932. nap: Egyszerűen csak engedni (Misike)

Nagyon szerencsések vagyunk, mert hatodik gyermekünket várva eleinte Ágival együtt készülődhettünk. Amikor Ági már börtönben volt, sokat jelentett ez a kezdet. Éreztem jelenlétét a várandósság alatt, a sok tipródásomban: most mi legyen, hol szüljünk? („Terhesgondozásban” újra a háziorvosunk segített.) Otthon nem vállal senki, melyik kórházban, kinél, hogyan?
Közben bejött ez a toxoplazmafertőzés. Mindegyik várandósság alatt nézték, sose volt, pedig akkor már nyolc éve laktunk kertes házban macskával, homokozóval… Szerettem volna kikérni Ági véleményét, de nem tudtam. Aztán nyeltem a sok antibiotikumot.
Szüleink örömére a 30. hét körül egy magánorvoshoz is eljutottam (persze, nem akárkihez). Tőle megtudtam, hogy most járt itt nála egy kismama, aki otthonszülést tervez. Na, tessék. Már hívtam is a bábánkat. „Persze, gyere!”
A 36. heti ultrahang miatt újra az SZTK-ba mentem (én naiv), kerestem a négy évvel ezelőtti rendes ultrahangost. S kifogtam a minden eddiginél borzalmasabb „lódoktort”. Pedig minden szükséges vizsgálat eredménye rendesen be volt vezetve a kiskönyvembe. Az AFP-hiány, hogy nincs állandó orvosom, hogy nincs választott kórházam, kiverte teljesen a biztosítékot. A legalapvetőbb emberi tisztelet is hiányzott belőle. Olyan hangot ütött meg, amit még a kutyával szemben sem használunk. Majdnem vizsgálat nélkül küldött haza… Próbáltam bólogatójánosként viselkedni, de nem sikerült. Végül azért meglett az az ultrahang…
Egy szombat reggel arra ébredtem, hogy rendszeres, tízperces fájásaim vannak, majd sok szünet, aztán újra fájások, újra szünetek. Gondoltam, délutánig ráérek, így mondtam a bábánknak is. Anyukámékat vártuk ebédre. Kérdeztem, hogy nem akarják-e elvinni a gyerekeket, hadd pihenjünk egy kicsit. Anyukám valamit megsejthetett, mert hamar elmentek.
De addigra újabb vendégeink érkeztek. Azt gondoltam, hogy még van időm, mert viszonylag nagy szünetekkel kevés (habár erős) fájásaim voltak. Csak azt éreztem, hogy nagyon melegem van (rajtam kívül senkinek), és hogy rettenetes fáradt vagyok. Olyan volt, mint amikor a kuktára rászorítjuk a fedőt, s habár kívülről nem látszik, azért az belül dolgozik, s aztán egyszer csak robban.
Abban a pillanatban, ahogy a vendégek kiléptek, rám tört a szülés (egy-két perces fájásokkal). Már telefonozni sem volt erőm. Szerencsére Balázs mellettem volt. Fél órán belül megszületett hatodik gyermekünk. Doulánk öt perccel, bábánk 20 perccel késte le.
Nem így terveztem, nem szerettem volna bába nélkül szülni. De így alakult. Félelmem nem volt. Éreztem az Isten tenyerét. Tudom, hogy családom felelőtlennek tart. Legjobb tudásom szerint hoztam meg döntéseimet, amelyben az igazságkeresés vezetett.
Ahogy megszületett Misi, leszívtam orrát, száját (a tőletek tanult módon). Köldökzsinórját leakasztottam válláról. A lepény megszülésével még megvártam a bábánkat. Vért (mint a többinél is, kivéve az elsőt) szinte nem is veszítettem. Minden rendben volt.
Köszönjük a megszerzett tapasztalatokat, miszerint szülés közben (ahogy az életben máshol is) nem erőlködni, akarni (nyomni) kell, hanem egyszerűen csak engedni, a kapukat kitárni, hogy átáramolhasson rajtunk a Teremtő erő.
Megtapasztalhattam, ahogy Balázs teljesen rám tud hangolódni. Már a várandósság alatt is, ha hányingerem volt, neki is, ha étvágytalan voltam, ő is… És most is a levegővételeknél is egy ütemben, egyszerre… Azóta én is tapasztalhattam ilyet. Mikor Réka várta a negyediket, és hányingere volt, ha a közelében voltam, én is éreztem.
A gyermekek persze csalódtak, hogy nem lehettek itthon, s biztosítottak felőle, hogyha lesz még testvérük (amit igen szeretnének), nem mozdulnak mellőlem, nehogy lemaradjanak!
K. J.
Összefoglaló Apamese > > >
Julcsika születése Anyamese > > >
Julcsika születése Apamese > > >
Bobó születése Anyamese > > >
Bobó születése Apamese> > >
Sógor születése Anyamese > > >
Sógor születése Apamese > > >
Jankó születése Anyamese > > >
Jankó születése Apamese > > >
Josti születése Anyamese > > >
Josti születése Apamese> > >
Josti születése Testvérmese > > >
Misike születése Apamese > > >
Misike születése Testvérmese > > >
Balázs születése Anyamese > > >
Balázs születése Apamese > > >
Balázs születése Doulamese > > >
Balázs születése kívülállóként > > >