igaz történetek szülésről, születésről

860. nap: Millió szülőnő kiáltása (Levente)

Megjelent: 2013. febr. 11.

Csilla három és fél, Száva pedig másfél éves volt, és elkezdtünk vágyni egy kisbabára. Az én racionális énem viszont azt mondta, hogy nem tudok ellátni három kicsi gyereket, így egyszeri próbálkozás után meggondoltam magam, és visszakoztam. Néhány hét múlva megtudtam, elég volt egyszer próbálkozni, babát várok.

Ennél a várandósságnál az első harmadban öt hétig rosszul voltam: az előző várandósságoknál nem. Ma már tudom, fel kellett dolgoznom a baba érkezését pszichésen is, erről szólt a rosszullét, hiszen ez a baba nem úgy érkezett hozzánk, hogy teljes elhatározással készültünk a fogadására. De a negyedik hónapra újra boldogan vártam a babát, és örültem a várandósságnak.

Levente nevének megtalálása ismét egy szép emlék nekem. A babavárás közepéig nem találtunk nevet, így ismét a listaíráshoz folyamodtunk, de nem sikerült közös nevezőre jutni Zsolttal. Folyamatosan bombáztuk egymást nevekkel, de nem találtuk azt a nevet, ami mindkettőnknek tetszett volna. A várandósság alatt gyakran meditáltam. A meditálások hatására egy idő után nagyon erősen azt éreztem, hogy ezt a babát Leventének kell hívni, és Zsolt elfogadta. (Zsolt emlékszik egy olyan élményemre, hogy a meditáció alkalmával jött felém egy kisfiú a vízből, és elmondta, hogy őt Leventének hívják.)

Számomra teljesen hihetetlen volt, hogy most fiú érkezik, olyannyira elkönyveltem magamban, hogy nekem csak lányom születik. Még évekkel a születése után is egy csodaként éltem meg, hogy van fiunk is.

Az sem tudta a babavárás okozta örömünket megtörni, hogy az ötödik hónap első napján – derült égből villámcsapás – trombózist kaptam a visszeres lábamban. Több hét fekvés, injekciózás, két hónap lábadozás következett. Vettünk nekem egy biciklit, és amint lehetett, Szávával nap mint nap jókat bicikliztünk. Így a váradósság végére teljesen meggyógyultam.

Ezúttal is maradtunk a doktornéninknél és a kórháznál. Most is jártam lelkesen jógázni, ismét elmentünk egy tanfolyamra, ami ennek a babavárásnak járt.

Az utolsó egy hónapot nagyon nehezen viseltem, igen gyakran keményedett a hasam: ha felálltam, ha leültem, ha léptem, szinte folyamatosan. Ha valaki megkérdezte, mikor szülök, egy hónapon keresztül az volt a félig vicces válaszom, holnap. Többször megindultak a jóslófájások is, sok éjszakát virrasztottam.

Aztán a kiírt nap előtt a reggeli órákban már biztos voltam abban, hogy ez már a szülés, nem álltak le a jóslófájások, hanem erősödtek. Voltak mindenféle tervek arra, ki vigyáz a szülés idején a lányokra. Aznap reggel sem anyukámat, sem a szomszédot nem tudtuk elérni, viszont nagyon sürgetett az idő, így hirtelen ötlettel megkértük Csilla óvónénijeit, fogadják be a kétéves Szávát, amíg Anyu megérkezik. Nagyon jól sikerült ez a délelőtt, Száva boldogan játszott az oviban.

Mi pedig rohantunk a kórházba, ahova kb. tízre értünk be. Kellemetlen élményként maradt meg bennem, hogy az ügyeletes férfi orvos érkezéskor belső vizsgálatot végzett, felfektetve a vizsgálóasztalra, megvárva egy kontrakció közepét, vagyis a legerősebb fájdalmat.

Egy órát vajúdtam, majd 11-kor eltűnt a méhszáj, felfeküdtem a szülőágyra. Ismét ugyanabban a szülőszobában szültünk, ahol a lányok születtek. A szokásos forgatókönyv szerint 12 órakor megszületett Levente, 4150 g-mal, amin én igen meglepődtem, hogyan tudtam ekkora gyereket kihordani, majd megszülni.

A szülés alatt semmi probléma nem volt, a trombózisom miatt nem tartott a doktornő szükségesnek semmilyen gyógykezelést, utána sem.

A kitolás részleteire valahogy nem emlékszem, mert teljesen befelé fordultam. Ennek hatására éltem meg azt a csodálatos élményt, hogy a legnagyobb fájdalom közepette millió és millió szülő nő kiáltása szakadt ki belőlem. Ők adtak erőt, hogy ki tudtam tolni a babámat, velem voltak, és hangjukkal erejüket adták nekem, azt az erőt, amlevente2it ők is megéltek a saját szülésük alatt, együtt kiabáltak velem a fejemben.

A harmadik szülésem után fogalmazódott meg bennem az, hogyha még lesz gyermekem, nagyon szívesen kipróbálnám az otthonszülést, mert azt tapasztaltam, hogy ma Magyarországon nincs esély arra, hogy kórházban háborítatlanul, az anya igényeinek figyelembevételével lehessen szülni.

Levente születése hat éve történt. Levente nem véletlenül választotta a nevét, ő egy harcos, vitéz fiú, aki természetesen nagyon kedves szívünknek, az egyetlen fiunk, három lánytestvér mellett kell vitézként élnie.

O. Sz.

Csilla > > >
Száva > > >
Zorka > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.