igaz történetek szülésről, születésről

770. nap: Izgalmas kaland (szülés apaszemmel)

Megjelent: 2012. nov. 13.

Kellemes nyári szombat este volt, tücskök ciripeltek a kertben, sündisznó röfögött a kerítés tövében, és nekem már nagyon elegem volt ebből az egész terhességesdiből. Alapvetően nem szeretem a nem tervezhető dolgokat, de az, hogy az a pocakban lakó valaki bármikor kopogtathat, amikor ő akarja, teljesen felőrölt. Mikor születik már meg? Az ultrahang alapján megállapított dátum után voltunk már egy héttel, de kedvesemmel tudtuk, hogy legalább egy héttel később költözött belé a baba, mint ahogy azt kiszámolták. Már lassan három hete minden reggel úgy keltem fel, hogy lehet, hogy ez lesz a nagy nap, de még mindig semmi. Mint a kisgyerek, aki várja a Mikulást, de az csak nem akar megjönni.

Tehetetlenségemben bontottam egy sört, megittam, és elaludtam a kertben. Éjfél fele arra ébredtem, hogy fázom, így bementem a házba, odabújtam a kedvesem mellé az ágyba, és aludtam tovább. Pár órával később egy igen mély alvásból ébredtem fel. Egyedül voltam az ágyban, egy nagy tócsa közepén. Első gondolatom az volt, hogy micsoda dolog az, hogy egy sör így kibabrál velem, és hogy milyen szégyen ez így felnőtt fejjel. Aztán lassan leesett, hogy a tócsa máshonnan ered, és ez egy izgalmas kaland kezdetét jelzi.

Kedvesemet a fürdőszobában találtam meg. Már telefonon beszélt a bábával, aki arra bíztatott, hogy aludjunk még egy kicsit, hiszen hosszú napunk lesz, kelleni fog az erő. Mivel kedvesemnek pontosan ötperces kontrakciói voltak, mondta, hogy ő most nem tud aludni, de én aludjak nyugodtan. Csak előtte még húzzam le a vizes cuccokat az ágyról. Megtettem, miközben takarókból és párnákból fészket építettem magamnak a további alváshoz a leendő gyerekszobában, lévén az ágy teljes szélességében elázott.

Mielőtt lefeküdtem volna, megkérdeztem, hogy tehetek-e érte valamit. „Ó, egy teának nagyon örülnék, de utána menj aludni!” ‒ hangzott a válasz. Amikor elkészült a tea, odavittem kedvesemnek. „Olyan aranyos vagy! Még a mosogatógépet pakold be, és utána menj aludni!” Éreztem már ekkor, hogy ebből nekem sem lesz alvás. Felcsavartam a szőnyeget, elindítottam egy mosást, és még sorolhatnám. A menetrend úgy zajlott, hogy egy perc kontrakció, utána egy-két kérés, hogy mit intézzek még el feltétlenül a lakásban, mielőtt most már tényleg elmennék aludni, hiszen kipihenten lesz rám szükség. Majd öt perc múlva ugyanez előröl. Szabályosan ötpercenként.

Négy óra magasságában elkezdett pirkadni, a rozsdafarkúfiókák izgatottan cserregtek a kertben, a házban már minden glédában állt, így semmi nem akadályozott meg, hogy leüljek reggelizni. Továbbra is ötpercesek voltak a kontrakciók. Tojásrántottát ettem vöröshagymával, sült vesebabbal és pirítóssal. Ha már alvással nem sikerült megalapoznom az egész napra szóló fittséget, legalább a reggeli legyen kiadós.

Amikor a kávéfőzésből visszaértem, kedvesem aggódó arca fogadott. „Megszűntek a kontrakciók.” ‒ mondta ellentmondást nem tűrően. Megkérdeztem, hogy mégis, mire alapozza ezt? „Most aludtam egy fél órát, és közben nem volt egy sem.” Megnyugtattam, hogy két perccel ezelőtt még beszélgettünk, tehát a fél órás alvás nem lehetett több egypercesnél, és nyugodjon meg, 30 másodperc múlva jön egy kontrakció. Jött is.

Nyolc óra magasságában beszéltünk telefonon a bábával, és megállapodtunk abban, hogy bár valószínűleg még egy darabig nem lesz semmi, de kértük, hogy a mi megnyugtatásunkra azért jöjjön ki, amit meg is tett. Mondta, hogy amíg mi kettesben megéljük a kontrakciókat, amik egyre sűrűbben és erősebben jöttek, addig ő eltűnik a házban. Ez annyira jól sikerült neki, hogy alig találtam meg, amikor kérdésünk volt. Pedig csak a magzatvíztől száradó ágy mögött olvasott egy leterített pokrócon.

A délelőtt viszonylag eseménytelenül telt el, kontrakciók szabályos időközökben. Két kontrakció között sétáltunk a kertben, ha épp „túra” közben kapott el minket egy heves kontrakció, kedvesem a nyakamba kapaszkodta vészelte át, vagy üldögéltünk a teraszon, és vártuk a folytatást.

Egy óvatlan pillanatban titkos haditanácsra félrehívtam bábánkat, hogy megkérdezzem, hogy nem kell-e még borogatás, mint ahogy az a könyvekben le van írva, mivel úgy alakult a dolog, hogy nekem kellett a segítő szerepét ellátnom. Nekem, aki nemhogy még nem látott szülést közelről (távolról sem), de férfiúi mivoltomban el sem nagyon tudtam képzelni a folyamatot. De a bába megnyugtatott, hogy amíg nem fáj, addig nincs szükség rá. Aha, szóval ez még akkor nem fáj. Kívülről nem úgy néz ki, de ő tudja, neki nagy tapasztalata van ilyen téren.

Déli 12 magasságában, amikor minden jóravaló családban éppen a gőzölgő húsleves kerül a vasárnapi ünnepi asztalra, amit nagy kazalba rakott aranybarna rántott hús követ, nálunk elkezdődött alakulni valami. Legalábbis külső, még laikus szemem változást vélt felfedezni. Bábánk is észrevehette ezt, mert átöltözött játszós ruhába. Megkezdődött az akció. Kedvesem hasára illóolajos meleg (tűzforró) borogatást tettünk kontrakciók alatt, és jégkockás borogatást a nyakára kettő között.

És eközben bennem mi zajlott le? Izgultam, mint egy elsőbálos fruska a parkett szélén. No jó, bevallom, féltem is. Féltem az ismeretlentől, az újtól, a természet erejétől, amit most olyan közelről volt alkalmam megtapasztalni. És féltettem kedvesemet, meg a pocaklakót, első gyermekemet.

Igazi füllesztő meleg nyári koradélután volt. Úgynevezett kánikula. A meleg borogatások nélkül is csatakokban folyt volna rólunk a verejték, hát még így…

Egy idő után nem fejlődött úgy a történet, ahogy az várható lett volna, úgyhogy áttettük a székhelyünket a fürdőkád környékére. Egy fél óra fürdőzés és némi homeopátiás segítség után viszont megindult az akció. A gyerekszobában még a hajnali, soha meg nem történt alvásomhoz készített fészket találta kedvesem a legalkalmasabbnak a vajúdáshoz. Sok helyünk nem volt, főleg hármunknak, de sok jó ember kis helyen is elfér.

Itt szeretném felhívni leendő sorstársaim figyelmét, hogy egy kiságy, amit a leendő apuka már gondosan tesztelt, hogy vajon őt kibírja-e – szerintem ez minden leendő apuka kötelessége –, és a kölcsönkapott kiságy a korai teszten hibátlanul átment, egy felnőtt súlyát, akinek a nyakába kapaszkodik valaki vajúdás közben, már valószínűleg nem bírja el, és menthetetlenül összetörik.

Többféle vajúdópóz kipróbálása után végül a matracon kötöttünk ki. Közben bábánk folyamatosan ellenőrizte a szívhangot az erre hivatott készülékével, ami mindig megnyugtató (legalábbis bábánk mindig nyugodt volt tőle) frekvenciával pittyegett. Kisbabánk a közeli templom esti misére szólító harangszavára született meg, ez alatt sírt fel, bár ezt a harang zúgásától nem hallottam. Rögtön az anyukája mellére lett rakva, amit gyorsan megtalált, és elkezdett szopizni. A nagy melegben azért gondosan betakartuk. Bábánk belesett a takaró alá, így ő már tudta, amit mi csak jóval később, hogy a maszatjankó, aki megérkezett hozzánk, kislány.

Apa (vagyis én) azonnal szerelmes lett(tem). Azóta gyakran úgy ébredek, hogy két nőt találok reggel az ágyban, ráadásul mind a kettőt nagyon szeretem!

Szeretném minden csodálatomat kifejezni Bábánknak és mindazoknak, akik ezt a gyönyörű, de nehéz szakmát űzik, hogy fél életük várakozással telik el, és minden leendő és beteljesült Anyának, akik a világ legfantasztikusabb feladatára, a szülésre vállalkoznak.

S. B.

Janka születése anyaszemmel > > >
Artúr születéstörténete anyuszemmel > > >
Artúr születése apaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.