Kezdőoldal » Szüléstörténetek » 951. nap: Alma az Őrségből

951. nap: Alma az Őrségből

Megjelent: 2013. máj. 13.

Jaj, csuda szép ez a mesékkel teli kincsestár. Csodálatos ennyi igaz szép történetet hallani. Áldás annak szívére, fejére s kezeire, aki megálmodta, s akik létrehozzák, gondozzák. Köszönöm.

És itt a mi mesénk:

New Mexico, USA, az Őrség, majd Szabados György zongorakoncertjére virradó hajnal, Pest, barátnőm albérlete: Vihar, szélvihar. Hallottam óriási, ágakat tépő erejét. Bent egy csöndes fürdőszoba, egy szál gyertyaláng világja. Egy kád tele meleg vízzel, ott feküdtem még az előbb, s vártam az idő elmúlását, erős fájdalmak között. Ági a kád mellett térdelt, Kriszti a kád végében ült, és éreztem kedves jelenlétét. Férjem meleg, nyugtató hatású, levesszerű ételeket főzött, tálalt nekünk. Mikor nagyon hasított a fájdalom, Ági gyengéd érintéssel egy folyamatos kört írt a hasamra.

Bámulatomra a fájdalom Ági érintésére megszűnt. Nagyon hálás voltam. Most állok, most már nagyon várok, most már ordítok, bár én nem tehetek róla, én így sohasem engedtem még ki ennyi levegőt nagy-nagy hanggal a számon. Most én nem is igen tudok róla, de mégis úgy gondolom, ordítok, és kapaszkodom nagyon, de nagyon. Craig most muszáj, hogy egy szikla legyen, muszáj. Kapaszkodom és ordítok, persze minden, de minden feszít, aztán Ági szól, lenyúlhatok, s megérinthetem a babám fejét, ha szeretném, épp hogy ki lehet tapintani, mondja. Félve odaeresztem kezemet, és óriási meglepetésemre valóban egy élő kicsi fej piciny meleg búbja. Ez volt a pillanat, ami nagyon kellett már, órák óta, hogy megérinthessem őt, akiért ez a sziklákat rengető erejű szenvedés mind van. Így most csak szerelmet, meleg csodát érzek.

Most már semmi sem fáj, már minden megéri, mert most már érzem, a kezemmel tapintom az édes okát mindennek. Már itt van, és tényleg, innen már semmi sem szenvedés, innen már csak kijjebb kerül és itt lesz. És valóban kibújt ő, és igazán tarthattam őt, a csodát.

„Jaj de szép! Jaj de gyönyörű!” ‒ hallottam, hogy ezt én mondtam, és egy soha addig nem ismert mámor vett hatalmába. Tudtam, megtörtént a csoda, a születés, s ő itt van kint, egy icipici kicsiny testecske, lélekecske. Tartom őt. Szeretem, jaj de szeretem.

Ágiék közben nyilván mindenről gondoskodtak, amit én fel sem nagyon fogtam. (Olyanok voltak, mint a jó anyák a háttérben, akik a gyerekek létezéséhez szükséges mindent megteremtik csendben a legnagyobb odaadással, mi pedig csak szülünk. Jöttek, anélkül, hogy beléptek volna, ott voltak csendesen, s majd elmentek, anélkül, hogy eltávolodtak volna. Karácsonykor volt ilyesmi érzékelésem gyerekkoromban. Talán sok ember, sajnos, még csak nem is sejti, hogy ilyen körülmények között is lehetséges szülni.)

Aztán zsinórunk, a méhlepényünk, a költözés be az ágyba a párnák közé. Látom, ahogy az édesapja mint egy tollpihét tartja őt, könnyekben. Ágiék írnak, s segítenek, és aztán megint én tarthatom őt, most már az ágyban pihegünk, ismerkedünk a mellbimbóval. Ágiéktól búcsúzunk.

Másnap a csend óriás volt, a vihar elült, úgy kint, mint bent. Csak egy nagy kutya ugatott időnként a szomszéd udvarból. Szerettem a hangját. Olyan volt minden aznap, mint egy nagy álom. Pihentünk, erősen pihentünk. A gyermekorvos, Ági barátja, meglátogatott minket, és az állapotunkkal és a babánk szépségével nagyon meg volt elégedve.

Vissza az Őrségbe, ami úgy hiányzott ‒ mi is neki, a fű a nyakunkig ért, és a kutyánk elveszett. De minden gyönyörű volt. Itt éltünk nagy nyugalomban, és a kutyus is megkerült, ő is szült közben, a szomszéd faluban, befogadta egy család. Aztán nagy könyörgésemre visszakaptuk őt, és együtt szoptattunk a szilvafa alatt a májusi s majd nyári napsütésben. Ő, ha megunta, felállt, és odébb ment. Én megunni nem tudtam. Boldog és hálás voltam, hogy a természetben lehettünk. Lányunk most 16 éves, fiunk 12 éves, ő is otthon született amerikai bábák segítségével víz alatt.

Sok hála és millió köszönet Áginak, hogy segített és vigyázott ránk, mert nélküle ez mind, mint mindnyájan tudjuk, egész másképpen történt volna. Krisztinek a nagyon kedves, finom jelenlétéért, amit a mai napig érzékelek. Craignek, amiért az otthonszülést kezdeményezte, biztatott, és könyveket hozott, és végig mindenben velem volt. Drága Gyöngyi barátnőmnek, hogy egyetlen barátként kitartott elhatározásom mellett, valamint felajánlotta albérletét a szülés idejére. Ez időre visszaköltözött a kollégiumba, egyéves kisfiával.