igaz történetek szülésről, születésről

848. nap: „Hékás! Szia!” (Trisztán születése)

Megjelent: 2013. jan. 30.

Trisztánnak már jóval a fizikai megfoganása előtt volt neve, s nagy-nagy várakozással hívogattuk őt. Első gyerek! Minden új, minden rózsaszín. Szívesen veszek részt a terhesgondozásban, megyek minden vizsgálatra, négyhetente a nőgyógyászhoz – büszkén mutogatom az ultrahangfelvételeket.

Már a hetedik hónapban jártam, amikor úgy döntöttünk, első gyermekünk otthon fog születni. Micsoda izgalom! A felkészítő információs hét minden napját, minden szavát lelkesen és felpörögve ittam. Ugyanakkor megdöbbenve találkozom ezzel az „új világgal”, hisz a létezéséről sem tudtam ezidáig.

Február van, hamarosan itt a 23. szülinapom. Bár az információs héten végig jegyzeteltem is, mégsem tudom mire vélni, amikor egy vasárnap estén barnás színű váladék folyik belőlem. Nem tudtam, hogy a nyákdugó.

Éjszaka három körül szokás szerint ébredek, kimegyek pisilni. Ez most azonban valami más. Nem tudok visszaaludni, forgolódom. Megkezdődnek a kontrakciók. Uramisten. Biztos, hogy ez az? Telefonáljunk? Nem, még várhatunk, legyünk benne biztosak.

Egyszer csak biztos vagyok. Kellemes meleg van a tetőtéri részben. A szoba és a fürdő között sétálgatok a folyosón. Jólesik a padlófűtés. A kontrakciók alatt szökdelek – hátha így elmúlik – gondolom. Meglep az erős fájdalom. Sokszor próbáltam elképzelni, de ilyen hatalmas támadásra nem számítottam. El-elszállok az intenzitásától. Mintha Ervin néha szólna hozzám, de nem vagyok jelen – narkotikus élmény.

Lassan pirkad, már világosodik, amikor Ági megérkezik. Nem tudott sietni, információs hét van, s ő tartotta volna a hétfőt. Intézkednie kell ez ügyben is. Udvariasan elnézzük neki. A kádban ülök, amikor feljön hozzám. Hatalmas kád forró vízben. Mennyei ott elmerülni. Ági mosakszik, leül a kád elé. Anyukám a káddal szemben a vécén csücsül. Ervin fényképez. Én pedig szépen, csendben, jó kislány módjára vajúdok. A kontrakciók közti szünetekért végtelenül hálás vagyok, nyilvánvalóan csupán ezek miatt nem halnak bele a nők a szülésbe.

A szomszédban újfundlandi kutyákat tenyésztenek. Csodaszépen tudnak énekelni, s mintha éreznék a gyermek érkezését ezen a téli reggelen, együtt kezdenek nótába. Elered a hó. Nagy pelyhekben, ráérősen hullik.

Érzem, hogy megváltozik a fájdalom. Égető érzés a gátam felől. Hátravetem a fejem, ökölbe szorítom mindkét kezem, s hang nélkül nyomok, nyomok, ahogy csak lehet. Ági az orbáncfűolajért nyúl, s védi a gátamat. Mégis reped picit, csíp is rendesen. Mindössze két kontrakció, s kint van! Ági egyetlen mozdulattal segíti a víz felszínére és veszi le nyakáról zsinórt. Micsoda tapasztalt kezek!

„Hékás! Szia!” – így köszöntöm. Soha nem tapasztalt megkönnyebbüléssel dőlök vele hátra, s takarom, ölelem, minden oldalról. Nem sír, makog, mint egy kismajom. Sapkát kap, meg lahézis nevű homeopátiás szert a zsinór miatt.

Maradnék még így, de kezd hűvös lenni, kisegítenek bennünket a kádból. A lepényt már a szobában szülöm meg. Furcsa, erre sem számítottam, hogy még ez is van. Ági két öltéssel összevarr. Szabadkozik, hogy fájni fog – tényleg így van, de hamar kész. Ki lehetett bírni.

S különben is, kit érdekel, amikor végre itt van, megszületett az én drága kisfiam! Olyan szép! Egész biztosan a legszebb az egész világon! S szopizni kezd, kedvesen, picit ügyetlenül. Végre sikerül. Azta’! Ezt se mondtátok, hogy ez így fáj! Nem semmi.

Ági elköszön, s megkérdezi, adhat-e egy puszit nekem? Jé, tényleg – erre még nem volt alkalmunk.

M. T.

Samu > > >
Jónás > > >
Bodó > > >
Róza > > >
Zsolti > > >
Andris > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.