igaz történetek szülésről, születésről

433. nap: Egyenrangú női partnerként (Zsófia)

Megjelent: 2011. dec. 12.

Húsz éve, az első terhességem alkalmával az addigi nőgyógyászokkal kapcsolatos ismereteim miatt először úgy gondoltam, nem szeretnék fogadott orvost. Akkor még féltem is a szüléstől, aminek két oka volt. Először is, valószínűleg mert első terhességem volt, és nem tudtam pontosan, mi vár rám, mi történik majd velem, de ezt a második ok generálta valójában: azért is féltem, mert az addig látott  filmek és fotók a kellemetlen, fájdalmas megközelítésben mutatták a szülést, amiről azóta már tudom, a legnagyszerűbb csoda, ami egy nő életében megtörténhet…

Tehát, hogy ne válasszunk orvost, ezt csak addig gondoltam, amíg kb. öt hónapos terhesen dr. Geréb Ágnessel nem találkoztunk. A roppant nagy empátiás készséggel és pszichológiai érzékkel megáldott Ágival elég volt egy hatszemközti beszélgetés, s utána nem volt többé kétségünk, hogy nagyon jó szakemberrel találkoztunk, s nagyon szerettük volna, ha „elvállal engem”, s az ő segítségével szülhetnék. Elmondta, hogy sokkal szerencsésebb ugyan, ha már a kezdetektől figyelemmel kísérheti a kismamát, de így is minden rendben lesz. Ő nem csak a terhes nőt látta bennem, a kismamában, mint orvos, hanem az összes többi aspektusomat is teljesen érzékelte. Tette mindezt olyan szerénységgel, természetességgel és alázattal ‒ ha használhatom itt ezt a szót ‒, hogy nem egy alá-fölé rendelt orvos-beteg viszonyban éreztem magamat, hanem egy egyenrangú, kellemes, segítőkész nőtársi kapcsolatban. Az addigi, férfi nőgyógyászoknál megtapasztaltakhoz képest meglepően nagyon pozitív érzés volt ez számomra, megváltoztattam addigi tervemet, s megkértem Ágit, hogy vállalja el a szülésem levezetését. Onnantól kezdve a szülés elérkeztéig rendszeresen jártam hozzá ellenőrzésre. Akkor én még nem hallottam otthonszülésről, és Ági is a szegedi szülészeti klinikán dolgozott.

Egy nyári hajnalban ‒ egy-két óra volt ‒, Zsófi már készülődött a pocakomból a születéshez. Igaz, még két hét volt a kiírt időponthoz képest, de úgy tűnt, ez már AZ lesz… A klinikára beérve Ágival mindent újra megbeszéltünk, ő a szükséges vizsgálatokat elvégezte, majd a hasamat simogatva megállapította, hogy a gyerek kb. 2 kg 80 deka lesz. A vajúdási szakasz alatt minden lehetséges kérésemhez igazodott. Nem szerettem volna borotválást, de beöntést igen, hát így történt. Nem lehetett volna abszolút enni-inni, de én szerettem volna néhány korty vizecskét, hát ihattam… Nem szerettem volna gátmetszést, megígérte, igyekezni fog, s ha nem lesz rá szükség, akkor nem csinál. Így is lett. Kimondhatatlanul megnyugtatóak voltak ezek számomra.

A szülőágyra vackolva kértem, hogy egy párnát kaphassak a hátam-derekam alá, megkaptam. Ági megkérte a körülöttem segítő szülésznőt vagy nővért, hogy ne kötözzék ki lábamat, holott akkor még a kengyelhez szíjazás a kötelező protokoll része volt, mint a teljes hanyatt fekvés is, de én félig ülő helyzetben lehettem. Mivel épp orvostanhallgatók voltak bent a klinikán, és jöttek volna a szülőszobára is, Ági előre megkérdezte tőlem: „Megengeded-e hogy idejöjjenek az ágyadhoz és itt legyenek, amíg nem zavarnak?”

Eközben masszírozott, folyamatosan figyelemmel kísért. Voltak ugyan ott körülöttem nővérek és szülésznő is talán, de az ő szerepük nem igazán hagyott emléket bennem, hisz Ági a lehetőségeihez mérten mindig a közelemben vagy mellettem volt, és éreztem figyelmét. Ha valamiért el kellett mennie a szülőszobáról, akkor megkért valakit, hogy legyen mellettem. Nem hagytak magamra sosem, amit neki köszönhetek, mert láttam, hogy a mellettem levő ágyakon fekvő, más orvosokhoz tartozó kismamák magukban nyöszörögtek… Különösebben érdekes dolgok nem történtek, úgy éreztem, hogy lassan vánszorog az idő…

Nálam minden szépen haladt, de egy idő után már kértem, hogy minden idegen tűnjön el az ágyam mellől, mert éreztem, hogy közeledik A SZÜLÉS… Ági azonnal intézkedett, s az orvostanhallgatók magunkra hagytak bennünket. Innentől már nem telt el sok idő, s néhány nekirugaszkodás után szépen megtörtént. Zsófia kedden 9.10-kor megszületett, ami egy semmihez nem hasonlítható, megkönnyebbült boldogságot hozott…

Miután a valóságban is megpillanthattam (hiszen addig csak ultrahangos képet láttam róla) a kis maszatos, aranyos pici kislányt, örömmel nyugtáztam, hogy minden porcikája valóban szépséges. Meleg kis testét boldogan éreztem magamon, mert Ági kezembe adta, majd türelemmel kivárta, amíg megszeretgettük egymást, s próbáltunk újdonsült kismama-kisbabaként szopizni, hogy leváljon a méhlepény. Megnézte alaposan, és nekem is megmutatta, hogy épségben kijött, nem hiányzik darabja, széle sehol. Mindezt nem siettette, holott már nem hajnal volt, hanem délelőtt, és a szülészeten addigra beindult a nyüzsgő „nagyüzem”. Ezután kiderült az előzetes súlysaccolás nagyon közelített a ténylegeshez, mert Zsófi 2820 grammal, egészségesen jött a világra.

Az egész szülést utólag átgondolva, Ági nem levezette a szülésemet, hanem egyenrangú női partnerként segítette azt, hagyva, hogy az ősi ösztönök vezényeljenek engem…

Csodálatos volt.

Sz. I.

Véletlenül kiválasztott mesék.