Kezdőoldal » Szüléstörténetek » 986. nap: Én Áronom, gyönyörű kisfiam, kicsi Hold

986. nap: Én Áronom, gyönyörű kisfiam, kicsi Hold

Megjelent: 2013. jún. 17.

Emlékszem a két csíkra
csak néztem, néztem és azt hiszem, főleg féltem
vagy mintha nem velem történne
bementem a hálószobába Krishez
szó nélkül mutattam
nem értette
elmagyaráztam
„Hát… azt hiszem, ezt akartuk, nem?”…
nagyon szeretem a mosolyát
mindig is nagyon szerettem

nem is tudtam, mit csináljak
orvos? kihez?
Edit nemrég szült, menjünk az ő orvosához
nagyon-nagy titokban gondoltam otthonszülésre
de ki se mondtam

rutin, rutin, rutin
szófogadó kismama voltam
eljártam minden vizsgálatra
sok-sok pénzt fizettem a magánrendelésért
órákig vártam egy-egy tízperces vizitre

van valami kérdés?
nincs
nincs
nincs
nincs
most nem értem, miért nem láttam be: félek
mintha nem velem történt volna

úgy dolgoztam, mint addig
sőt
ki ha én nem
laza kismama
fasza csaj
a pocakomat nagyon, nagyon szerettem

úszni jártam
ez volta az egy, amiből nem engedtem
zsarnoki pót-anyuka főnökasszony kényére-kedvére bármit megtettem
szerettem, tiszteltem
hogy ő is szeressen
hogy mindenki szeressen, hehe
de a heti egy délelőttből nem engedtem
kicsi Áron
veled a pocakomban olyan büszkén vonultam az uszodában, mint azelőtt soha, soha

befelé fordulás, hehe
ugyan már
egyszer, nagyon mély gödör
Kris kint nyírta a füvet
én bent Nick Cave-et hallgattam
és valami iszonyú félelem
mozdulni nem tudtam
talán órákon át
hogy ez a gyerek TÉNYLEG meg fog születni
hogy ez életem legnagyobb csapdája
hogy nincs visszaút
jaj, nagyon féltem
aztán ment minden tovább
rutin, rutin, rutin
ki ha én nem

nem nyílik
nem puhul
nem megy lejjebb
nincs fájás
nem nyílik
nem puhul
nincs fájás

kiírt nap
nem nyílik
nem puhul
nem megy lejjebb

terminustúllépés
jöjjön be csütörtökön, Szilvia

utolsó fényképek
felmászom a cseresznyefára
laza kismama

nem nyílik
nem puhul
nem nyílik

csütörtökön bement Szilvia
kistáska, újságok
tágító
heverészés éjjel a vajúdóban
szüléshangok
újságolvasás
tágul? tágítja? egyedül vagyok

nagy melodramatikus levélkezdemény
naplószerűség a születendő babának
nem éreztem őszintének
nem is volt az
soha nem fejeztem be
talán ezt most, ha senki nem ébred föl

rutin, rutin, rutin
burokrepesztés
csorog a víz
egy fémtálkába?
három centi? mittomén mit mondtak
burokrepesztés, infúzió

utáltam azt a hálóinget
szebbet szerettem volna
én vettem
fájásmérés
semmi
nem nyílik

hol vagy már, édesem
reggelizek, mindjárt jövök

megjön
föl, le, föl, le
tolja utánam az infúziós állványt
társasozunk is
kígyók és létrák
egyfolytában elver
veszítek
nem nyílik

minden órában vizsgálat
rutin rutin rutin

ha egy óra múlva nincs semmi, akkor császár
a császáros papírt persze már felvételkor aláírtam

most nemcsak a szívhangot hallgatják
mint eddig
óránként egyszer
hanem fájásmérés
semmi
semmi
semmi
semmi
pedig nekem fáj!
majdnem sírom a szülésznőnek
(a gép szerint nem)
tudom, kicsim, tudom
és végigsimít – talán – az arcomon
de akkor már lendületben a műszak
végre csinálhatnak velem valamit

később a műtőben az egyik zöld a másik zöldnek a fejem fölött
mitől lett ilyen sürgős? ez ezt csinálja reggel óta, mondták a szülésznők
az EZ az ÉN voltam
az EZT pedig az én kicsi, elindított, művi vajúdásom
amibe a legjobb tudásom szerint mentem bele
csináltam végig

dolgozik a műszak
borotva
Kris meg én még mindig nem hisszük el
azt hiszem, sírunk
pucéron a tolóágyon
plafont néz

palack kicserél
onnantól nincs fájás
nincs fájás
nincs fájás
nincs fájás
semmi

ez volt hát az én vajúdásom
egy palack kémia
elárult a testem
cserbenhagyott
rutin
rutin
rutin

zöld
zöld
zöld
görbítse be a hátát
zöld lepedők
húzzák-vonják

nagy tappancsok
duzzogó arc
megfoghatom a talpát
felsír
hideg a keze – mondja mellettem valaki
kisfiú
azt hiszem, ezt is mondják

hogy fogják hívni?
Áron
szép név
nem érzem őszintének
nem érzek semmit
aludni akarok

kint Edit fényképez
engem összevarrnak
jaj, el ne aludjak a műtőasztalon
milyen ciki…

nem érzek semmit
nem velem történik
ó istenem, aludni akarok
mi ez a rossz film?

letolnak
átraknak
Kris, Edit, Zoli, Panna is?
meg Kris kezében A gyerek
mintha nem a saját emlékem lenne
mintha a fényképekből raknám össze
Edit a mellemre rakja

(Rebus hívott, aludni is kéne)

F. Sz.

Rebus > > >