igaz történetek szülésről, születésről

799. nap: Gyönyörűen született

Megjelent: 2012. dec. 12.

Egész várandósságom alatt vívódtam: valamiért vagy valami ellen szeretnék otthon szülni? Tudtam, ha valami ellen irányul ez a szándékom, elbukik. De azt is tudtam, hogy számomra a kórházi közeg nem jelent biztonságot. Sőt.

Azt mondtam, ha a férjem (Gy.) akár egyetlen pillanatra is elbizonytalanodik, mégis kórházban fogok szülni. Joga van hozzá, hogy ezt kérje tőlem, ha ő így érez minket biztonságban, félelem van benne, akkor nem maradok otthon. De ő mindvégig támogatott, bár rajta kívül senki nem tette ezt. Legfeljebb nem mondták őszintén a szemembe, mit gondolnak rólam, rólunk. Mégis mindenki ezek közül az emberek közül arról áradozik, amióta csak megszületett a lányunk, hogy ő más, mint a többi gyerek. Nyugodtabb, őszintébb, a lelke tisztasága érezhető ‒ mondják. És a családtagok büszkék rá, hogy ilyen, de nem akarják meglátni az összefüggést. Pedig van. Mert gyönyörűen született, úgy, ahogy számunkra tökéletes volt.

Csütörtök éjjel már nagyon keveset aludtam. Valahogy másként éreztem magam, picit rosszul, de mégsem igazán. Gy. pénteken már nem ment dolgozni emiatt, de mégis eltelt a nap anélkül, hogy bármi történt volna. Fájdogált a derekam, a pocakom, nem volt jó a közérzetem, de semmi igazán megfogalmazható. Ugyanígy telt a szombat is, bár aznap már határozottan éreztem összehúzódásokat. Vasárnapra virradó éjjel már egyáltalán nem aludtam.

Vasárnap aztán egyre erősebbek lettek az összehúzódások, elment a nyákdugó, és délben már csak befelé tudtam figyelni. Emlékszem, apukám ebédet hozott nekünk, de már nem tudtam szólni hozzá. A délutánból már csak foszlányok sejlenek fel.

Gy. masszírozta a derekamat, ahogy csak bírta, nagyon sokat segített. A kádban ülve a víz nem igazán esett jól, és nem igazán találtam a helyemet sehol. Csak a masszírozás esett jól, és csak a kanapén ülve, előrehajolva tudtam létezni. Nagy bravúr volt a majd kétméteres Gy-nek mögém kerülni, és megfelelő kéztartással és erővel masszírozni így, de megoldotta.

Mint ahogy azt is, hogy minden helyiség alkalmas legyen a születésre, mindenhol meglegyen minden, ami kellhet, bármelyiket is választom. Fantasztikus volt, ahogy ott volt, amikor szükségem volt rá, és elslisszolt rendezkedni, amikor tehette.

Sokáig nem szóltunk Ágiéknak, nem akartuk zavarni őket, ameddig nincs rájuk szükségünk. Nem is emlékszem, mikor hívtuk őket. De arra igen, hogy szegények rohantak fel a negyedik emeletre a hatalmas táskával, mert telefonáltunk: valahogy máshogy fáj már. Azt hittem, már mindjárt megszületik a lányunk, pedig még odébb volt.

Azt sem tudom, mennyi időt voltunk négyesben. Volt meleg vizes borogatás. Meg Ági örült a sok-sok párnának. Az elemlámpa jó szolgálatot tett. Kerestem a helyemet. Nagyon-nagyon fájt, beleengedtem magam, hogy jobb legyen. Barátommá váltak az összehúzódások. Hisz minden egyes közelebb vitt ahhoz, hogy kezemben tarthassam a kisbabám. Nem akartam látni a buksiját. Őt magát szerettem volna már, egészben.

DSC00636És egyszer csak ott volt. Kinyitotta a szemét, kicsit nyöszörgött, de nem sírt. Amikor átvettem Ágitól, érdeklődően figyelt. Megérkezett. Pedig már oly régen itt volt minden rezdülésükben, gondolatunkban. De most végre a karomban tarthattam. Nem tudjuk, mikor született. Valamikor fél kilenc körül. Vagy egy kicsit később. Nem volt fontos.

Ezután még mindig nem tudtam igazán semmiről, ami körülöttünk történt. Először szoptattam életemben. És gyönyörködtem a lányunkban. Mint utóbb megtudtam, Ági levette a köldökvért, és a konyhában ülve hagyták, hogy mi hármasban lehessünk. Megszületett a méhlepény is, Ági mondta, hogy épen kijött.

Nem tudom, mikor mentek el. Valamikor még éjfél előtt telefonáltunk a nagyszülőknek és a legjobb barátnőmnek.

Éjszaka hárman együtt aludtunk összebújva, bebugyolálva. Bár én csak szunyókáltam, úsztam a boldogságban, közben sajogtam. Az apró kis szuszogó, magzatmázas csomag többször szopizott éjszaka.

Reggel jöttek anyukámék, dajkálták és böfiztették az unokájukat, masszírozták a lábamat, lapogatták Gy. hátát. Délután a férjem szülei és testvérei, estefelé a barátnőm is benézett. Ő csak párnára téve merte az ölébe venni a babánkat, sosem látott, pláne nem fogott ennyire aprót, vicces volt, ahogy óvakodott.

alszikA gyerekorvos is megnézte a kisbabánkat. „Na, gyere! Kápráztasd el a szüleidet, hogy miket tudsz!” ‒ mondta kedvesen, amikor a reflexeit ellenőrizte. „A gyerek jól van, teljesen egészséges, de kötelességem figyelmeztetni magukat, hogy a szabályok szerint kórházba kellene vinni.” Azt sem tudjuk pontosan, hány centivel és mekkora súllyal született, ezek sem voltak fontosak.

Mindenki másnak csak napok múlva szóltunk. Olyan jó volt a háborítatlanság ezen módja is: csak a miénk, és a hozzánk igazán közel állóké volt az az elnyújtott pillanat, hogy család lettünk.

És így, hét és fél év elteltével is minden alkalommal, amikor szóba kerül, megbeszéljük: ma sem csinálnánk másként. Csodálatos és tökéletes volt számunka, ahogy megszületett, megszülethetett a lányunk.

Sz. J. Cs.

Saját születésem > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.