Kezdőoldal » Szüléstörténetek » 514. nap: Szia, bába bácsi! (Réka születése)

514. nap: Szia, bába bácsi! (Réka születése)

Megjelent: 2012. márc. 2.

Először pénteken kezdődtek a jelek, amelyek arra utaltak, hogy közeleg az időpont. Ágiék errefele voltak, egy otthonszülésnél, és hazafelé menet beugrottak hozzánk. A vizsgálat szerint minden oké, de aznap biztosan nem szülünk. Egy kicsit elszontyolodtunk.

Szombaton mindent megcsináltam a kertben, amivel el voltam maradva, Szilvi pedig kiment anyukájához pihenni és kisfiunkért. Ezen a napon egyáltalán nem voltak kontrakciói Szilvinek, sokat pihent, és elmondása szerint olyan energiát érzett magában, hogy hegyeket tudott volna megmozgatni.

Szüléstörténet

Vasárnap, amikor felkeltem, Szilvinek már erősödő kontrakciói voltak. Geréb Ági nem volt itthon, a szüléses telefonra a másik Ágiék jelentkeztek, úton Veszprémbe Felhívtuk Beát. Javasolta, hogy Szilvi üljön be meleg vízbe, és az talán választ ad, hogy eljött-e az idő. A meleg vizes próbára leállt a folyamat.

Délelőtt felugrott hozzánk Móni (öt gyermekéből hármat Ágiékkal szült), aki megígérte, hogy addig, amíg a bábák megérkeznek, átjön hozzánk, ha beindul a folyamat. A beszélgetésből azt szűrte le, hogy itt ma nem lesz szülés, ezért elment Budapestre. Amúgy ekkor tényleg semmi jel sem utalt rá.

Aztán délután négykor újra indult, de az már kicsit erőteljesebb volt, mint délelőtt. Eszemben volt, hogy telefonálni kellene, de nem tettem, mert még a felkészítés során megfogadtam, hogy semmibe sem fogok beleszólni (irányító típus vagyok). Közben kétszer is volt egy-egy óra, amikor a kisfiunkkal nem lehetett bírni, ezért megkértük Szilvi anyukáját, hogy jöjjön érte, mert úgy éreztük, gátolja a szülés folyamatát. Este nyolcra ígérte magát (fél kilenckor vitte el a Zalánkát).

21.00-kor még egy meleg vizes próba. Egy rövid időre leállt, aztán a tízpercenkénti kontrakciók hárompercenkéntire váltottak. Villámgyorsan történt, azonnal telefonáltam Beáéknak, akik rögtön indultak is, 22.00 lehetett. Szilvi még egy kicsit bent maradt a vízben, jólesett neki a vajúdás, még volt időm egy kis hátmasszázsra is. Azért én közben már futkostam fel-alá, előpakoltam az összes olajat, vattát, szóval mindent.

22.32-kor Szilvinek állandósult a székelési ingere (ekkor már kereste a helyét, főként a nappaliban, ezért oda összpontosítottam a vattákat stb.), a kontrakciók nagyon bevadultak, láttam, hogy itt már nem babra megy a játék, telefonáltam Beáéknak, akik már úton voltak, de még messze. Nagy nehezen sikerült muskotályzsályás borogatást tennem kétszer a hasára, a kezemet jól elégettem, de neki jó volt. Egy gyors telefon Móninak, ő is indult, de ő még messzebbről.

22.45-kor Szilvi a vécén szólt, hogy elfolyt a magzatvíz, és látszik a baba feje, próbáltam megnyugtatni, hogy az nem a baba feje, de bizony rá kellett jönnöm, hogy az. Megkértem, hogy próbáljon bemenni a gyerekszobába, az ágyra, ott a gumilepedő fel volt téve, na meg az volt legközelebb a vécéhez. Sikerült neki, én meg a hónom alá kaptam, amit tudtam, bevittem a nappaliból, és hívtam Beáékat.

Először félreértettem az utasítást, hogy a bal tenyeremmel fogjam a baba fejét – azt hittem vissza, amíg odaérnek –, de Bea gyorsan közölte, hogy szülni fogunk, és biztosan nem érnek oda. Kihangosítottam a telefont, letettem az ágyra, és felváltva kérdeztünk Szilvivel (gondolom, nem volt könnyű kihámozni minket). Amikor felfogtam, hogy tényleg csak ketten leszünk, igyekeztem nagyon odafigyelni Bea minden szavára, bal kézzel tartani a baba fejét, jobb kéz két ujjal védeni a gátat.

Először egy kicsit láttam a buksiból, de még kétszer visszacsúszott. Aztán már rendesen kitüremkedett – Bea szólt, hogy a következő fájásra jön a fej, aztán a baba, és figyeljek a köldökzsinórra. Tényleg így volt, Szilvi mondta is, hogy most jön, ahogy kibukkant a feje, egyből rám nézett, és gőgicsélt, talán felsírt, én meg persze azonnal látni véltem a nyakára tekeredett köldökzsinórt, ami a két keze volt. Igazából nem volt két kontrakció, inkább egy nyúlt el, és meg is született. Kispárna volt, rajta papírvatta (az volt kéznél), győztem kihámozni belőle. Rátettem Szilvi hasára, miután letöröltem az arcát, betakartuk, majd törölközőbe csavartuk, és befűtöttem.

Gyönyörű kislány jött világra a szobájában. Filmen már láttam, meg mondták sokan, akik átélték, hogy a magzatmáz felszívódása kb. fél óra, és ezt követően csodálatos pirospozsgás bőre lesz a csecsemőnek. Csak más ezt látni és megélni. Mint az is más, ahogy nézett rám, amikor kibukkant a feje, nem nagyon lehet ezt leírni. Szilvi hasán, meg miután a szopizást követően elaludt, mosolygott. Egy párórás csecsemő.

Miután elrendeztük a kislányunkat, elkezdtem Szilvivel foglalkozni. Folyamatosan szivárgott a vér, amit nem tudtam, hogy honnan. Itt azért aggódtam, hogy milyen mértékű a vérzés, mivel nem tudtam megítélni. Aztán egy kis árnika segítségével, meg miután kikövetkeztettük a telefonos segítséggel, hogy ez valószínűleg a méhlepény leválását kísérő vérzés, végképp megnyugodtunk. Le is tettük a telefont, mert Beáék is kb. 20 percnyire voltak már csak tőlünk.

Aztán örömködtünk kislányunkban, aki közben elkezdett már szopizni. Megállapítottuk, hogy annyira Rékás, hogy így fogjuk hívni. Nagyon-nagyon örültünk, és szerettük egymást, egy kicsit sírtunk, meg nevettünk, aztán az is eszünkbe jutott, hogy szomjasak vagyunk.

00.20-kor megérkeztek Beáék. A köldökzsinór már nem pulzált, így elkötötték, én meg elvágtam. Aztán kiderült, hogy szegény Szilvi kicsit kényelmetlen pózban feküdt, és elgémberedett a lába. Egy kis idő elteltével összeszedte magát, és kiment vécére. Ott nem járt sikerrel, így átment zuhanyozni, ahol szépen lazán kicsusszant belőle a méhlepény 01.30-kor. Teljesen ép és egész volt.

Réka ezidőtájt az én karjaimban aludt. Nagyon jó érzés volt, de amikor Éva kérdezte, hogy meg akarom-e nézni a méhlepényt, akkor csak egy nagy vágy fogalmazódott meg bennem, hogy valaki vegye át tőlem Rékát, mert úgy elzsibbadtam, hogy alig bírtam megmozdulni.

Bea megvizsgálta Szilvit, jól láttam, két helyen sérült, ha jól emlékszem, felületi hámsérülés a kisajkaknál és a gátnál a végbél felé. (Egy hét alatt rendbejött.)

Ezután rendbe vágtuk a szobát (nem volt amúgy nagy rumli, még egy fél zsák sem telt meg, takarítani meg szinte egyáltalán nem kellett), és dokumentáltunk egy keveset. Ja, igen, itt beszéltünk az anti-D-ről. Akkor úgy gondoltuk, hogy másnap bemegyek a gyógyszertárba, és veszek.

Miután mindent megbeszéltünk, Beáék kb. 2.30-kor mentek el, úgy búcsúztak el tőlem, hogy „Szia, bába bácsi!” Na, ezután értesítettük a családot, ahol volt nagy öröm, meg döbbenet is (már aki nem tudta). Móni még fellépett hozzánk, és utána lefeküdtünk a nagy-nagy alvásra, ami tartott vagy három órát. Akármilyen fáradtak voltunk, még mindig úgy fel voltunk spannolva, hogy nem ment az alvás.

Utózöngék

Reggeli után felhívtam a gyermekorvosunkat, aki miután tájékozódott az otthonszülésünkről, tíz percen belül megérkezett. Alaposan megvizsgálta Rékát, mindent közölt velünk, de mindennél meg is nyugtatott, hogy egészséges, szép kislányunk született. Különösen figyelmesen megnézte, hogy nem törtem-e el valamely testrészét a kislányunknak, és örömmel nyugtázta, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ezután elmondta a véleményét az otthonszülésről. Félreértések elkerülése végett a véleménye pozitív, de mint mondta, ezt sajnos nyíltan nem vállalhatja a jelenlegi helyzetben. Nagyon megdicsért mindkettőnket a döntésünkért és a sikeres szülésért. Kitöltötte az élveszületési adatlapot, mindent megbeszéltünk.

Amikor kiderült, hogy muszáj meghatározni Réka vércsoportját az anti-D beszerzés miatt (a köldökzsinórból, bába híján, nem vettük le), kicsit mérges lett (ő nem szereti megszúrni a gyerekeket, minden oltásnál sűrű elnézéseket szokott kérni). Mindegy, hétfő este levettük ketten a vért, és kedd reggel bevittem, ő meg sürgős eredményt kért. Kedden 14.00-kor megvolt, amit amúgy valószínűsíteni lehetett, hogy Rh+, s mivel Szilvi Rh–, mindenképpen kell az anti-D.

Bementem a nőgyógyászati ambulanciára, és az első orvost megcsíptem, akit végtelenül kedvesen megkértem, hogy ugyan írja már fel nekünk a gyógyszert. Ő először nekiállt törölgetni a homlokát, majd amikor megértette a szituációt, teljesen összezavarodott. Segítőkész volt, de még soha életében nem került ilyen helyzetbe, így egy kis utánajárást igényelt a felírás.

Irány a gyógyszertár, ahol még nagyobbat néztek, merthogy ilyet nem tartanak raktáron (a városban egy gyógyszertár sem), megrendelik a nagykereskedéstől. Csütörtökre tudják hozni. Hát ez probléma, mert szerdán 23.00-kor lejár a 72 óra. Mondtam nekik, hogy a szülészeten van. Felhívták a nőgyógyászt, aki felírta a receptet, és ő azonnal felajánlotta, hogy kiadja nekem a kórházi készletből (becsületszóra), és majd beviszem, ha megjött a gyógyszertárba. Így kedd este 48 órán belül beadta egy családtagunk Szilvinek az anti-D-t.

Amúgy a gyermekorvosunk és a védőnőnk is nagyon tisztel minket, amiért így döntöttünk. Ez jó érzéseket generál az emberben. Egyéb hivatalos papírok pillanatok alatt megvoltak (anyakönyveztetés stb.), és mindenhol kedvesek voltak. Bár halkan jegyzem meg, én nem az a típus vagyok, akit csak úgy el lehetne küldeni, dolgavégezetlenül, de mindenhol pozitívan álltak hozzá.

A hozzánk közel állók reakciói vegyesek voltak, igazából kétszer éreztem azt, hogy itt azért már szólni kell, hogy ne ítéljen és ne oktasson ki minket senki sem, főleg, aki semmit sem tud a történetünkről.

Ja, és sokan nem hitték el, hogy kétnapos babáról látnak képet, volt, aki ráfogta a fényképezőgépre, hogy csal. De akik élőben látták, már ők is csak hitetlenkedtek.

Konklúzió

Azt hiszem, Réka születésének története így volt megírva. Biztosan szólnom kellett volna vasárnap délután 16.00 után a Beáéknak, de nem tettem, és nem is hibáztatom magam. Ketten hoztuk világra gyermekünket, mindketten önmagunkat tettük hozzá. Réka pedig jó baba volt, úgy jött világra, ahogy meg van írva. Nem hiszem, hogy felelőtlenek voltunk, nagyon-nagyon sokat készültünk, olvastunk, és nagyon profi bábánk volt a telefonvonal túlsó végén, aki segített minket. Viszont, ha lesz legközelebb, biztosan telefonálni fogok, amikor látom azt, amit most is láttam, éreztem. A 37. heti beszélgetésen szóba került, hogy bevállaljuk-e azt, ha nem értek ide. Hát, az élet így hozta, de ha időben szólunk, simán ideértetek volna.

Mit is adott nekünk Réka születése, ha lehet úgy fogalmazni, mindent. Szerelmünk még erősebb pilléreken nyugszik, mint eddig.

Muszáj volt írnom az utózöngékről is. Jelenleg az anti-D beszerzése a következőképpen történhet hazánkban. A baba vércsoportjának meghatározása után írhatja fel egy szülész-nőgyógyász szakorvos. És mivel a gyógyszertárakban nem veszik csak úgy le a polcról, van átfutási idő. A 72 óra miatt erre oda kell figyelni. Hál’ Istennek, esetünkben a pozitív hozzáállás elhárította ezt a problémát. Nincs bennünk rossz érzés emiatt, ezt hangsúlyoznám.

Mindent összefoglalva, én nagyon örülök, hogy ezt az utat választottuk, mást már nem is tudnánk elképzelni.

Na, és mégy fontos dolog. Nem gondolom, hogy a személyes varázsom miatt sikerült a hivatalos dolgokat ilyen könnyedén elintézni, szerintem érnek az emberek az intézményen kívüli szülés elfogadására.

L. R.