igaz történetek szülésről, születésről

1894. nap: Rózsaszín műköröm, spenótzöld magzatvíz (Ármin születése)

1894. nap: Rózsaszín műköröm, spenótzöld magzatvíz (Ármin születése)

Mindig is érdekelt a szülés-születés témaköre. Lenyűgözőnek találtam minden ehhez kapcsolódó információt, amiket lelkesen kerestem is, olvastam, hallgattam. Amikor a legjobb barátnőm várandós lett, elsők között osztotta meg velem a hírt. Élveztem, hogy figyelemmel kísérhetem a várandósságát, és hogy mindent megoszt velem. Az is felmerült, hogy vele lehetek majd a szülésénél is.

Péntek délután jött a telefon. Rendszeres méhösszehúzódások, egyelőre 20 percenként. Jó, hogy szólt, el is indultam, mert minden messze van, főleg tömegközlekedéssel.

Következő beszélgetésünk már a magzatvízről szólt. Milyen színű? Leginkább spenóthoz hasonló. Nos, akkor az eldőlt, hogy majd a kórházban találkozunk. Nem jártam még ott soha, mégis könnyen odataláltam.

Sietve szedtem a lábam a kórházi bejárat felé, ugyanilyen sietős léptekkel áttipegett előttem egy sündisznó az úton. Sötétedett.

Apukával találkozom a szülőszobákhoz vezető üvegajtóknál. A főszereplő(k) már bent van, vizsgálják. A kocsiban már ötpercesei voltak, ideérve már három. Halad. Várunk.

Kijön az ajtóhoz kórházi hálóingben, pár szót váltunk csak. Várunk tovább. Mire is? Szülőszobára. Oda egyikünk majd bemehet vele. Egyszer egy arra járó orvos kizavar minket a folyosó másik végén lévő aulába. Az üvegajtónál ugyanis nem szabad tartózkodni.

Egyszer csak behívnak minket. Egy kis öltözőben le kell pakolni a táskákat és eldönteni, ki megy haza, ki nem. Én maradhatok. Pár dolgot beviszünk, sok minden pedig a táskában marad.

Körbejártjuk a szobát. Modern szülőágy, újszülöttellátó hely, babamérleg, sarokkád, gyönyörű szobor a pulton.

Erősödnek a fájások, összevont szemöldökkel, megfeszített szájjal küzd velük. Javaslom, hogy lazítsa el a száját, hátha könnyebb. Kipróbálja, és ez után lazán lélegzik, bevált. Szünetekben még élénk tekintettel beszélgethetünk. Kiderül, hogy a szülésznővel látásból ismerik egymást. Az is, hogy én szülésznőnek tanulok, erre megmutatják, hol találjuk a bucikat, törlőket, betéteket, ha szükség lenne rá.

T. egyik vizsgálat után elpanaszolja, hogy ez mennyire fáj. Mintha hosszú lenne a körme…

Legközelebb megfigyelem a szülésznő kezét: csinos műkörme van, kocka fazon, jó négyhetes lenövéssel, ha nem több, de anélkül is hosszú lehetett már. Megdicsértem, milyen szép, és csevegve érdeklődtem, nehogy megbántsam, de mégis hogy lehet ilyennel dolgozni? Mosolyogva legyint: „Ó én már tíz éve dolgozom itt, nekem nem szólnak érte”. És milyen igaz, hisz T. sem szól, csak nekem súgta meg, de én sem szólok miatta többet.

Lehet kádban vajúdni, szereti is. Sűrűn jönnek a kontrakciók, ráadásul kettesével. Ahogy egynek vége, fél perc múlva egy újabb, és utána két perc szünet. Amióta én bent vagyok, így van, és hajnalig diktálja ezt a tempót.

Egyszer csak jönnek és megkérik, hogy szálljon ki a kádból, sőt, menjünk át a szomszéd vajúdóba, mert másnak van szüksége erre a szülőszobára. Be is jön egy nagy pocakú anyuka meztelenül és helyet foglal az ágyon.

A vajúdó szobában még tévé is van. Kanapék, ágy, szép kis szobor a pulton. T. keresi a helyét, jó volt a vízben. Masszíroznám, de elhúzódik, jobb, ha hozzá se érek. Lefekszik a kanapéra, takarjam be, úgy elvan.

Én is leülök egy másikra. Nézem az órát a falon, lehunyom a szemem, mire kinyitom, fél órával mutat többet. Timi még mindig a kanapén, még mindig ugyanúgy. De utólag megjátszott duzzogással megjegyzi, látta ám, hogy aludtam.

Szeretne visszamenni a kádba. Amint mehettünk, engedtünk is vizet megint. Aztán egy vizsgálat után már nem szállhat vissza. Maradni kell a szülőágyon. Másik szobában szülés van, így minket megint hármasban hagynak. Beállítjuk kényelmesre az ágytámlát.

Halad ez a baba, T. már nyom is, ahogy jön az összehúzódás, de abba is hagyja gyorsan. „Aú, ez fáj!” felkiáltással ellihegi a végét. Nem tudok nem vigyorogni a meglepetéstől, muszáj megkérdeznem: „Eddig nem fájt?” Csukott szemmel pihegve ingatja a fejét jobbra-balra.

Kis idő múlva jön egy fiatal doktornő, ránéz T-re és elkezdi előkészíteni a dolgokat a kitoláshoz. Csak egy tanuló szülésznő jön, mellette az doktornő. Én T. jobb oldalán, ahogy kell, fogjam a fejét. Az orvos leengedi az ágytámlát, T. ijedten tiltakozik, hogy „Ez így nem biztos, hogy jó”, de megnyugtatja, hogy de, a szülésznő így fér hozzá jól.

Csak egy kis vágás, aminek a hangja kísértetiesen hasonlít ahhoz, amikor vastag textilt szabunk jó éles szabászollóval. Egy nyissz. Baba kirepül, köldökzsinór a vállán keresztbe, mint egy biztonsági öv (ez nagyon tetszett Apának, amikor meséltük).

A kis szülésznő remegő kézzel törli le a pici fiú arcát, vágja el a zsinórt, adja át a csecsemősöknek. Akik mosdatják, mérik, vizsgálják, címkézik, öltöztetik. Anyának nem adják oda, hisz mekóniumos volt a víz, nyöszörög is, ezért elviszik inkubátorba. A nagy forgatagban csak pár képet készítek.

Apukát is föl kell hívnom. T. megköszöni nekem, hogy ott voltam vele, és megígéri, hogy ő is velem lesz majd, ha én szülök (de ez sajnos nem úgy alakult).

Sokan szültek mostanában, tele az osztály, így T. a nőgyógyászatra kerül. Még odáig elkísérhetem, segítek bepakolni, átöltözni. Látogatókat a szobákban nem fogadhatnak.

Az előtérben még leülök egy kicsit Apukával. Valamiért nem érzem azt, hogy haza akarok menni, még megvárnám, hogy visszahozzák a babát, vagy megmondják, hogy mi van vele. Kezemmel támasztom a kezem, ami kicsúszik, kicsin múlt, hogy nem vertem be a fejem az asztalba. Apa kiröhög, menjek nyugodtan haza, ő marad.

Sz. Sz. É.

Ármin születése anyaszemmel > > >

Lilla lányom születése > > >
Viola lányom születése > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.