899. nap: A „nagy terv” (Maja születése)

Ismét várandós lettem! Nem váltottam orvost, gondolva, hogy „megmutatom én neki!”… Hiába mondogatta, hogy nagy hülyeség császár után simán szülni, nem hallgattam rá. Azt is mondta, hogy ha a kiírt napig nem indul be a szülés, reggel nyolckor vár szikével a kezében!
Hát, mit is mondjak… 39+3 voltam, amikor úgy döntöttem, hogy megiszom a babaindító koktélt, és még aznap éjszaka beindult valami. Ötperces „fájásaim” voltak négy órán keresztül, és elindultunk a kórházba. Szűk egy ujjnyira voltam nyitva, amikor beértünk, és bent tartottak. Kaptunk egy szülőszobát, és rákötöttek a CTG-re, és úgy is maradtam következő öt órán keresztül. Sajnos, a fájások lassultak, egyre ritkában jöttek.
Reggel felé elment a magzatvizem, és kaptam hat órát. A fogadott orvosommal nem találkoztam, 18 órát vajúdtam, és csak a végén jelent meg, mosolyogva, hogy lejárt a hat órám, és én továbbra is egyujjnyira voltam nyitva, úgy hogy ismét irány a műtő!
Azt a műtétet nagyon rosszul viseltem. Spinális érzéstelenítés után lezuhant a vérnyomásom annyira, hogy nem kaptam levegőt, és hatalmas nyomást éreztem a mellkasomban, pánikba estem. Az aneszteziológus oxigénmaszkot nyomott a fejemre, sajnos, nem segített. Levegő után kapkodtam, odaszíjazva az ágyhoz, lebénított lábakkal! Halálfélelmem lett, először az életemben.
Szerencsére, jó vége lett, és egy gyönyörű kislányt emeltek ki a hasamból. Maja már nem volt annyira morcos, mint a bátyja, de szintén egy hideg, fényes műtőben jött világra, nem tudtam magamhoz ölelni, megszoptatni, megfogni.
Mérges voltam magamra, hogy nem sikerült a „nagy tervem”. Ahogy kijöttünk a kórházból, elkezdtem kutatni és érdeklődni egy olyan orvos után, aki elvállal. Sajnos, mindenhol zárt ajtókra leltem!
Rengeteget olvastam, tanulmányoztam. Tényleg ennyire veszélyes a VBA2C? Felelőtlen vagyok? Jobb lenne (nekem és a gyerekemnek) egy programozott harmadik császár a 38. héten?
M-V. A.