igaz történetek szülésről, születésről

1582. nap: A második gyerekek egészen mások, mint az elsők (Artúr Jakab születéstörténete anyuszemmel)

Megjelent: 2015. febr. 3.

Nem is tudom, hol kezdjem. Szülni jó!

Először egészen másképp lesz, másodszor, úgy, ahogy eltervezted, harmadszor meg minden kialakul magától. Van már egy kétéves kislányunk, igazi örökmozgó. Második gyermekünk jött, mint a gondolat. Beszéltünk róla, terveztük, és egyszer csak úton volt, jött magától.

Teltek-múltak a hetek, hónapok, s elkezdtünk beszélgetni az első szülésélményünkről: „Te arra emlékszel, amikor…? Milyen jó volt az, amikor…! S felmerült a kérdés, hogy most miben szeretnénk másképp? Jó volt az, de lehetne jobb? Más? Férjem hetente kérdezte, hogy „Te hogy tervezed? Itt ebben a szobában, vagy ott a másikban? Mit készítsek ki neked?” S a kérdésekre nem tudtam válaszolni, nem tudtam elmondani előre, hogy most mit is szeretnék – voltak gondolataim, érzéseim, vágyaim.

Tudtam, hogy az első szülésemnél nagyon elfáradtam, mert hosszú volt, nem volt semmi komolyabb előzmény, elfolyt a magzatvíz valamikor hajnalban, és a gyerek csak este született meg. Akkor a bábánkat rögtön hívtuk – mint a kezdő szülők, s ő egész nap itthon volt nálunk, s nem az ő családjával. Akkor kánikula volt, most is – de talán estére már hűvösebb lett az idő. Ezek és ezer más apróság volt, amiket titkon másképp akartam.

A 35. héten lefektettek két hétre. Igen, nem egészséges a kismamáknak egy-két 13 kg-os kislányt emelgetni, néha akár egyszerre is. Meg úgy csinálni, mintha nem lenne pocakjuk. Úgy csináltam, mintha ez rám nem vonatkozna, aminek következtében a méhszájam elkezdett felpuhulni, meg a gyerek elkezdett mocorogni. Olyan jól sikerült ez a fekvés, hogy a betöltött 40. héten ugyanitt tartottunk. Ekkor már az egész kiscsalád nagymamástul percenként gondolt ránk – jól nevelten nem kérdezték, hogy egyben vagyok-e – hiszen látták. Bábánk naponta jelentette, hogy minden baba megszületett már, aki velem egyszerre volt kiírva, meg már néhány, aki korábban jött…

Elkezdődtek a jól ismert jósló fájások, nem erősek, nem rendszeresek, de minden nap visszatértek. Elkezdett folyni a nyákdugó – mindennap, folyamatosan. Éjszaka órákon át tízperces hullámok, majd ahogy jöttek, el is mentek. Így ment ez négy-öt napon át. Minden nap arra gondoltam, talán ma – de semmi.

22Nyár volt, kánikula, nem szeretem a meleget. Nehéz volt a hasam, nem tudtam már sehogy se mozogni, feküdni, étvágyam is egyre kevesebb volt. Nagylányom óránként ellenőrizte: „Anyu mit csinálsz? Mikor jön a kisbaba?” – „Hamarosan.” Átbillentem az időtlenségbe, nem tudtam, milyen nap van, nem voltak vágyaim, terveim, hogy mi is legyen, mit főzzek vacsorára, nem voltak fontosak.

Szombat délelőtt itthon hagytuk a nagylányt, s elmentünk a közeli erdőbe sétálni. Igen gyakran megöleltem a férjemet, eleinte még feltűnés nélkül, a kirándulók csak egy összebújó szerelmespárt láttak. Emlékszem, hangosan kacagtam, mert az egyik barátunk hívott, hogy délután jöhet-e látogatóba – igen, ha épp nem szülünk –, elképzeltem az arcát.

A délutáni teát iszogattuk jókedvűen a teraszon, amikor megjött a Bábánk, és mondta, hogy ma-holnap még tud pecsétet adni, hétfőn már nem, akkor kórházba kell menni, mert a törvény az törvény. Ez rémisztőnek hatott. Nem szeretem a kórházakat, nem szeretnék ott szülni. Jó, akkor hogyan csalogassuk ki a babát? Öt napja mindennap azt gondolom, hogy ma fog megszületni, ő is, én is felkészültünk a közös kalandra, de valami testi-lelki gát miatt még nem tudott elindulni. Bábánk megvizsgált, szerinte minden rendben, ha elindul a gyerek, akkor jöhet.

Megettem a homeopátiás golyócskákat, amiket választottam magamnak, s bevetettük az összes szülésindító módszert – amik az előző öt napban semmit se hatottak. Elküldtük a nagylányt, hogy ne legyen itthon. Bárki bármit mondhat, nekem jót tett, hogy elment, mintha addig nem tudnék a benti babával foglalkozni, amíg a kinti itt van. Tudtam, hogy jó kezekben van, jól érzi magát.

Ketten maradtunk. Beszélgettünk. Lassan megkezdődtek a kontrakciók – talán másképp, mint hajnalban. Határozottabbak voltak. Este nyolckor még telefonálgattam, hogy remélem, előbb-utóbb kijön ez a gyerek, mert ugye gyerek bent nem marad. Férjem leült meccset nézni, nemhiába, csak négyévente van VB – őt is elküldtem, hogy most nincs rá szükségem, hagyjon békén.

Talán ez is segített, hogy csak ketten maradjunk, a baba és én. Ekkor még emlékszem, tízperces kontrakciók voltak – még mindig nem gondoltam azt, hogy ez már a szülés, hiszen volt ilyen az előző napokon is. Nem voltak erősek, nem tudom azt mondani, hogy fájtak. Mindegyik kontrakciót külön köszöntöttem: „Gyere, várlak, hívd a következőt!” – s közben a testemet is próbáltam „kinyitni”, s nem összegörnyedni.

A szüléstörténeteket olvasva még hónapokkal korábban találkoztam az egyik történettel, ahol az anyuka leírja, hogy a magzatvíz csordogált, s ő nem merte engedni, nehogy összevizezze a kórházat, jól összezárta a lábát, s az orvos már kezdte leszidni, hogy órák óta nem tágult semmit – s amikor erre rájött, hogy ha kinyitja a lábát nagyobbra, jobban fog tágulni, s lássatok csodát, tényleg.

Fél tíz – hívtam a bábát, hogy talán lesz ebből valami, erősödnek, de ő még nem kell, majd még szólok. Tényleg nem hiányzott. Beültem egy kád forró vízbe – aznap talán a negyedikbe. A lámpa fénye zavart, gyertyákat kértem a kád köré és a nappaliba is. Olyan jó volt. Hatalmas felfedezést tettem – milyen jó kontrakció közben pisilni!

Megkértem a férjemet, hogy minden órát takarjon le, mert nem szeretném nézni, hogy már ötpercesek? Már három? Egy idő után elég volt, melegem lett. Kiszállni nem volt könnyű, már összeértek a hullámok.

gitárEkkor szóltunk a Bábának, hogy akkor jöjjön, de siessen. A kanapénál térdelve született meg a fiam. Az első tolófájásnál még nem volt itt a bába, a másodiknál lépett be az ajtón, az ötödiknél kint volt a gyerek. Enyhe túlzás, de én így emlékszem. A telefontól, hogy jöjjön, 60 perc alatt ideért, megszületett a gyerek és a méhlepény is. Fél 12.

A második gyerekekről mondják azt, hogy gyorsabban születnek, mert az elsőszülött már kijárta az utat. A második gyerekekről mondják, hogy nagyobbak, mint az elsők. A második gyerekek egészen mások, mint az elsők…

Hajnalban hazahoztuk a Nagytestvért, felébredt, meglátta a Kistestvért: „Ez mi?” – majd páros lábon ugrálva kiabálta, hogy „Megszületett, megszületett!”

Köszönöm Nektek!

R. J.

Janka születése anyaszemmel > > >
Janka születése apaszemmel > > >
Artúr születése apaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.