Kezdőoldal » Szüléstörténetek » 371. nap: Linda szülése, Almi születése

371. nap: Linda szülése, Almi születése

Megjelent: 2011. okt. 11.

Fülledt, júliusi nap délutánja. Hatalmas pocakkal rendezgetem dolgaimat: könyvtári könyvek visszavitele, kölcsönkért baráti cókmókok visszaszolgáltatása, táppénzes papírok, miegyéb.

Késő este érkezünk haza szerelmes fészkünkbe. Már lefekvéshez készülődünk, amikor Ati visszaveszi a ruháit, és közli, leszalad a ház aljában lévő automatához pénzt tölteni a telefonjainkra. „Az fontos lehet.” ‒ mondja.

Éjszaka. Felébredek. Az ágyban fekszem, sötét van, kinyitom a szememet. Halk pukkanást hallok… összeszorul a gyomrom, ez AZ. Nem lehetett más, csak a burok. Megmozdulok, meleg magzatvíz önti el a combomat. Mosolygok, örülök, jólesik. Szólok Atinak: elkezdődött. Pötty elindult felénk.

Készülődünk. Mintha nyaralni mennénk, izgatottan, örömmel, kíváncsian. De szokásos dolgokat teszünk: öltözünk, vetkőzünk, zuhanyozunk, kakaót főzünk, beszélgetünk, előkészítjük a „cuccokat”, amiket a bábák kértek, amikkel vártuk, hogy a várakozásunk véget érjen: mandulaolaj, muskotályzsálya, pelusok, lepedők stb.

Virágot locsolok a hajnali fényben, Atival beszélgetek az erkélyen. Fájások is vannak. Mérjük. Mondom Atinak, mérje, én nem tudok most ilyet. Sűrűn jönnek. Egybefolynak, inkább csak fáj.

Az ágy elé térdelek, próbálok ellene menni a fájdalomnak, ez borzalmas. Megijedek: mi lesz, ha ez sokáig tart, nem fogom kibírni, ez naggggyon fááááj… már nem beszélek csak magammal, magamban.

A lelkemben megszólal egy hang: „Linda, ezt vártad, akartad, vállaltad! Ne menekülj, ülj a hátára, vigyen!” Megteszem. Vele megyek. Négykézláb ringatom a csípőmet, aranyfonalat fújok, ami rövid úton zengzetes tehénbőgéssé alakul. Ez segít, ez vezet, visz, mint egy mantra, az én tehénbőgéses mantrám, ez hozza meg a gyümölcsöt: Almát.

Hideg vizet kérek, sokat, a fejemhez. Abba lógatom magam, a hosszú hajamról folyik az arcomba… folyik alul, felül… víz…

Megérkezik a bába, nem látom, nem érzem, csak tudom. Ott van velem, mint Ati, csak tudom, csak velem. Egyedül vagyok, magammal vagyok, fontos dolgom van. Magammal.

Már világos van. Többen lettünk. Geréb Ági és Móni is megérkezik. Ezt kicsit már érzem. Kijjebb jöttem. Magamból.

Felajánlják, hogy váltsak testhelyzetet. (Nem akarom, a padlóba gyökereztek a tagjaim, itt búgok, bőgök, lengek, nem akarom, hogy fájjon!!!!!)

Ági azt mondja, nemsoká itt lesz a babám. (Nem hiszem.) És hogy a kontrakciók hozzák meg a kicsikét. Adjam át magamat nekik, ne fojtsam el. Azt várjuk, hogy hosszabbak és erősebbek legyenek ezek a kontrakciók (én meg azt, hogy rövidek és gyengék). Ez hozza meg a babát…

Ez meggyőzött, a baba, a Babám, Pötty. Találkozni akarok Vele! Gyere, Kicsikém! Felülök a fájásokra, megint (észre sem vettem, hogy kiszálltam, pedig de).

Villanások a fürdőszobából: körbe vesznek a bábák. Ülnek, vannak, csöndesek, türelmesek, béke van.

Villanások a szobából: éles reggeli verőfény, rögtönzött szülőalkalmatosságok a bábáktól. Jólesnek. Vizes borogatás a nyakamon, meleg borogatása a gátamon.

Ati is velem van, újra, ő is, mint a bábák. Csendes, masszív, tartó. Engem tart. Hátulról. Guggolok, fájok, nyomok, pihenek, fájok, nyomok, pihenek…

Alattam fekszenek a Nők. Bíztatnak, látják már, ők tudják, hogy mindjárt itt van. Újra egy villanásnyi félelem: nem fog menni, olyan régen nyomom már, és nem megy, érzem, hogy valamin megakad, ott benn, hogy valami megakad bennem… Segítsetek, segítsetek megszülnöm, gondolom magamban, de tudom senki nem segíthet. Ez az én ügyem.

Hallom Ági hangját: ha AZON a ponton átsegíted, megérkezik már. (A gondolataimban olvas…, tudja, hogy átvillant az agyamon, hogy valami akadály van.) Segít, segítenek, segítenek elhinni, hogy megcsinálom, hogy kisegítem… Sikerülni fog, sikerülni kell, erre születtem, születtem, szültem, szülök… Megszületett!

Ahogy kicsusszant: melegség, jóleső áradat. Hanyatt fektetnek, gondoznak, szeretnek.

Semmi dolgom, csak a babámat szorítom, semmi bajom, biztonságban vagyok.