igaz történetek szülésről, születésről

1703. nap: Aggódok

1703. nap: Aggódok

A listán, amit Ági az elutazása előtt lediktált, hét név szerepelt. Mindössze másfél napról volt szó, amíg Ági távol lesz. A listáról egyedül Nórát nem ismertem. És éppen ő jelentkezett 23-án reggel 6.12-kor. Úgy érezte, elfolyt a magzatvíz egy órakor, és azóta, körülbelül kettőtől kontrakciói vannak. Ritkák és nem erősek ugyan, de azért menjek el. Összeszedelőzködtem és nagy viszontagságok után megérkeztem hozzájuk K-ra.

És megint elöntött a mély, testetlen félelem. Hát mire jó nekem a semmibe ugrálni? Hát nem lenne jó egy nyugis munkahely? Mentek az emberek munkába és tudtam, hogy irigyelhetném is őket, de nem sikerült. Sok-sok virágárus. (Ági mondta egyszer valakinek, aki félelemre panaszkodott, hogy menjen virágárusnak, ott nyugalom van.)

Ám félni mégse jó. A félelemmel, ami megkötöz és megfoszt az örömtől, kezdenem kellene valamit.

Nórával és Sanyival találkoztam a tanfolyamon, de nem emlékeztem rájuk. Van egy otthon született kislányuk, Anna, ő hároméves. Pár perccel utánam megérkezett Kati, aki Nóra előző szülésén is ott volt. Körülbelül fél nyolc lehetett.

Sanyi nyitott ajtót, akit mindenki Sanyikának szólított, egy kedves, szolgálatkész kis ember. Nóra a kisebbik szobában, egy fotelban ült. Borzasztóan szomorú, lehangolt és lehangoló volt. Álmából ébresztette a hirtelen folyás, amit magzatvíznek vélt. Mondtam, hogy mutassa, de azt felelte, csak a bugyija lett nedves és azt rögtön ki is mosta. Azóta nem folyik semmi. Egy óra után már nem mert elaludni, hasmenése van, nem evett és nem ivott, fél, hogy hányni fog.

Magamban felállítottam a diagnózist, hogy távozott a nyákdugó és tart a látens szak. Persze nem lehetett kizárni, hogy mégis burokrepedés volt, hiszen Nóránál jobban nem tudhatja senki. Ezért igyekeztem a belső vizsgálatról lebeszélni és a hőmérsékletét is megmértük, 37˚C volt. Másfél órát voltunk vele, ritkán jelentkeztek kontrakciók, 20-30 másodpercesek, ilyenkor nem szólt bele a beszélgetésbe, de fájdalomnak nem adta jelét. Ha nem figyeltem volna külön erre, nem vettem volna észre ezeket a kontrakciókat.

Sanyika a kislányt rendezgette, akit leginkább szerettek volna távol tartani a szülésre kiszemelt szobától. Ez persze nem volt lehetséges. Sanyika ezen kívül ügyfelekkel tárgyalt (mivel tévészerelő), megpróbálta Annát felöltöztetni és megreggeliztetni, amiben gyakran volt szüksége Nóra útmutatására.

Tulajdonképpen jól éreztem magam náluk, bár ebben Katinak is része van. Meg voltam győződve róla, hogy még feleslegesen jöttünk. Amikor Nóra megértette, hogy készülünk elmenni, megpróbált eltéríteni ettől a szándékomtól, de én meg nem akartam akárhány órát, esetleg napot ott várni, míg elkezdődik a tágulási szak.

Nórának evést, ivást és alvást tanácsoltam. Én éjszakára terveztem a szülést. Különösen, mivel nem volt gyerekvigyázójuk. Láthatóan Annát nagy gonddal és figyelemmel (talán túl naggyal is) nevelték. Nehezen tudtam elképzelni, hogy Anna jelenlétében gond nélkül beléphet az életükbe még valaki, aki szintén figyelmet kér.

Tehát eljöttünk. Kati kint megemlítette, hogy Nóra nagyon bizonytalan, de szépen és gyorsan szül, ha majd eljön az ideje.

Kati hazafelé mutatott egy rövidebb utat. Nekem nem tűnt rövidnek, viszont meglehetős bonyolultnak találtam. Gondoltam is, hogy egyedül nem tudnék visszamenni, ha kellene. Ekkor már elvált az utunk és ismert terepen haladtam.

Egyszer csak megszólalt a telefon: forduljunk vissza! Szerencsére Katival egykettőre megtaláltuk egymást és visszafelé is őt követtem. Útközben érkezett Sanyikától még vagy három hívás, hogy nyomjuk a gázt nagyon.

9.41-kor ismét Nóráék kisebbik szobájában voltunk. Nóra a földön kuporgott, alatta valami párnahuzatféle, ölében a kisbaba valami ágyneműhuzatba takargatva. Elkezdtünk fűteni és kerestünk a babának száraz takarót. Kéréseinkre Sanyika sorra mindent előszedett, csak előbb megkérdezte Nórát, hogy mi hol van.

Nagy óvatosan beengedték Annát. Ő eddig a nagyszobában, a rácsos járókában álldogált megszeppenve. Előbb azt hittem, hogy Annát a vértől vagy a kitárt meztelenségtől akarják megóvni, de valami mástól féltek, talán attól, hogy megfog vagy megkérdez valamit. Gyorsan ki is kellett mennie. Pedig nem tett semmi félelmeteset.

A baba körülbelül öt perccel az érkezésünk előtt született meg. Ahogy javasoltam, Nóra lefeküdt és aludni próbált. 15-20 perccel azután, hogy elmentünk tőlük, erőteljes kontrakciók indultak. A tágulási szak nem lehetett több 20 percnél. Nóra még mindig feküdt. Aztán kirobbant a magzatvíz és rögtön utána jött a baba. Nóra tudta, hogy ez már a gyerek feje, leguggolt az ágy mellé, és érzett egy kis ijedtséget, egy kis bosszúságot, hogy minek is mentünk el, de a tudatát az a felismerés töltötte be elsősorban, hogy EGYEDÜL van. És amikor ezt elmesélte, eszembe se jutott megkérdezni, hogy Sanyika mit csinált vagy hol volt. A gyereket Nóra fogta meg és emelte magához, köldökzsinór nem volt a nyakán és azonnal felsírt. Aztán meg is érkeztünk.

Volt egy nem túl nagy tócsa a szőnyegen. Nórát felsegítettük az ágyra. Háromnegyed óra múlva felült és megszülte a lepényt. A burokba csomagolva viszonylag sok véralvadék is kijött. Ami történt, azt normális vérzésnek nevezném, gátsérülés minimális, a méhe gyönyörűen összehúzódott.

Mégis, mire elcsomagoltam a lepényt, Nóra falfehér volt, erőtlen; elkezdtük itatni, csekély vérnyomást és magas pulzust mértem. Még hányingere is lett. Összességében kivérzett külleműnek mondanám. Pedig a vérveszteség nem volt jelentős. Tudtam, hogy csúnya visszerei miatt mihamarabb fel kellene kelnie, na de így?

A baba mérsékelt érdeklődést váltott ki belőlük. Kislány. Több mint három kiló. Ő nagyon jól érezte magát, gyönyörű színe volt és bőszen szopott.

Igyekeztünk Nórát feljavítani, de nem nagyon sikerült. Mentő hívására nem gyűlt össze elegendő indok. Erőtlen volt, szomorú, lehangolt és lehangoló. A legcsekélyebb bizalmat sem tudtam benne ébreszteni.

Három és fél óra után eljöttem. Nóra miatt még maradtam volna. Ámbár ennyi idő alatt sem lett rosszul. Tudom, hogy ez nem kielégítő magyarázat, mégis, már nagyon mehetnékem volt. Kicsit javult a vérnyomása, pulzusa rendeződött. Kérdezgettem, hogy van, de úgy láttam, ő erre nemigen mondaná soha, hogy jól. Igyekeztem okos tanácsokkal ellátni és csodálkozva észleltem, hogy baljós jeleket keres magán.

És hazafelé nem éreztem semmiféle katarzist. Csalódást se éreztem, pedig már nem is tudom, hanyadik szülés, ahol nem láttam a megszületést. Mérhetetlen aggódást éreztem. Nem hagytam őt jó helyen, jó állapotban. De az ottlétemmel se tudtam segíteni neki.

Délután felhívtam őket, hogy gyerekorvost ajánljak. Addigra kihívták a közeli kórház neonatológusát. Ő mindent rendben talált. De megemlítette, hogy az első 48 órában bármi előfordulhat. A „bármi” pedig szerintem is a legfélelmetesebb szövődmény. Aminek nincs neve, az ellen nem lehet védekezni. Hogy mi lesz, ha bármi történik, arra nincs válasz. A „bármi” — veszélyes.

Nóra azt fontolgatta, hogy bemennek a kórházba. Aggódott, hogy a gyerek szörtyög. Különben, míg ott voltunk, nem szörtyögött. Nóra felvetette, hogy leszívná az orrszívóval. Én meg azt mondtam, tegye. Pedig talán azt kellett volna mondanom, hogy induljanak a kórházba.

Csak azt nem értem, hogy szülés előtt mért ódzkodott annyira a kórháztól? És utána miért vágyott oda?

Ez tegnap történt. Azóta nem kaptam hírt felőlük. Nem jelentkeztek. Aggódok.

K. Á.

(Részlet az Inda című könyvből. A kép illusztráció, készítette: Koós Tamás.)

 

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.