül az ágy mellett guggolva tolni kezd. Ádám és B. Ági emelik, mert – tényleg nem pici ez a baba – nincs helye a fejnek kifordulni így. Nagy munka volt!

Mindannyian síri csöndben vagyunk. A baba a földön, egy kispárnán fekszik, alig fér el rajta. Betakargatjuk. Meg ne fázzon, mire Gabi meleg testéhez veszi. Még nincs készen rá. Még valahol máshol jár.

Szilveszter kezdi sokallni az időt, Gabi rögtön veszi is jelzést. Magához öleli, Szilveszter pedig cuppogva, tátogva, mászva keres – és talál.

G. Á.

(Részlet az Inda című könyvből. A kép illusztráció.)

 

Véletlenül kiválasztott mesék.