igaz történetek szülésről, születésről

826. nap: Részese lenni egy új élet jövetelének (Anita születése apaszemmel)

Megjelent: 2013. jan. 8.

„Miért sírsz, nagyfiú?” – kérdezte a hang, miután meghallotta a szipogást. „Hát nem is tudom.” – válaszolta a nagyfiú, s szája mosolyra húzódott. „Sírsz és nevetsz egyszerre?” – kérdezte a hang, nem értve a helyzetet. „Tudod, most nem bánatomban sírok, hanem a boldogságtól.” – mondta a nagyfiú a hangnak. A nagyfiú és a hang már sokat beszélgettek a boldogságról és a boldogtalanságról.

„Most miért vagy boldog? – kérdezte a hang némi gúnnyal. – Talán megint egy lány van a dolgok mögött?” „Egy lány van a dolgok mögött, de nem olyan értelemben, ahogy te gondolod.” „Lány is meg nem is? Ezt nem értem.” „Elmagyarázom!” – és a nagyfiú elkezdte magyarázni a hangnak boldogsága okát, miértjét. „Katiról meséltem már, ugye?” „Ő a feleséged, de sokat nem tudok róla.” „Ő a feleségem. Most majd mesélek róla bőven. Szóval, Katival nem túl sok gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy kisbabát szeretnénk.” „Szóval ezért vagy most boldog? Kisbabátok született?” „Igen, de szeretném végigmondani.” „Ne haragudj! – kért bocsánatot a hang. – Még annyit hadd kérdezzek, hogy miért mondtad, hogy nem túl sok gondolkodás után döntöttetek?” „Tudod, sokan kérdezték a barátaink közül, hogy jól átgondoltátok ti ezt? A válaszom minden esetben »Nem.« volt. Ha az ember pontosan, részletesen átgondolná a gyermekkel járó felelősséget, kiadásokat, akkor sok pár csak 55-60 évesen merné vállalni a gyermekáldást. Nos, mi az úgynevezett sorsra támaszkodva mondtuk ki magunknak és egymásnak, hogy kisbabát szeretnénk.”

„Hogyan telt el az a kilenc hónap, amikor a baba Kati hasában volt?” „Látod, ez nagyon jó kérdés, mert olyan gyorsan elment, hogy észre sem vettem.” „Hogyhogy gyorsan elment? Kilenc hónap azért kilenc hónap.” „Igen, de az én emlékeimben úgy él, mintha néhány nap lett volna. Kati egész idő alatt nagyon jól érezte magát. Nem volt semmi, de semmi gond. A kisbaba nagyon szépen fejlődött. Mi sokat beszélgettünk vele, sőt még írtunk is neki.” „Írtatok? Mit?” „Talán egyszer majd megmutatom.” „Alig várom.” „Akárcsak mi a kisbabát. Sokszor éreztük azt, hogy már nagyon hiányzik, és jó lenne, ha itt lenne közöttünk. És most itt is van. Hallottam, valamikor egy bölcsességet, miszerint az élet olyan, mint egy jó könyv. Ha jó a könyv, akkor gyorsan a végére érsz, és sajnálod, hogy már vége. De ha a könyv rossz, akkor kínlódás az olvasása, és alig várod a végét. Ez a kilenc hónap nekem most úgy tűnik, mint egy nagyon jó könyv.”

„Sokat készültetek a szülésre?” „Hát, nem mondhatnám. Sokat beszélgettünk róla, elvégeztünk egy információs hetet, de…” „Milyen információs hetet?” – vágott közbe a hang. „Ez egy felkészítő hét volt.” „A szülésre?” „Igen.” „Hogyan lehet a szülésre egyáltalán felkészülni?” „Nos, igazából sehogy. Én mondjuk, fiú vagyok, és ilyet talán egy lánytól kellene megkérdezni. Ez az információs hét sokat segített abban, hogy megértsük, mi is történik most velünk.” „Beültetek egy padba, és előadásokat hallgattatok?” „Így képzelsz el egy információs hetet?” „Azt hiszem, igen. Sokszor voltam már ilyesmin.” „Például?” „Például… például… mindegy. Milyen volt az információs hét?” – tért ki a válaszadás elől a hang.

„Az információs hét egy nagy szobában zajlott, ahol kellemes félhomály volt. Kényelmesen le lehetett ülni, bár Katival mi általában szivacson feküdtünk.” „Miről szóltak az előadások?” „Az az igazság, ezek nem is előadások voltak, hanem inkább beszélgetések.” „Akkor miről szóltak a beszélgetések?” – türelmetlenkedett a hang. „Nem is az a lényeg, hogy miről szóltak. Persze voltak gyakorlati tanácsok is, de azt hiszem, most, a szülés után értettem meg, hogy sokkal több történt ott.” „Hát megőrülök! Mondd már!” ‒ követelte a hang. „Nyugalom! Máris mondom. Mikor odamentünk, mi sem tudtuk, mi vár ránk, és most, a szülés után már tisztán látom. Az egész információs hetet körüllengte valami.” „Mi?” „Talán a születés és a kezdet hangulata. Amikor valami ismeretlennel kerülsz szembe, és az izgalom, mint az első igaz szerelem szorítása lesz rajtad úrrá.” „Hát ezt nem igazán értem, de szépen hangzott.” „Az információs hetet, ha napjaira szedjük szét, akkor a szülés folyamatára készít fel, ám ha az egész hetet egy egésznek tekintjük, akkor a folyamat csak másodlagos, és a hangulat lesz előtérben. A szülés hangulata.”

„A szülésnek van hangulata?” „Igen. Minden szülésnek van egy hangulata, ami a későbbiekben meghatározó lehet.” „Egyre furább dolgokat mondasz. Hát nem úgy van, hogy a nő bemegy a kórházba, megszül, és kész? Utána már csak a baba van. Mit határoz meg a szülés?” „Egy szülésnek sokféle hangulata lehet. Lehet nyugodt, nyugtalan, feszült, bizalommal teli vagy pánikszerű. Ha feszült vagy pánikszerű a szülés, akkor ez az anyukában rossz emlék, és nehezebben szánja rá magát egy másik kisbabára. Ám ha a szülés nyugodt, akkor az anyuka újra át akarja majd élni azt. Érted ezt?” „Azt hiszem, igen.” – válaszolta a hang.

„Kati szülése álomba illő volt. Minden várakozásomat vagy kívánságomat felülmúlta.” „Hogyhogy?” „Én azt kívántam, hogy Kati kevés szenvedéssel, egészségben hozza világra a kisbabánkat. A baba három és fél óra alatt érkezett meg.” „És honnan számítva három óra?” „Három és fél. Elmondom az egészet, de nem leszel rosszul?” „Dehogy! Szívesen végighallgatom, sőt egy kis kíváncsiság is van bennem.”

„Hát jó. Szombaton Kati azt mondta, ne menjek dolgozni, hanem menjünk fel Érdre, mert úgy érzi, hamarosan megérkezik a baba. Bepakoltuk hát az autóba a legfontosabb dolgokat: rádiót, kamerát, babaruhákat, ágyneműt, meg még egy csomó dolgot, és elindultunk Érdre.” „Mikor értetek oda?” – tükröződött a hang tiszta, őszinte kíváncsisága. „Körülbelül egy órakor délután. Nem tudtuk, meddig leszünk ott, de anyagi helyzetünk nem sokat engedett.”

„Persze, hiszen te akkor nem mentél dolgozni.” „Nem, és nem bántam meg. Amikor a baba már néhány hete Kati hasában volt, sokat gondolkodtunk, hogyan lesz ez a pénzkérdés… Aztán mindig arra költöttünk, amire éppen szívünknek szüksége volt.” „Szüksége volt valamire a szívednek?” „Azt hiszem, félreérted. Én azt próbáltam elmondani, hogy arra költöttünk, amire igazán vágytunk.” „Hát ha én is ezt tenném, akkor én nagyon sok dolgot megvennék.” „Az mindegy, mert ha igazán vágysz rá, akkor elő fog kerülni rá a pénz.” „Sok babaruhát vettetek?” „Nem vettünk ruhát.” „Nem vettetek a babának ruhát? Akkor azért nincs most rajta ruha?” „Most azért nincs rajta ruha, mert nagyon meleg van. Egyébként az összes ruhát, ami van, úgy kaptuk. Sőt mindent, amire a babának szüksége van, úgy kaptuk. Köszönöm is mindenkinek.”

„Szóval nem akartatok sokáig ott lenni?” – tért vissza a témához a hang. „Nem, és ha azt vesszük, nem is maradtunk sokáig. Odaértünk, és egy picit lefeküdtünk pihenni. Beszélgettünk a babával. Mondtuk neki, hogy most már nyugodtan jöhet, mert biztos helyen vagyunk. És ő szépen jött is.” „Tényleg beszélgettetek vele?” Igen. Azt hiszem, minden nagyotmondás nélkül mondhatom, hogy beszélgettünk a babával. Katinak ekkor már voltak némi fájásai. Valamikor erősebbek, valamikor gyengébbek. Este lefeküdtünk aludni. Kati fél négykor ébresztett fel, hogy azt hiszi, elfolyt a magzatvíz. Innentől számolom a három és fél órát. Hogy maga a szülés milyen volt? Fantasztikus érzés részese lenni egy új élet jövetelének. Az a nyugodt környezet, az a csodálatos légkör…”

„Melyik kórházba mentetek, ahol ez a csodálatos légkör volt? Mert én még senkit nem hallottam így áradozni egy szülésről.” „Nem kórházba mentünk.” „Hát… Hát hová? – kérdezte értetlenül a hang. – Hiszen mindenki kórházban szül. Csak ott lehet szülni.” „Ez már régóta nincs így. Ez a nyugodt, családias légkör számunkra nem lett volna megteremthető zümmögő, zakatoló gépek mellett, vezényszavakat kiáltó orvosok között, akik kiemelkedő részesévé akarnak válni egy új élet jövetelének. Csak olyan helyen jöhetett létre a nyugodt, háborítatlan légkör, ahol a főszerepet az anyuka és a baba kapta, s mindenki más hozzájuk igazodott. Ahol nem könyveket megírt nagy doktorok gondolatait követő, manipulálható orvosok követelései dominálnak, hanem az érzések igaz hangja teszi lehetővé a kisbaba nyugodt érkezését.” „És ez a hely ilyen volt?” „Igen. Én most voltam először szülésen, és nem úgy jöttünk el, hogy az a három és fél óra bennem valami rossz dologként él.”

„Te is bementél a szülésre?” „Nem. Sok kórházban csinálják meg azt, hogy az apukák vagy egy választott személy bemehet a szülésre. Én nem mentem be, mert egész végig ott voltam. Kati nekem mondta el, hogy úgy érzi, elment a magzatvíz, én hívtam fel a doktornőt. Nekem nem kellett bemennem, mert VÉGIG BENT VOLTAM!”

E. J.

Anita születése anyaszemmel > > >
Másik gyermek születése anyaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.