igaz történetek szülésről, születésről

857. nap: Születések születése (Tettem a dolgom, és közben apa lettem)

857. nap: Születések születése (Tettem a dolgom, és közben apa lettem)

A minap apa lettem. Pontosabban már a minap minapján is túlról szemlélve emlékezem vissza az egészre, hisz pici lányom immár több mint egy hónapja volt, hogy értetlenkedve nézte kétesztendeje okán gyújtott tortagyertyáit a finomságos csodasütin. Persze, hogy segíteni kellett neki elfújni. De büszke apaként szemléltem a parányinak már egyáltalán nem mondható lényt, ahogy a tűzijátékot bár először látva, mégis inkább kíváncsian, mint a lehulló szikráktól félve vette szemügyre. A büszkét valahol azért idézőjelbe tenném, s teszem is: „büszke.” És vajon mit is jelent ez a számomra mindenképp szubjektumként megélt kifejezés? Mást, mint neki, mást, mint neked.

Szinte hallom, érzem, ahogy megindít a saját viszonylagos egyetlen igazságnak vélt, s megélt büszkeséged, kedves gyakorló s büszke szülő. Isten hozott! Téged is, engem is! Legyünk is azok, így sejtünk, látunk meg valamit, így érezzük a körülvevőt, s így kerek a Világ. Így látjuk a Csodát, ami lehetne bármelyikőnk – mint ahogy az is –, de itt és most saját reproduktumunkként megélt lényekkel való viszonyunk, kapcsolatunk, mások által megéletlen dimenziókat feszegető kivetüléseit kellene valahogy papírra vetni.

Aznap tettem a dolgom, mint bárki más, aki nem rest. Reggel is, este is. Kedvesemmel rajta voltunk ezen a szülésen, jobban, mint azt én tíz hónappal azelőtt gondoltam volna. Volt már két gyermekünk ugyan, de ők nem voltak velem is életük első percétől fogva. Két- és háromévesen ismertük meg egymást, problémamentes, felhőtlenül felépülő huncutságos – én is gyermekként. Nem is volt ezzel semmi gond. Ők külföldön születtek, s Kedvesem, ahogy mesélt erről, az rendkívüli volt.

Vajon milyen lehet életet adni valakinek? Nos, ebből valahol csekélyebb, valahol meg kissé túlzottabb adottságaim végett, ebben a létben nyilván ki is maradnék. Teljes mértékben megértettem aggályait a hazai egészségügy ez irányú hivatalos protokolljából fakadó számtalan fennmaradó megválaszolatlan rébuszra vonatkozólag. Nem láttunk más megoldást, mint azt, hogy házhoz hívtuk a szakembert a család nagy eseményére. Itt a rend kedvéért zárójelben hozzátenném, hogy nem Magyarországon lakunk, hanem Bergengóciában.

Szóval, aznap tettem a dolgom. Már délután a Kedvesem jelezte, hogy valami van. Én férfiként egy logikailag egyszerű igenre vagy nemre vártam, főleg már két gyerkőc után, de hiába. Nem tudom… Talán… Vagyis megmérettetésem apaemlékezetemre hagyatkozva valahol itt kezdődhetett. Én sem tudom… Talán… Persze, ettől még példája lehetnék a fent vagy lent maszkulin hullámlovasának, s az ez irányú megmaradási törvény abszolút képletét is szívesen lerónám, ha ez lenne a célom, de inkább magam elé húzom a pajzsot a reám vetett kövek miatti védekezésül már jó előre, anélkül, hogy feladnám férfiúi mivoltom. Mert bizony nem szabad szégyenleni semmit, úgy, mint ahogy én szoktam. És aznap én sem szégyelltem semmit.

Hazamentem a talán valami leszre, odabújtam a Kedvesem mellé a fürdőbe, s a vízállóbbik telefonunkon stopperelve az időt; okultunk. Azért én oda-oda sandítottam a dugó környékére, hogy mi van, ha jön Valaki. Aznap este nem jött. Első férfias gondolatok egyike… Félbehagytam a munkám, és semmi… Deee… Valahol azért megérte… Úgy sincs ilyen minden nap… Na jó, aludjunk.

Hajnal egy-kettő lehetett, valaki finoman felébresztett. Itt az idő. Na jó. Mi van? BIZTOS? Igen, az. Ha az, akkor jó. Ezt megérti a férfiagyam egyszerű lénye. Forgatókönyv indul. Telefon bába, telefon doula. Mindjárt itt vannak.

Elég hűvös volt ez a május Bergengóciában abban az esztendőben, ezért gyújtottam a kemencét. A búbost. Errefelé ez a divat. Utána meg egyből a fürdőben a tüzet. Megpakoltam rendesen. Irány a berendezett szülőszoba. Teljesen higgadtan, precízen, mint aki egész életében szülések segítésével foglalkozott, tettem a dolgom. Semmi feszültség, semmi stressz, semmi adrenalin. Drágám, minden rendben? Szólj, ha szükséged van valamire, itt vagyok, de nem akarlak nyaggatni, viszont bármikor számíthatsz rám, csak tudd.

Csöngettek, várj, majd én, a bába az, sziasztok, itt vagyunk. Amikor láttam, hogy nem zavarom őket, csendesen szolgálatra jelentkeztem a szakembernél, s hideg fejjel még egyszer megbeszéltük a hely sajátosságait, lehetőségeit, átgondoltuk, s részemről megnyugtató mérnöki precizitással bezártuk a kört. Ahogy volt elegendő meleg víz, feltöltöttem a nagyszobában a mestergerenda alatt felállított szülőmedencét a kellő mennyiséggel, ügyelve a hőfokra, amit a bába által a szülésig még hátralévő becsült idő, a helyiségben begyújtott kemence folyamatos melegedése s a víz ezen körülmények közti hűlési sebessége függvényében határoztam meg, mint utóbb kiderült, a legeslegpontosabban.

Ezeket csak ezért írom le így, hogy lásd, mit hozott ki belőlem ez az egész dolog. Hétköznapjaimban szoktam izgulni ezért, azért, tulajdonképp a semmiért. Most nem. Tettem a dolgom. Amikor Kedvesem vajúdása a vége felé közeledett, s irigylésre méltó szent extázisában, a felállított gyermekágyba kapaszkodva azt egyszerűen majdhogynem kettéroppantotta, közönséges szürke szolgaként a másik végére álltam hangtalan, s lefogtam. Amikor be akart mászni a medencébe, testemet néma korlátként felajánlva odatömeglettem. A háttérből figyeltem, s amelyik pillanatban kellett, abban előreléptem és segítettem. Nem zavartam őt.

Ahogy kislányunk ott úszkált a vízben édesanyja oldalán, osztoztam az örömben, s amint később megkértek a zsinór elvágására, teljesen higgadtan, hajszálpontosan ott vágtam el, ahol kellett.

Rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem ismerem saját ösztöneim, amik ezen a hajnalon vezettek. Abban biztos vagyok, hogy a helyem ott volt, hisz ugyan kinek másnak kellett volna ott lennie férfiként? A női minőség diadala volt ez a néhány óra, de az egyensúly megtűrt szolgájaként tennem kellett a dolgomat, ez másképp nem történhetett. Ez az én dolgom volt, s úgy érzem, száz százalékosan eleget tettem neki.

Kislányommal nagyon jó a kapcsolatom, rajongunk egymásért. Hogy ennek van-e köze a leírtakhoz, azt nem tudhatom, de ami van, azt igyekszem mélyíteni, szélesíteni. Amit pedig csak láttam, éreztem, érzékeltem felőle, az… az… az már egy egészen másik lapra tartozik…

D. Zs.

 

Véletlenül kiválasztott mesék.