igaz történetek szülésről, születésről

1904. nap: Nem egészen úgy, ahogy reméltem… (Isti születése)

1904. nap: Nem egészen úgy, ahogy reméltem… (Isti születése)

A várandósságom zavartalan volt, nagyon vártuk a kisfiunkat. Úgy gondoltam, minden gond nélkül fog történni, hiszen ez az élet… miért lenne bármi gond? Azért olvasgattam, készültem, készülődtem a szülésre. Mint egy csodára. Úgy gondoltam, felkészült vagyok. Háborítatlan szülést szerettem volna. Az otthonszülés akkor fel sem vetődött bennem, amit utóbb nagyon sajnálok.

A „kiírt” időpontot elértük, átléptük. Az orvosom elmondta, a protokoll egy hetet enged várni, utána valamit lépni kell. Na neee, én ezt nem szeretném, engem hagyjanak csak békén! Persze CTG-re jártam, minden rendben volt, ultrahang is ugyanígy.

Az utolsó nap (40+7 nap) az orvosom megvizsgált, közben a buroksapkát lefejtette, iszonyúan fájt. Ezután nem sokkal el is indult a vajúdás, az orvos pár szabad órát engedélyezett, mi hazamentünk a férjemmel, tíz percre laktunk a kórháztól.

Nagyon gyorsan erősödtek a fájások, én beálltam a zuhany alá, hogy ez akkor tényleg az? Nem maradtak abba, fájt, fájt, rettenetesen, de örültem neki! Végre! Végre! Nemsokára megszületik a kisfiunk!

Mondtam a férjemnek, irányban vagyunk, az engedélyezett két óránk is letelt, menjünk, hadd szülessen meg a kisfiunk!

A kórházban az orvosom újravizsgált, nem „haladtam” sokat (kétujjnyiról bő kétujjnyi lett), de a fájások csak jöttek, jöttek.

A protokoll szerint félóra CTG a vajúdóban, utána lehet szülőszobát elfoglalni. Annyira előttem van: átvettem a hálóingemet, közben a férjem pakolászott, majd jött egy szülésznő, rám tette a tappancsokat, egy perc békés szívhang-hallgatás, amikor egyszer csak leesett a szívhang. Én felkaptam a fejem, mi történt. Visszajött. Majd hirtelen megint leesett. Nagyon megijedtem. A szülésznő is. Szaladt orvosokért. A szívhang le-leesett, én kezdtem sokkolódni, mi baja a babámnak, nem akarom, hogy baja essen, azt akarom, hogy minden rendben legyen!

Az orvosom mondta, legyen burokrepesztés, hátha azzal változik a helyzet. Nagyon fájt. Nagyon féltem. Közben felugrottak rám, valaki kanülált, más borotvált, én meg csak reszkettem. Öntötték belém az infúziót, valaki megkérdezte, miért reszketek(?!?), az orvostanhallgatók kíváncsian özönlöttek be az ajtón.

A CTG továbbra sem javult, orvosom mondta, nagyon gyorsan műtőbe kell kerüljek, amire rábólintottam, csak legyen egészséges a kisfiunk!

Ezután toltak is a műtőbe, nekem folyt a szememből a könny, a férjem kezét fogdostam volna, és közben nagyon fájt.

Érzéstelenítettek és már ki is emelték. Felsírt. Sírtam. Örömömben és tehetetlenségemben.

Egészséges kisfiunk született. Boldogok voltunk és vagyunk vele. De a születése nem úgy „sikerült”, ahogyan azt én a rózsaszín felhőcskéimen heverészve elképzeltem.

D. V.

Luca > > >

 

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.