igaz történetek szülésről, születésről

754. nap: Belém csapott egy villám (Szonja születése)

Megjelent: 2012. okt. 28.

Hirtelen jöttél. Nem volt még itt az ideje. Nagyon nem, de már nem volt visszaút. A hetedik hónap végén tartottunk, amikor egyik nap dél körül furcsa érzés lett a hasamban. Lefeküdtem aludni, gondoltam, majd úgyis elmúlik. Nem múlt el. Bementünk a kórházba, vártunk az orvosra, de még mindig nem hittük, hogy nagy baj lehet. Bementünk a vizsgálóba, méhszáj megrövidült, sűrűsödő kontrakciók, koraszülés… Irány a klinikára.

Szülőszobán csengetünk. Apa nem jöhet be. Nekem ez is tragédia. Felvétel, vizsgálatok, kérdések. Nagyon sokáig tart. Mire Apát beengedik, már az ágyon fekszem. Egymás mellett sok ágy, függönyökkel elválasztva. Én kórházi hálóingben, CTG a hasamon, karomban infúzió, és már operációt pedzeget az orvos.

Nagyon jó, hogy már nem vagyok egyedül. Orvos megjelenik: „Meg kell operálnunk.” Azt az érzést nem tudom elmondani, amit akkor éreztem. Körülbelül mintha belém csapott volna egy villám. Nem születhet meg másként, rossz a szívhang. Apa műtőbe bejöhet, igaz késve engedték be, majd előbb is küldték ki.

Mikor kiemeltek belőlem, csak egy pillanatra láttam a fejed búbját, mert egy rongyba voltál csavarva. Már vittek is. Apa mehetett megnézni téged. Vele a folyosón találkoztam utoljára, miután kiküldték.

Engem tolnak fel az intenzívre. A liftben még együtt lehetünk, majd újra egyedül maradok. Nagyon egyedül. Egész éjszaka sírtam. Téged tíz óra elteltével láttalak meg.

Ez nagyon nehéz kezdet és igazságtalan. Nem így akartuk!

Pár naposan mosolyogtál. Találgattam magamban, hogy vajon min?

Három napig bírtam a kórházban. Nagyon jó volt hazamenni, csak kár, hogy nélküled.

N. A.

Aliz >>>

Véletlenül kiválasztott mesék.