Kezdőoldal » Szüléstörténetek » 971. nap: Egy életre szóló kapcsolat (Boján Benjamin születése – testvérszemmel)

971. nap: Egy életre szóló kapcsolat (Boján Benjamin születése – testvérszemmel)

Megjelent: 2013. jún. 2.

Négyünk közül én voltam az első, aki megtudta: „Jön az ötöske!”

Örömöm határtalan volt, hiszen nagyon szerettem volna még egy kistesót. Főleg még egy kishúgit. Szinte biztos voltam benne, hogy lány lesz. Gyakran gondolkoztam a szebbnél szebb lányneveken, amiket ajánlhatok anyukámnak. Egy nap, amikor az iskolában áradoztam barátnőimnek anyum egyre növekvő hasáról és a benne szunnyadó kistesómról, jött a hír, hogy fiút vár. Anyukám hívott és közölte, hogy 90%, hogy fiú lesz és Bojánnak fogjuk hívni. Nem tudtam megszólalni. Egyszerűen összeomlottam. Nem elég, hogy fiú, de még a neve is milyen már!

Otthon anyum és apum nagyon boldogok voltak. Kis videót vetítettek le bátyámnak, öcsémnek és húgomnak a pocaklakóról. Hívtak engem is, de nem mentem. Úgy éreztem, hogy nem fogom szeretni a babát, és látni sem akartam. Mindig is vágytam egy olyan kishúgira, akinek majd befonhatom a haját, akit lányos ruhákba öltöztethetek, akinek megtaníthatom, majd hogyan sminkeljen, aki ha megnő, az én ruháimat fogja kölcsön kérni, és akivel veszekedhetek azon, hogy már megint elvitte a kedvenc farmeremet. Hatéves Emma húgom nem ilyen volt. Mondhatni kisfiús, aki focizni szeret és inkább nadrágot, mint szoknyát hord, s a haja rövid legyen, csak ne kelljen fésülni.

Nagyon sajnáltam magam és dühös voltam a szüleimre, de főleg a kicsire, amiért kisfiú, és nem teljesíti be az álmomat.

Nem beszéltem meg ezt elég sokáig anyukámmal. De tudom, hogy rosszul esett neki, hogy nem voltam olyan izgatott és nem néztem meg a videót sem. Egy nap leült, és elkezdtünk beszélgetni a szülésről. Sokszor néztem anyukámmal a szülőszobát, meg húgom születését is megnéztem videóról. Sokat beszélgettünk a kórházi és otthon való szülésekről. Nagy példaképem volt Ági is. Egyszer találkoztam vele, kezet fogtunk, és én nem is akartam utána kezet mosni. Nekem ő olyan példakép, mint sok fiúnak Ronaldinho. Aztán anyukám elmondta, hogy ő mennyire bizonytalan, és nem tudja biztosan, hogy hol is akarja a szülést. Tart egy kicsit az otthonszüléstől, de megfogadta, hogy nem megy többet kórházba, s most nem tudja, mi legyen. Elmondta, hogy jobban örült volna egy kislánynak, mint egy kisfiúnak, aki biztosan nehéz kamasz lesz, ha a bátyjaiból indulunk ki. De az ő húsa-vére és az én testvérem lesz a pici, ezért szereti és várja. És amúgy is az a legfontosabb, hogy egészséges legyen.

Akkor nagyon elszégyelltem magamat. Anyukám támasza akartam lenni és segíteni neki. Miután véglegesen az otthonszülés mellett döntött, tudtam, hogy én ott leszek végig és segíteni fogok neki mindenben. Egyre izgatottabb lettem. Még mindig nem voltam boldog, de már a szülésre való felkészülés elterelte a figyelmemet. És egyszer csak ott voltunk, hogy egy mozgalmas nap után, amikor anyummal már feladtuk a reményt, hogy még aznap megszületik a pocaklakó, megindult a szülés.

Bátyám nagyszüleimnél nyaralt, rajta kívül mindannyian otthon voltunk. Épp lefekvéshez készülődtünk. Apum a szobánkban volt, játszott húgommal. Én is az ágyban voltam már. Hirtelen, hallottuk anyum ordítását: „Apaaaa!”

Nagyon megijedtünk mindannyian. Rohantunk ki a nappaliba, ahol a kanapén feküdt anyum. Láttam a döbbenetet az arcán, ahogy lenézett a lába közötti foltra a kanapén. Elfolyt a magzatvíz. Egyikünkkel se indult magzatvíz elfolyással a szülése, így anyum eléggé meglepődött. A szívem hevesen vert. Hát jön a baba. Én azt se tudtam, mit csináljak. Sokszor átbeszéltük, hogy mi mire való, amit bevásároltunk a szülésre, és tudtam, hogyan zajlik, de ez akkor már a valóság volt és nem elmélet. Nem csak beszéltünk róla. Ez most történt!!!

Anyum megnyugtatott minket, hogy a vajúdás még valószínűleg eltart egy darabig, úgyhogy nyugodtan menjünk vissza aludni, de én nem tudtam. Öcsém, aki két nap múlva 14 lett, átment egyik barátunkhoz aludni, mert nem akart otthon lenni a szülésnél. Én anyum mellé kuporodtam a kanapén, és hogy hasznosnak érezzem magam, mértem a fájásokat. Szóltunk apumnak, hogy hívja a bábákat. De apum a nagy izgalomban először a doulánknak szólt, s csak egy idő elteltével hívta fel a bábákat.

Mikor megérkezett a doula, mondta, hogy melegítsünk vizet, és az abba mártott textil pelenkákat odatettük anyum hasához. (Később anyum mesélte, hogy az nagyon jólesett neki.) Aztán egyszer csak anyum lefordult a kanapéról, és tudtam, hogy már mindjárt kint van. És akkor megláttam azt a kis pelyhes kobakját. Megkérdeztük anyum, hogy megérinti-e, de nem akarta. Én megsimogattam. Fantasztikus volt megérinteni a kistesóm buksiját. Jó volt, hogy érzi, hogy várnak rá. Mert már nagyon vártam.

Amikor a feje kibújt, kicsit megijedtem, mert túl soknak tűnt az az idő, amíg meg se mozdult. A feje lila volt, én meg egyre idegesebb. A doulánk kedvesen és nyugodtan szólt anyumnak, hogy toljon, de éreztem a hangjából a sürgetést, ezért még nyugtalanabb lettem. De végül megmozdult, egy utolsó tolás, és már kint is volt a doula és az én karjaimban. Mivel anyum már előre mondta, hogy kell egy különleges fogás az újszülöttekhez, mert nagyon csúszósak, ezért örültem neki, hogy nem egyedül fogom, hanem van segítségem. Bár az érzésen nem sokat változtatott. Én fogtam meg az öcsémet. Én érintettem meg először.

Utána már minden gyorsan történt. Anyum fölfeküdt a kanapéra, és a karjába adtuk a kisöcsém. Ekkor érkeztek meg a bábák. A méhlepény születésénél már jelen voltak, és mindenről megbizonyosodtak, hogy rendben van, én pedig elvágtam a köldökzsinórt.

Egy idő után anyum elment fürdeni, és addig apum kezébe adta a picurt. Én csak álltam és csodáltam a gyönyörű kis fejecskéjét, az apró kezeit, lábait. Anyum megszédült, és kérte apum segítségét a zuhanyzásnál. Éreztem, hogy eljött az én időm. Lekaptam magamról a pólómat, és a testemhez szorítottam az öcsém törékeny kis testét.

Feledhetetlen számomra az a pár perc, amíg együtt voltam vele. Egyszeriben minden ellenszenvem elmúlt, és csak a szeretet töltötte ki a szívemet. Azt hiszem, ott abban a pár percben, de lehet, hogy már a fejének megérintésekor, szerelmes lettem. Az öcsém egy kis csoda, és annak ellenére, hogy nem lett kislány, én nagyon szeretem.

A köldökzsinórt elkötöttük egy kis zsinórral és szépen lefertőtlenítettük, végül pedig anyummal bebújtak a jó meleg ágyikóba, de előtte bepelenkáztam és felöltöztettem a gyönyörű kisöcsémet.

Egy életre szóló kötelék alakult ki azon az éjszakán köztünk, és úgy érzem, ez nem fog elmúlni soha.

Dafna

Angyalkák > > >
Dusán > > >
Dafna > > >
Simon > > >
Emma Dorka > > >
Boján Benjamin születése – anyaszemmel > > >